Stung (2015)

stung_thumbLance Henriksen és ember méretű, mutáns óriásdarazsak – fincsi, mi?! Amíg türelmesen az Insectula nevű bogaras-trash csodára várokozok, a trailer megtekintését követően képtelen voltam ellenállni ennek a viszonylag ismeretlen gárdával készült, viszont remek CGI-vel felturbózott újkori insect horror-nak!

A céltudatos Julie és komolytalannak tűnő alkalmazottja, Paul egy isten háta mögött kis kúriába tart, hogy az apjától megörökölt catering bizniszt folytassa. Az előkelő vendégek kiszolgálásával még csak nem is lenne baj, a föld alatt üregből váratlanul előkerülő darazsakkal viszont annál inkább – ugyanis akit repülő jószágaink megmarnak, azok előbb-utóbb maguk is óriás, mutáns darázzsá változnak, és így tovább… Miután, gyakorlatilag az összes vendég kinyiffan (illetve hát átalakul), a házigazda Lance Henriksen családjával mentő ötletként a pincébe zárkózik, és ott véget nem érő, unalmas párbeszédek kezdődnek. Aztán Paul végül is veszi a bátorságot, és kiszökik a teherautó kulcsáért, de visszafele már a házigazda fél-darázs fiával is meg kell küzdeniük…

stung_2Maguk az óriás mutáns darazsak megjelenítése szerintem baromi klasszul sikerült; szintén pöpec jeleneteknek lehetünk tanúi, amikor az emberi „vázukat” levedlik és előbukkannak az újabb jószágok, néha egy-egy humán külsőséget (pl. fejet) magukon hagyva, haha! De még az ügyefogyott Paul hirtelen történő karakterfejlődése sem tűnt rossznak, habár a komédia jelzője elég erős erre a filmre.

stung_3Leginkább a forgatókönyv az, ami zavart. Kezdjük ott, hogy amikor betámadják a vendégeket a darazsak egy-két halálon kívül alig látunk valamit, ráadásul milyen már, hogy a háziak seperc alatt elzárkóznak, ahelyett, hogy mondjuk beengednének néhány vendéget – ezzel a későbbi újabb haláloknak adnának helyett. Merthogy a tényleges cselekmény amúgy elég rövid, és a film közepén lévő – engem speciel halálra untató – pincében zajló párbeszédes részt simán lecserélhették volna pl. szobáról-szobára vándorló főszereplőinkkel, akik darázzsá változó egyéb statisztákkal együtt menekülnek a házba folytonosan betörni készülő lények ellen. Mondjuk a házigazda fiának vállából kinőtt (fél)darázs elég morbid, de pl. simán el tudtam volna képzelni egy tényleges ember-darázs hibridet a kötelező királynő-elem mellett.

stung_1Igazából, ha már valaki ilyen – régi vágású mutációs ötletre épülő, emberméretű bogaras – filmre vetemedik, simán elengedhetné a fantáziáját a baromság terén, és akkor talán nem kéne feleslegesen nyújtani a filmet mindenféle ásítozást kiváltó párbeszédekkel meg harmadik befejezéssel, ami szintén teljesen hatástalan.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Stung (2015)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .