A Jamie Bradshaw, Aleksandr Dulerayn duó alkotta mű egyenes ágon igyekszik felépítését tekintve olyan magasságokba eljutni, mint a Harcosok klubja, vagyis az egyértelmű jelek mellett egyáltalán nem az akciókkal vagy a jó és érthető alakításokkal, sokkal inkább a szuggesztív elképzelésekkel és az obszkuritás mezsgyéjén lépkedő látványvilággal szeretné elérni, hogy a néző később is felemlegesse a vásznon látottakat. Bár az ötlet maga jó és tényleg nem lehet elégszer hangsúlyozni, itt valami eléggé félrement…

A múltba révedő “bevezetés” azt mutatja be, hogy egy kissrác egy belecsapódó villám által nyeri el tehetségét, ami a márkák sikerre viteléhez szükséges. Ugrunk az időben és immár sikeres férfiúként tengeti életét, egy amerikai fickó mellett – ugyanis a történet a nyugati kultúra útjára lépő orosz birodalomban játszódik, ahol a multicégek mintájára saját neveket futtatnak fel, mint hamburgeres, elektronikai eszközök gyártására szakosodó, sportszergyártó és egyéb nagyvállalatok, akik bármire képesek lennének, hogy felvirágoztassák saját kis bizniszeiket. Ez később nagyon visszaüt, ugyanis a főnökének unokahúga pénz és megfelelő háttér reményében Mishához fordul, akivel egymásba szeretnek. A tervek összeállnak, a médiapuccs elősegíti a mogulokat, hogy a saját termékeik lehessenek a piacvezetők és azt is elérik, hogy “a kövér legyen a divat”. Ezt követően Misha megbukik, a lány visszatér Amerikába és amikor újból találkoznak, a férfi már nem a régi önmaga: egy rituálé keretén belül eléri, hogy lássa azt is, amit más nem. S őrült bosszút forral.

Nos, ez eddig talán nem hangzik túl rosszul, de a megvalósítás nagyon nyögdécselős. Kár volt elindítani egész pontosan Lenintől a reklám fogalmát, ha azt ennyiben is hagyják. Képlékenyen talajon rángatják végig a sztorit, amihez a színészek sem tudnak igazán asszisztálni. Hiába a viccesnek gondolt emlékezések, ha ezeket nem sikerül felépíteni a vezérszálra. Az önmegtisztulási folyamat, melyen Misha végigmegy is csak egy ok arra, hogy húzzák a játékidőt, ami egy ilyen kevés cselekménnyel megáldott filmnél rettentően hosszú. Ennek ellenére temérdek gondolattöredéket próbáltak belesűríteni a snittekbe, hogy aztán ugrálva a jelenségek között, magukra hagyják ezeket. Szintén elég problémás, hogy az előzetesében egy teljesen más filmnek reklámozzák, vagyis aki a következő mély gondolatú, felsőbb körök irányítását megcélzó korszakos művet látja benne, az nagyon fog koppanni. Amellett, hogy a történetet szétcincálják és elvész a szatirikus felhang mellett a tényleges törekvés, még a speciális effektek is rettentően mesterkéltek.

A produkcióban azért vannak pozitívumok, ugyanis szép képekkel játszadoznak, a nagytotálok elhelyezése egészen mesteri és a vágások is abszolút rendben vannak. A zenére sem lehet igazán panasz, ugyanis a lüktető kavalkád képes láttatni a nézőkkel a nagyváros mozgását és körforgását. Valahol ezért is érzem elpuskázott lehetőségnek a forgatókönyvet, mert a szürrealizmus és a vizuális jegyek alapján már tényleg csak arra kellett volna ügyelni, hogy kevésbé pattogjon a tematika. Azért akad benne látnivaló, de a nagy csalódás miatt nehezen tudom ajánlani azoknak, akik csak a trailer vagy a rövid leírás alapján akarják megtekinteni.

Értékelés: 5/10

Plendil