Penny Dreadful (2014-2016) (Londoni rémtörténetek) 2. évad

penny dreadful season 2 thumb okBevallom őszintén egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy érdemes folytatnom a Vanessa Ives (Eva Green) köré csoportosuló horror all-stars csapat londoni kalandjait, de végül úgy voltam vele, hogy 10 epizódnyi időt még megérdemelnek az életemből. Ugyan az első évad jó móka volt, de valahogy összességében nem voltam annyira lenyűgözve, ráadásul John Logan (Spectre, Skyfall) showrunner alapötlete kicsit izzadságszagúnak hatott. A tv-sorozatok világában azonban a nézettség az úr, így a Showtime berendelte a következő évadot, aminek a központi történetfonala kifejezetten érdekesnek tűnt számomra, így némi hezitálás után a lovak közé csaptam.

A gótikus horror szerelmesei továbbra is dörzsölhették a tenyerüket, hiszen a Penny Dreadful a viktoriánus korabeli London legsötétebb bugyraiba kalauzolja el nézőit nem akármilyen útitársak segítségével. Keresve sem lehetne jobb helyszínt találni a történetnek, mint a 19. századi London mocskos utcái, ahol újra megelevenednek a klasszikus rémmesék hősei. Az első évad Drakulás felütése után ezúttal a korabeli boszorkányság témájában merülhettünk el, ami a kedvenc horrorfilmes témáim közé tartozik. A főszereplőink gyakorlatilag változatlanok, de a forgatókönyv ezúttal egy hajszálnyival fókuszáltabbra sikeredett, mint a premier évadánál.

Penny-Dreadful-Season-2_1

A mellékszálak szorosabb kezű egyben tartásával egyidejűleg minden szereplőnek kellően fejlődött a saját története, de természetesen a fő történetvonal ezúttal is a roppant tehetséges médium körül szerveződik. Az előző évad remek befejezése természetesen rányomja a bélyegét a kezdésre, a fogadóban történt mészárlás hatására az amerikai revolverhős/farkasember, Ethan Chandler (Josh Hartnett) elhagyni készül a várost, de egy rejtélyes támadás hatására meggondolja magát. A Vanessa Ives és közte meglévő kölcsönös vonzódás romantikus szála az egész évadot végigszövi, de persze borítékolható, hogy a dolog nem végződik boldogan. A Vanessa múltjából felbukkanó ellenség újra összefogásra készteti csapatunkat, a Sir Malcolm Murray (Timothy Dalton) vezette brigád pedig nem rest felvenni a harcot a boszorkányokkal. Dr. Frankenstein tartja a szavát az általa korábban kreált lénynek, de a Frankenstein menyasszonya (1935) történetét megidéző vonal igazán érdekes fordulatot vesz.

showtime-penny-dreadful_2

Legalábbis az évad elején szerintem kevesen gondolták volna, hogy Lily és Dorian Gray lesznek majd a tökéletes halhatatlan pár, akik azt hiszem még komoly fejfájást fognak okozni a továbbiakban a jó doktorunknak. A boszorkányok támadásának hátterében egy múltban húzódó konfliktus áll, így viszont nagyon sokat megtudunk Vanessa korábbi viszontagságairól, ami kifejezetten jót tett a történetnek. A bűbáj és az ámítás mellett igen komoly arzenálja van a Madame Kali vezette boszorkáknak, akiket a belső konfliktus sem kerüli el, így a végső leszámolás előtt még nyílt a háború kimenetele. Közben egy ambiciózus londoni rendőrnyomozó igyekszik lebuktatni Ethan-t, és ha ez még nem lenne elég egy múltbéli árny is felbukkan Amerikából. A színészek és a kivitelezés továbbra is elsőosztályú, London korabeli megjelenítése pedig igazán autentikusra sikeredett. Talán dramaturgiailag van még hova csiszolnia történéseket, de összességében ez az évad egy léccel magasabbra tette a mércét az előzőnél. A befejező képsorok után kíváncsian várom, hogy miként sikerül újra összehozni a társaságot. A folytatás borítékolva van, mivel már bejelentették a harmadik évadot, úgyhogy aki kedvet érez egy kis időutazáshoz a klasszikus rémtörténetek főszereplőinek társaságában, kalandra fel!

Frankó. 10/8

afiaf

 

Be the first to comment on "Penny Dreadful (2014-2016) (Londoni rémtörténetek) 2. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .