Witchbabe: The Erotic Witch Project 3 (2001)

witchbabe_thumbMivel arányaiban meglehetősen kevés boszorkányos filmet veséztünk ki a közelmúltban, és amúgy is eljött a szex-horror műfaj tematikus hete, gondoltam e kettőt ravaszul összekötve értekezem a Seduction Cinema harmadik, rendkívül sejtelmes címmel ellátott leszbikus-boszis produkciójáról.

A történet leírása szerintem teljesen hanyagolható, mert csak aktus, aktus, falusiak, aktus, aktus, falusiak, aktus, aktus és még több aktus, valamint a végén elkapják a boszorkány lennének. És szerintem az sem releváns, hogy nem láttam az első két epizódot – melyben nagyjából lelkes (és gondolom felnőtt filmes esztétikában jeleskedő) fiatal sunák a Bacchusville erdejében kísértő erotikus boszorkányt akarják lefilmezni, mire eltűnnek stb. -, szóval röviden most csak erről a részről szeretnék értekezni.

witchbabe_1Ebben a mindenféle vállalható díszlettől mentes, szinte csak a fák között játszódó „eredettörténetben” elvileg az 1800-as évekbe próbálnak visszacsalogatni, amikor is az erotikus csábításáról híres boszorkány megkezdte munkásságát. Mivel egy soft-core filmről van szó, gyakorlatilag mindent látunk a genitáliák kivételével; szerintem nem fogunk háborogni, mert formás emlőkben gazdag leszboszi nyalakodásból bőven kapunk ezalatt a hetven perc alatt. Az, hogy az aktusokon kívül, a maradék időben történő események kivitelezése nem haladja meg egy iskolás csoport színi előadásának kompetenciáját, ismét csak figyelmen kívül hagyható momentum. És végezetül, ha tudni szeretnétek a horror szócska létjogosultságát, akkor elmondhatom, hogy a gorillajelmezbe bújtatott szerencsétlen flótás autentikus mozdulatai még sokáig kísérteni fognak emlékezetemben, haha!

Értékelés: hagyjuk

eyescream

Be the first to comment on "Witchbabe: The Erotic Witch Project 3 (2001)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .