Salad Fingers (2004-)

saladf_thumbHa korszakalkotó, klasszikus borzongásokat szeretnél, akkor főleg a 90-es évek végéig megjelent felhozatalban kell keresgélni. Ha érdekes, egyedi alkotásokat, akkor érdemes a független filmesek alkotásaiból szemezgetned. Ha viszont igazi, vérfagyasztó, elmebeteg, rémálom-alapanyagokat kutatsz, akkor az internet feneketlen bugyrainál jobb helyet nem is találhatsz. A feneketlen mélységben ráadásul hatalmas drágakőként – vagy megfeketedett csontként – csillog David Firth 2004-ben indított, elmebeteg, depresszív flash sorozata, a Salad Fingers.

Salad Fingers egy furcsa, zöldbőrű, emberszerű lény, hatalmas szemekkel és vékony, hosszú ujjakkal. A semmi közepén él, és szereti a rozsdás tárgyakat dörzsölgetni, mert a tapintásuk egyfajta orgazmushoz hasonló érzéssel tölti el. Mindemellett rettenetes hallucinációktól szenved, képzeletbeli barátokkal és élettelen tárgyakkal folytat igen élénk, enyhén beteges beszélgetéseket, és hajlamos tudtán kívül rettenetes halálban részesíteni a közelében élő, szintén bizarr  kreatúrákat.

saladf01

A Salad Fingerst egy ismerősöm úgy mutatta be anno, mint a rajzfilmet, amit soha nem szabad részegen vagy enyhén depresszív állapotban megnézni, és amely minden egyes epizódjával megöl egy darabot a néző ártatlanságából. Ezzel eleinte csak egyetérteni tudtam – a bizarr, statikus zajok, rémálomszerű jelenetek látszólag tényleg nem szolgáltak semmi mást, mint a néző gyomrának és idegeinek felforgatását, amelyet ráadásul teljes sikerrel hajtottak végre. A helyzet azonban az, hogy a Salad Fingers egy hihetetlenül depresszív, elborult sorozat, ha csak szórakozásból teszi fel az ember – és akár vérfagyasztóan rémisztő is lehet, ha megpróbálunk az őrület mögé látni, és esetleg megérteni, a beteges szimbolizmust mesterszinten művelő Firth teremtményei mit miért csinálnak.

saladf02

Rengeteg jelentést, utalást lehet főhősünk hallucinációi, látszólag értelmetlen mondatai mögött találni, és számos kérdés vetődik fel, amelyre az elmúlt tíz év során kijött epizódok egyike sem ad választ. Mi volt az a Nagy Háború, amit Salad Fingers emleget? A körülötte zajló eseményekből pontosan mennyi a valóság, és mennyi a képzelete szüleménye? Egyáltalán mi ő pontosan? Az ujjbábok és egyéb élettelen tárgyak, amelyekkel körülveszi magát, esetleg olyan emberek nevét és személyiségét viselik, akik egykor egy normális családot, baráti társaságot alkottak körülötte? A Salad Fingers példátlanul elborult internetes sorozat, az epizódok látványvilága a minimalista, Microsoft Paintet idéző jelleggel, az animáció és a szöveg összeolvasztásával zseniális összképet alkot, minden egyes rész egyre hosszabb, egyre magasabb technikai színvonallal készült, és egyre mélyebbre taszítja a nézőt a nyúlüregben. Bár Firth 2014 júliusában készített egy közel egy órás összevágást az eddigi epizódokból, ráadásul 2004 óta több hasonlóan elmebeteg animációs projektbe is belevágott, ahogy egy kommentjében írta, a történetnek még közel sincs vége…

értékelés: 10/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Salad Fingers (2004-)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .