Interjú Esses Tamással, az Impossible Studio vezetőjével

imposibble_thumbAz Impossible Studio egy 2004-ben alapított, amatőr filmes csoportosulás, mely az azóta eltelt időben olyan egész estét betöltő, fantasztikus és sci-fi műfajú szériákat tudhat maga mögött, mint az Időugrók vagy a Tűzdémon sorozat, melyek több százezres megtekintéssel dicsekedhetnek. Kérdéseimre a formáció alapítója, vezetője és egyben mindenese válaszolt.

 

– Mesélj egy kicsit a kezdetekről: hogyan és milyen körülmények között jött létre a az Impossible Studio?
– A csapat 2004-ben alakult, Tokodi Sándor és Esses Tamás gyerekorri barátok és filmrajongók alapították, és azóta folyamatosan bővülünk, főleg ismerősökből és barátokból áll a társaság, akik szórakozásból és hobbiként működnek együtt és próbálnak egyre jobb és jobb filmeket összehozni.

Kiket tisztelhetünk a csapat tagjai között, és van-e konkrét feladatuk?
– 2008 óta Esses Tamás (vagyis én) a mindenes, ő írja a forgatókönyvet, rendezi, veszi fel, majd effektezi, hangolja, vágja és reklámozza is az elkészült filmet. Tokodi Sándor a társ rendező aki külföldi munkája miatt ritkán jön haza, de pl a 2014-es Behajtani Tilos című produkcióban ő volt a mindenes. A csapat alapítása óta állandó tagok a filmekben: Véber Zoltán (szinte mindig főszereplő, harcművészetekben jártas, ő koreografálja a verekedős részeket), Harczi Bence (régebben kisebb szerepekben tűnt fel, és ő szokott a random kommandósok, lidércek szerepében tisztelegni + ha Tamás szerepel ő a másik operatőr, az új filmekben és a közelgő Utolsó nagymesterben már főszereplő), Szabó Antal (általában a komikus karaktereket hozza, vicces sikítása széles körben ismert) , Hajgató Lázár (szintén jó harcművész és a kardokat és azokkal való harockat is neki köszönhetjük, az édesapja kovácsolta Xamon kardját az Időugrókhoz) és Német Tünde (a tehetséges, szinte mindig női főszerepet játszó tag). Akik később csatlakozták de mára állandó tagokká váltak: Bencsik Zoltán (neki köszönhetjük többek között az airsoft fegyvereket és a “Tettesem”-é átírt Byalex dalt a Rablótámadásban. A nagy eséseknél pedig mindent belead magát se kímélve), Bolla Attila (kreativitásával folyamatosan segíti a csapatot, neki köszönhető többek közt a házilag tákolt “jövő fegyvere” az Időugrókba és a mesterséges vér). Mivel nagyon sokan vagyunk így mindenkit nem tudok részletesen felsorolni, de akik még nagyon sok filmünkbe szerepeltek és állandó tagnak tekinthetjük őket: Esses Judit, Harczi Ákos, Kovács Kornél. .

imposibble_3Mennyiben változott egy film elkészítése az idő múlásával? Mik a legfőbb különbségek az akkori és mostani helyzet között?
– Nagyon sokat fejlődött a filmek elkészítése, legelső filmünk egy Rettegés erdeje című túlélős, menekülős, gyilkolós horror volt 1998-ból amit még VHS kazettákra vágtunk össze videomagnón és nagyon rossz minőségű kamerával vettük fel. Ráadásul a csapattagok is gyerekek voltak és inkább lett vicces mint félelmetes, de itt döntöttük el hogy filmezni akarunk. Az Időugróktól kezdve 2011től már tükörreflexes fényképezővel forgatunk, Nikon D5100 majd 5300 és GoPro Hero 3 as fejkamerát is használtuk már. 2014-től pedig már profi fény és hangtechnikát szerzett be a csapatnak Tokodi Sándor. A haveri körből összejött amatőr színészek pedig egyre otthonosabban mozognak a szerepekben.

Ahogy a filmográfiátokat nézegettem, leginkább a folytatásos művek, illetve a web-sorozatok kaptak helyet. Szerinted miért harapnak erre a nézők?
– A legtöbb filmet általában trilógiába képzelem el, mert az adott témához rengeteg ötletem van, és nem igazán férnek bele egy alkotásba. Hogy a nézők miért harapnak rá? Szerintünk a hangzatos cím, a film hossza (egész estések), és amit a legtöbbször kiemelnek, az a sztori, ami szerencsére szájról-szájra terjed haverok között, akiknek tetszett.

imposibble_11Honnan veszitek az ötleteket? van-e esetleg valami kifejezett irányvonal, ami mentén haladtok? Amint láttam a sci-fi elég közkedvelt felétek 🙂
Szeretem a sci-fi vonalat, elgondolkodtató, csavarokkal teli filmeket szeretek írni. Nagy hatással volt rám a Hősök című sorozat és a Marvel képregények, de pár harcos anime is közrejátszik, hogy sok filmbe megtalálhatóak a kardpárbajok. Ami sok alkotásunkban közös: a szereplőknek különleges képességeik vannak, hatalommal felruházó tárgyak (időugró gyűrű, múlt fegyvere), 7 főbb szereplő (7 főbűn, 7 nagymester, 5 időugró + 2 nagy ellenség).

Kedvenc filmes iskolák, irányzatok, filmek vagy rendezők, akik nagyban hatottak rátok?
A Kaposvári Egyetemen végeztem 2011-ben, televízió-műsorgyártó szakasszisztens szakon. Az ott tanult dolgok, ismerősök, és az intézményben oktatói nagyon sokban segítették a fejlődést, és mondhatni, hogy az ezután következő filmek  híresebbek és minőségiebbek lettek. Egyik kedvenc film sorozatom a Transformers, és a blockbusterek és ezek bevételei – ebből is írtam a szakdolgozatom. A Podifilm nevű csapat vezetője, Podmanizcky István szintén sokat segített az effektezésben, és már két filmjében is vállalt cameo szerepet.

imposibble_55Hogyan készül nálatok egy film? Milyen fázisai vannak, és mennyi időt szántok rájuk?
– A film készítése a forgatókönyvvel kezdődik, ami általában 2-3 nap alatt megvan. Mindig kitalálom a főbb irányvonalat, és a film végét, de semmi mást nem tervezek el előre, ugyanis szeretem, ha spontán jönnek az ötletek, és rögtön le is írom őket. Természetesen az, hogy nem milliókból dolgozunk, hiszen a csapat non-profit, nagyon sok kreativitást visszafog, de mindig úgy írom meg a történetet, hogy azt meg is lehessen valósítani. Az írásnál fontos még, hogy úgy kell összeírnia azt, hogy ki-kivel szerepel, hogy melyik szereplő kivel tud együtt jönni forgatásra. Ha ez megvan, a forgatás minden második hétvégén történik, amikor az adott jelenethez kellő szereplők eljönnek, és egy napot átforgatnak. Ha hétköznap is tudnának dolgozni, sokkal gyorsabban készülnének a filmek, de a munka miatt erre nincs lehetőség. A leghosszabb azonban az effektező fázis, főleg a sci-fi filmeknél. Egy 1,5 órás film általában a forgatókönyvtől a youtubera való feltöltésig fél évet szokott igénybe venni.

Vesztek-e igénybe külső segítséget, néztetek-e már támogatók után?
– Külsős segítséget a helyszínek keresésénél szoktunk használni, de a legtöbb kelléket maga a csapat állítja elő, hozza magával. Támogatót nem nagyon kerestünk még.

– Milyen visszajelzéseket kaptok a közönségtől?
A visszajelzések megoszlóak. Néhány filmünk mint például az Időugrók és a Rablótámadás első részei már a 800 ezer megtekintés felé járnak, a +/- arány pedig általában feles. Én úgy vélem, akik tudják hogy ez egy amatőr film, saját költségből, erőből, és amatőr színészekkel készült, azok ezt értékelik, és így állnak a filmhez, ők a pozitív visszajelzést adják. A másik fele, aki hollywoodi több milliós költségvetésből, profi színészekkel készült filmekkel hasonlítja össze, azok vagy nem nézi meg, vagy alapból leszólják.

