The Shrine (2010)

The Shrine 3“Ismeretlen” európai ország (Lengyelország ezúttal) egzotikus nevű régiójában fiatalok tűnnek el, ami fölött a hatóságok szemet hunynak – ez feltűnik egy hírnévre éhes amerikai újságírónak, aki két társával együtt a helyszínre utazik, és nyomozni kezdenek az intő jelek ellenére.

Természetesen úgy indulnak az eltűnések után, hogy senki nem tudja, hogy hova mentek (azaz senki sem keresné őket egyhamar), és gyorsan kiderül, hogy egy szekta áll az egész mögött, amit egy Amish-szerű lengyel közösség támogat. Nem hangzik elsőre igazán figyelemfelkeltően, jóval inkább a “sokszor láttuk már, és percről-percre meg tudjuk mondani, hogy mire lehet számítani” érzés foghatja el az olvasót, nem is véletlenül – legalábbis az elején.

the shrine 4
A kezdés után egy Motel – Deliverance hibrid rémlett fel, de szerencsére a Shrine nagyon meglepő fordulatot vett, és az utóbbi évek egyik legjobb filmje kerekedett ki az egészből. A Shrine kevéssé ismert rendező (Jon Knautz) közepes-alacsony költségvetésű filmje (1.5m CAD), leginkább sorozatokban felűnő színészekkel (Aaron Ashmore, Cindy Sampson, Meghan Heffern) – mégis, két dologban is egyedi tudott lenni, ami sok mainstream filmről nem mondható el.
Az első:- A HANGULAT: A lengyel erdő és a vidéki közösség gyorsan megteremti az érdekes hátteret. A helyiek beszélgetését nem fordítják le, de mindig pontosan sejtjük, miről lehet éppen szó – ez ad a történetnek még több titokzatosságot.

The Shrine 1
A másik – A TÖRTÉNET: Ahogy elkezdődik a film, számolni lehet a kliséket. Lesz scary jump, hírnév miatt butábbnál butább döntéseket hozó riporternő, hasonló filmekben megszokott karakterek – majd a film felétől minden felborul. Váratlan események és döntések kifejezetten ötletes cselekményt adnak a korábban felépített háttérhez, és a film végén bizony lesz miről beszélgetni.

The Shrine 2

A táj és történés mellett a mellékszereplőkre sem lehet panasz, a Trevor Matthews által alakított helyi vezető például igen hitelesen és ötletesen alakítja a karakterét – egyedül talán a lányát alakító színésznél lehet némi kreativitást hiányolni, az a jelenet amiben az újságírókkal másodjára találkozik, nem sikerült igazán hitelesre.

A Shrine nem újítja meg a horror műfajt, nem fog kult-státuszba emelkedni, és valószínűleg pár év múlva kevesen fognak beszélni róla – de a horror rajongóknak nagyon tudom ajánlani, mivel EGYEDI és HANGULATOS, ami nagyon kevés filmről mondható el mostanság

Értékelés: 8/10

Fixxer

Be the first to comment on "The Shrine (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .