Indigenous (2014)

thumbindig3l“196 ország van a Földön, de mindnek van legalább egy olyan története, mely szerint valamilyen félelmetes lény tartja rettegésben a helyieket. A világ közel fele, hárommilliárd ember esküszik rá, hogy ez nem csak kitaláció” – hirdeti a mostani filmünk prológusa. Ennek igazságtartalmát inkább ne vizsgáljuk meg, de azért sokat elárul arról, hogy milyen lecsóba is készül csapni az Indigenous.

Ezúttal Panama a célállomás ide érkezik öt amerikai fiatal, hogy felesleges idejüket és pénzüket természetesen bulizással töltsék. Egyikük kitalálja, hogy milyen remek ötlet is lenne meglátogatni a közeli erdőben lévő érintetlen, gyönyörű vízesést, és természetesen a “helyi José” hiába inti őket elővigyázatosságra, a kis csapat fittyet hányva a legendákra, a rémtörténetekre és egy interneten terjedő videóra, veszi a sátorfáját és elindul felfedezni az erdőt. A többit sejthetitek…

HeaderIndigen3k4

“Hé, ezt már én láttam, ez a történet ismerős!” – kiálthatunk fel jogosan mindannyian, ahogyan morogtam én is a film közben, hogy alapvetően a sztori nélkülöz minden kreativitást. Tényleg egy teljesen átlagos, klisés történet, amelyet már kifejezetten sokszor láttunk, hol jobb, hol kevésbé jó kivitelben. Még azt sem tartják előttünk titokban, hogy a Indigenous esetében az úgyevezet chupacabráról van szó, vagyis Dél- és Közép-Amerika mitikus szörnyéről.

Indigenous

Elejétől majdnem a végéig kapjuk a szokásos történetvezetést, tényleg semmi meglepő nincs a filmben. Ugyanakkor ez nem is feltétlenül tragédia. Nem kell magunkat rommá gondolkozni, nem kell rejtvényeket fejtsünk, egyszerűen csak nézzük a cselekményt, tudjuk előre, hogy mi fog történni, de elvagyunk vele. A film lezárása egyébként kifejezetten hangulatos és ügyes, az utolsó pár perc kilógott a filmből egy kicsit.

Tényleg nem kell sokat várni a Indigenoustől, de egy sör mellé, esetleg haveri társaságban hülyülve teljesen fogyasztható darab, amelytől az ember azt kapja majd, amire számít.

Értékelés: 5/10

IMDb

(Varin)

Be the first to comment on "Indigenous (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .