Goodnight Mommy ((Ich seh, ich seh)) (2014) (Jó éjt, anyu!)

goodnight_mommy_thumb_okOsztrák horrorfilmekkel sincs tele a padlás, olyannal pedig pláne nem, ami többszörös díjnyertes lenne, így kíváncsian vártam Severin Fiala és Veronika Franz író és rendezőpáros alkotását. Szeptember közepén a miskolci filmfesztivál is programjára tűzte a darabot, de addig azért nem utaztam le érte, viszont a DVD-t sikerült külföldről bezsákolnom. A történet középpontjában egy 10 éves ikerpár és az édesanyjuk áll.

A kezdő képsoroknál felbukkanó osztrák mondóka szép keretbe foglalja a sztorit, hiszen a megdöbbentő záróképsorok alatt újra elhangzik a dal, garantáltan maradandó pillanatokat okozva a műfaj szerelmeseinek. Elias és Lukas látszólag gondtalanul tengetik mindennapjaikat, a nyitó jelenetekben látottak azonban hamar árnyalódnak és kibontakozik a film központi konfliktusa. A múlt egy tragikus kimenetelű autóbalesetet sejtet, ahol az édesanya arca súlyosan megsérült. A többszörös trauma egyik aspektusa az egzisztenciális vívódás, hiszen tévés személyiségként dolgozott korábban, azonban a film cselekményét mozgató fő tragédia csak az utolsó párbeszédek során kerül kimondásra. Nem akarom lelőni a film poénját, de azt gondolom, hogy a figyelmesebb nézők azért sejthetik mi az. Annyira nem eredeti, viszont cserébe nagyon szépen be van ágyazva a történések tengerébe. Mivel a film első felében az anyuka teljes arca be van kötözve, az ikrek egyre jobban elbizonytalanodnak a személye kilétét illetően.

goodnight_mommy_1_ok

A fő kérdés csak az, hogy meddig hajlandóak elmenni a titok felfedésében. A múltban rejlő szomorú történések (válás, baleset) helytelen pszichológiai kezelésének hatására szörnyű tragédiába torkolló események veszik kezdetüket. Semmi olyat nem kínál ez a film, ami lefeküdne a mostani horrorfilmes trendeknek, úgyhogy aki jó kis jump scare jeleneteket keres, az rossz helyen teszi. Semmi olyat nem kínál ez a film, amit igazán látni szeretnénk, hiszen a család és a szeretet kötelékében szinte mindenki hisz, azonban a film tanulsága szerint nem minden próbát állnak ki még az ilyen erősnek hitt kapcsolatok sem.

goodnight_mommy_2_ok

Csodálatosan fényképezett bő másfél óráról van szó, nagyon szépek az ikerpár önfeledt pillanatairól elkapott képek, amikor az erdőben vagy a tónál játszanak. Az osztrák vidéki élet izolációját is tökéletesen szemléltetik ezek a jelenetek, hiszen néhány jelentéktelen mellékszereplőt leszámítva gyakorlatilag egy kamaradarabbal van dolgunk. A feszültség megteremtése szintén remekül sikerült, különösen dicsérendő, hogy nem flashback jelenetek sokaságával tették ezt, hanem okosan elejtett félmondatok, fényképek és apróbb információk fokozott adagolásával. Végig érezzük, hogy valami nem stimmel, csak nem vagyunk benne biztosak, hogy kinek az oldalán. Ugyanakkor a film felétől félig csukott szemmel szurkolunk, hiszen a szörnyű felismerés egyre egyértelműbb, de az utolsó képkockáig biztosak vagyunk benne, hogy a végső tragédia nem történhet meg.

Kényelmetlen látnivaló, ami garantáltan megmarad a fejünkben egy darabig. Igazából nem talál fel semmi újat, de a máshol látott paneleket úgy rakta össze, hogy a végeredmény egész egyedinek mondható és ehhez pedig minden szempontból nagyszerű kivitelezés társul. Aki szereti a lassú kibontakozású, pszichológia horrorfilmeket és nem zavarja a német nyelv, mindenképpen tegyen vele egy próbát! Bátran odarakható a rém gyenge hollywoodi horrorprodukciók 99%-a mellé, nálam biztos a helye kedvenc műfajom idei top 10-ében.

Ajánlott. 10/8

afiaf

 

Be the first to comment on "Goodnight Mommy ((Ich seh, ich seh)) (2014) (Jó éjt, anyu!)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .