The Boy (2016) (A fiú)

286527Egy embert élete során számtalan lelki fájdalom és szenvedés érheti. Vannak köztük olyanok, amiken könnyedén átlendülhet, és vannak olyanok, melyek egy életre szóló sebet okoznak. Egy szülő saját gyermekének elvesztése is ezen, mély lelki sérülést okozó traumák közé tartozik.A kínt, mely ekkor éri az egyént, nagyon nehéz, vagy talán lehetetlen feldolgozni, s az  hátralevő életét gyökeresen megváltoztatja. A Fiú című film, e fájdalom körül forog.

Greta egy fiatal amerikai lány, aki sötét múltja elől menekülve Angliába érkezik, hogy ott új életet kezdjen. Kezdő löketként egy idős házaspárhoz szegődik el, dajkának. Hamar kiderül, hogy az öregek nem teljesen ép elméjűek, mivel egy porcelán babát dédelgetnek saját gyermekükként, s arra kérik Gretát, hogy amíg ők elutaznak néhány hétre, gondoskodjon az ő fiukról. Greta kapva kap az alkalmon, hiszen az idősek szép fizetést ajánlanak számára, a munka pedig mindösszesen annyi, hogy vigyáznia kell egy porcelánbabára. Ám azt még nem tudja, hogy nem minden az, aminek látszik, aminek következtében élete legborzalmasabb heteivel néz szembe.

tumblr_nztpj5u2o91uoed1zo1_500

Mivel, gondolom azok, akik elolvassák ezt a cikket, már mind látták a film bemutatóját, így mindennemű spoiler nélkül leírhatom, hogy A Fiú története közel sem mondható eredetinek, hiszen egy játékbabába költözött szellem rémtettit már nem egyszer figyelemmel kísérhettük számtalan filmben. Ennek ellenére kíváncsian ültem le a film elé, hogy vajon a készítők túl tudtak-e lépni a megszokott kliséken, avagy a kitaposott ösvényt választották?

A film helyszíne tökéletes választás volt. Az öreg, hatalmas ház, az elgazosodott, erdős birtokkal tökéletes alapozást ad. A történet szép lassan bontakozik ki előttünk és ezzel együtt rendszeresen adagolva kapjuk a sejtelmes, rejtélyeket felvonultató elemeket is. Az alaphangulat jól el lett találva, ezt leszögezhetjük. A gond csak ott van, hogy a megfelelő horror alapra nem tudtak a készítők egy hozzá méltó építményt felhúzni. A probléma több tényezőből fakad. Az első a színészek természetellenes reakciói. Most őszintén, ki szerint életszerű az, hogy egy feltételezett kísértet jelenlétére úgy reagálunk, hogy a puszipajtásává akarunk válni? Normális ember ilyenkor halálra rémülne. De nem a főszereplőink! Nekik ez olyan, mintha a szomszéd gyerek jött volna át egy kis délutáni matinéra. De nem csak főhősünk ilyen tökös lány, az őt fűzni próbáló srác is olyan természetesen kezeli a helyzetet, mintha minden nap átélne egy túlvilági lénnyel való találkozást.

theboytrailer

Felfoghatatlan volt számomra, hogy miért írtak elő ennyire irreális viselkedést a készítők két szereplő számára. A másik baj a horror faktor illetve pont, hogy annak nemléte. Az alaphangulat adott, amelyet néhol elrejtett jumpscare jelenetekkel próbáltak megtoldani és… és ennyi. Kapunk még kb. 3 parásnak szánt részt, amiből egyet a bemutatóban egy az egyben lelőttek, de a maradék kettő is elég gyenge eresztés. A film inkább koncentrál Greta és a baba között alakuló morbid viszonyról, mintsem az emberre irányuló rémületkeltésről. Hiába hozza az elvárt szintet a The Walking Dead üdvöskéje, a készítők nem tudtak felnőni a feladathoz, hogy méltó körítést adjanak a megfelelő alaphoz.

A Fiú című filmért igen kár. Összességében bátran javaslom, mert egyszer nézhető kellemes, könnyed szórakozást nyújt a néző számára, mely egy szombat esti, asszonypajtással való hancúrozás utáni/előtti mozizásnak tökéletesen megfelel. Annál viszont hiányosságai miatt nem képes többet nyújtani. Pedig a potenciál, a klisés sztori ellenére meglett volna benne.

Értékelés: 6/10

Wooltur

Be the first to comment on "The Boy (2016) (A fiú)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .