A tavalyi évben úgy fest, új erőre kapott a farkasemberes történetek mozgóképre vitele, ezt bizonyítja, hogy a jóféle alkotások között van a Wolfcop, de említhetném a Wer-t is, ami szintén a szőrös jószágok körül forog. Maradva jelen filmnél, a spanyol illetőségű Adrián García Bogliano első angol nyelvű próbálkozása ez a darab, és jól látszik, cseppet sem riadt meg a feladatától. Ha egy szóval kéne jellemezni a látottakat, akkor a keserédes jutna az eszembe, mert elég sokféle szálon igyekszik kiteljesedni, ami előnyére válik a történetnek és persze a hangulatának is.
Az alaphelyzet önmagában is érdekes, ugyanis egy vak férfinek kell “szembenéznie” a legkomolyabb problémájával, amit eddig az élete tartogatott és ez nem feltétlenül korlátozódik csak a két és fél méteres szörnyre. A költöztetésében segédkezik felnőtt fia, aki cseppet sem barátságos és érződik, hogy valami múltbéli eseményhez köthető kettejük fagyos kapcsolata. Az első este azonban olyan élményben lesz része Ambrosnak, amire sose számított volna. A szomszéd aranyos hölgyet trancsírozza szét egy vérfarkas, ami őt is előszeretettel elfogyasztaná, ha nem lépne közbe a kutyája, aki belehal a küzdelembe. A korai csata azonban inkább az események gyújtópontjaként értékelhető, ugyanis innen átcsap az egész egy kicsit a nyomozós kategóriába. Vajon a nyájas szomszédnők egyike lehet a hunyó, netalán valamelyik hívő a templomi misére járók közül, Esetleg maga a pap? Lassan kiderülnek a kirakós részletei és eközben a vak férfi felkészül a következő, mindent eldöntő teliholdra, amely rövidesen eljön, de számíthatunk 1-2 csavarra a végéig.
A történet tartalmaz három igen komoly szálat, amik közül majdnem mindet sikerült megfelelő mértékben kifejteni és bevonni a nézőt. Az egyik az egy veterán beilleszkedése a kisváros életébe, ahol megy az intrika és mindenkinek megvannak a maga kis piszkos dolgai, a másik a vak ember erőfeszítései, hogy feldolgozza a háborús múltat és isten helytartójával való okos csevegések közepette fény derül arra, hogy mennyire elhanyagolják az idős embereket. A harmadik pedig egy családon belüli probléma, mely kihatással van a gyerekek életére és azok a bizonyos dolgok, amikről senki nem szeret beszélni házon belül sem… Néhol ugyan kicsit sematikusak a párbeszédek és több karakter sem mozgott egészen természetesen, de a zene és a nagyon erős színészi alakítás, amit Nick Damici nyújt a főszerepben, az lehengerlő.
Ehhez pedig bátran hozzávehetjük a Robert Kurtzman nevével fémjelzett KNB FX csoport, akik nem adták lejjebb a szintjüknél: valódi gumiruhát, mű testrészeket gyártottak és sok effektet fizikálisan oldottak meg a sokszor gagyira sikeredő CGI helyett. Lehet csak azért érzem kellemesnek, mert a nyolcvanas évek vhs-korszakában szocializálódtam, de számomra sokkal többet nyújtanak az ilyen megoldások, sokkal életszerűbbnek és élőbbnek hatnak a képernyőn. Sokan a farkasember kinézetét kritizálták, viszont mivel csak néhány referenciapont van a történelemben, hogy milyennek képzelik el az emberek leginkább a likantrópok fejét, nem érzem, hogy ezt gyenge pontnak lehetne felhozni.
Nagyszerű film, ami képes kiszakítani a mindennapokból és tartogat néhány igen véres jelenetet is, vagyis nem hiányzik belőle túl sok minden. Habár klasszikus talán sosem lesz belőle, mindenképpen ajánlom megtekintésre.
Értékelés: 7/10
Plendil
Készített már valaki magyar feliratot a filmhez?
http://jerrycomovie.blogspot.hu/2015/06/nyugalmazva-late-phases-2014.html