Óriási reményekkel ültem a monitor elé megnézni ezt az alkotást. Egyrészt az előzetes nagyon szimpatikusra sikerült, másrészt az IFC Midnight szekciója mutatta be a filmet, ami úgy hetven százalékban azt jelenti, érdemes benevezni rá. A harmadik a film színészi gárdája, akikkel korábban is találkoztam már és bíztam benne, hogy képesek lesznek szórakoztatni. Nos, a végén kicsit üresen és csalódva álltam fel a székből, de kicsit muszáj volt végiggondolnom a látottakat. Stephen King óta tudjuk, hogy Maine Amerika egyik legelcseszettebb megyéje, ahol bármi megtörténhet, ráadásul a nyolcvanas évek második felében járunk, amikor tényleg szinte akármivel találkozhattak az emberek…

Riadt szereplők kerülnek a középpontba a film elején, amint egyikük beront barátja és annak barátnője házába és rettegve figyelik, ahogyan egyik pillanatról a másikra a barátfejét megzavarja egy éles hang és zombiként az udvarra lépked, ahol elnyeli egy fénycsóva. Az ügy rendőrségi lefolyásának részletezése után ugrunk két évet az időben. Az idegileg roncs Seth és az elrabolt srác barátnője kétes kimenetelű, aggódó beszélgetést folytat, miközben két vadász rátalál egy testre, amely történetesen az elrabolt fickóé. Ő azonban köszöni jól van és mióta visszatért a világunkba, nagy örömmel ontja vérét embertársainak. A testekre azonban szüksége van, ami a film második felében nyer értelmet. A lassú terrorban igen sokakat sikerül széttrancsírozni, mégpedig változatos módokon, s a gyilkos rövidesen rátalál az új életüket kezelni nehezen tudó párosra, hogy végleg leszámoljon a múlttal. vagy esetleg valami még ennél is félelmetesebb elképzelése lehet?

A filmből természetesen kiderül. Összességében valóban vannak hiányosságai a filmnek, melyek közül a suspense, vagyis a félelemkeltés csak nehezen jut el a közönséghez, mindössze a film utolsó negyede tartogathat valódi rettegést. A másik nagyon szerencsétlen részlet az operatőri munka. Vagyis konkrétan nem a kezelőjére gondolok, ugyanis éles képeket és időnként jó szögeket választottak. Azonban a beállítások sivársága idővel visszaüt: mindig ugyanonnan látjuk a jeleneteket, ami zavaróvá válik. nagy kár érte, hiszen a film zenéje pompás és a színészek is messze az indie filmek átlagánál többet mutatnak. A sikoltozó asszony, a riadt barát és a gyilkológép mind kiválóan működik, azonban ezeket a jó dolgokat csak úgy beledobálták egy nagy lavórba és az kering az ember szeme előtt.

A film tartogat utalásokat, például a Body Snatchers filmekből, de említhetném a Terminatort is, hiszen a meztelen visszatérés, vagy az azt követő, darabos mozgással véghezvitt hentelések egyértelműen a klasszikus műből eredeztethetőek, de nem erőltetett egyik sem, ilyen szempontból a rendezőt is dicséret illeti, látszik, hogy van érzéke az apró elemekhez. Mégis ott motoszkált bennem az érzés, hogy ez így ebben a formában még kevés. Egyszeri megnézésre azonban javallott, legalább azért, hogy bárki láthassa, kevés pénzből is lehet remek speciális effekteket összerakni.

Értékelés: 5,5/10

Plendil