imposibble_6Melyik lett eddig a legnépszerűbb alkotás, és szerintetek mi az oka?
– A legnépszerűbb alkotásnak az első Időugrókat tartom. Egyrészt közel 800 ezer megtekintésnél jár, másrészt ez az a film, ami után már többször volt szerencsénk ahhoz, hogy utcán, vasúton, boltban leszólítottak minket, hogy gratuláljanak a filmhez, valamint érdeklődtek, mikor jön a folytatás. A siker titka szerintem a sztori, habár a kép-hang minőség nem vetekszik egy Gyűrűk Urával, de rengeteg visszajelzés jött arról, hogy a sztori annyira lebilincselte a nézőket, hogy nem tudták abba hagyni, sőt akiknek az elején nem tetszett a film, megszerettek a végére. Volt, aki este nyolckor kezdte el az első részt ,és hajnalig nézte mind a négy részt, mert nem tudta abbahagyni. Amit még sokan hoznak fel, hogy érezni a filmen hogy a csapat nem munkából, túl komolyan véve forgatta le, hanem barátok, és minden szereplő között megvan az a kémia, ami egy ilyen filmhez kell. Ami miatt még ekkora nézettséget érhetett el az a cím és a dátum: Időugrók – Sötét Jövő (2012) a film címe. Ugye 2012-ben nagy volt a riadalom az év végére jósolt világvégétől, ez bevonzott szerintem sok nézőt, és ekkoriban volt nagy divat a “jutyubon mozi filmeket nézni“. A film 1 óra 41 perc tehát tökéletes egy esti film nézéshez, sokan rákattintottak akinek megtetszett pedig maradt.

– Gondoltatok-e már rá, hogy (külföldi, illetve hazai) pályázatokon, versenyeken indítsátok őket?
Gondoltunk, de mivel a filmjeink túl hosszúak – értem ez alatt hogy minimum egy órásak -, nincs kiírva ilyen pályázat. A legtöbb pályázat max 10 perces “filmeket” vár, ilyen rövidségű alkotásunk pedig nincs. A halivud.hu amatőr filmes portálon a Tűzdémon – Kezdetek c. alkotásunk “oscar díjat” nyert, mert ízig vérig igazi amatőr film, az Időugrók 3 pedig egy hónapig a hónap filmjeként volt kiemelve az oldalon. A 2014-es Behajtani Tilos készült kifejezetten erre a célra, és különdíjat is nyert a fesztiválon, ahova beküldtük.

imposibble_7– Jövőbeli projektek, filmes ötletek?
Egyenlőre gőzerővel Az utolsó nagymester című filmünkön dolgozunk, amely két részesre van tervezve; az első valamikor nyár végén fog megjelenni, a második pedig jövő nyáron. A két rész között még elképzelhető hogy a Rablótámadás is megkapja a harmadik, lezáró részét.

– Terveztek-e a Standalone című alkotásotokhoz hasonló, horror-jellegű filmet? Mennyire jön be egyáltalán nektek ez a műfaj?
A Stadalone-nak egész jók lettek a visszajelzései, így tervben van, hogy ki fogjuk bővíteni egy órás hosszúságúvá, de ezek még csak a tervek. Hasonló FPS horrort nem tervezünk, viszont jövőre Tokodi Sándornak tervben van egy egész estés horror film The Mansion címmel, amiben már minden eddiginél komolyabb felszereléssel szeretnénk forgatni. Szerintünk a műfajnak van létjogosultsága, bár igazán félelmetes horrort a mostani felgyorsult és túleffektelt világban már nagyon nehéz készíteni, az emberek egyszerűen túl sok mindent láttak már, így olyat kitalálni, amitől megijedhetnek, irtó nehéz. Amennyiben valaki ezt felfedezi, sikerülhet formabontó horrort készítenie.

imposibble_13-Mit tanácsotok azoknak, akik filmezésre adják a fejüket?
Nekik annyit üzenek: sose adjátok fel! Az elején sokan le fogják szólni amit csináltok, senki sem születik profi filmesnek, ezt csakis hosszú évek alatt lehet eltanulni, de csak akkor, ha csináljátok is! Barátok, akiket érdekel a filmezés, velük dolgozzatok együtt; az ember csakis csapatban érheti el azt, amilyen célt kitűz magának, főleg a filmezésben. Sok sikert kívánok minden újoncnak!

 

Végezetül pedig a csapat elérhetőségei, akiknek felkeltettük érdeklődésüket:

FACEBOOK: https://www.facebook.com/impossiblestudioHU

YOUTUBE: https://www.youtube.com/user/Kacsa20

WEBOLDAL: https://www.kacsafilm.wordpress.com

 

 

eyescream

Be the first to comment on "Interjú Esses Tamással, az Impossible Studio vezetőjével"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .