X-Akták 10×05-06

60141f2c332454488c7e8820f22ea8a2_largeAlig kezdődött el, máris véget ért a hónapok óta várva várt tizedik évad. Azt hiszem, minden X-Akták rajongót megmozgatott ez a hat epizód, természetesen olykor gyökeresen eltérő véleményeket kialakítva. Lássuk, miként teljesített az utolsó két rész.. Az ötödik epizódban egy öngyilkos merényletnek lehetünk szemtanúi az első percekben. Az elkövető két muszlim fiatal, akik közül azonban egyikük, csodával határos módon túléli az akciót és kómában fekszik egy közeli kórházban. Mivel az elkövetők gyaníthatóan egy nagyobb terrorista sejt tagjai voltak, valószínűsíthető, hogy a robbantást további támadások követik majd, így létfontosságú lenne valamiképp kapcsolatba lépni a páros még életben lévő  tagjával, azonban ez korántsem egyszerű…

Absvrd: Az előző rész csillagos ötös teljesítménye után némiképp visszaesés volt ez az epizód. Valahogy nem jött át a sorozatra jellemző hangulat, Mulder pszichedelikus kalandjai pedig már-már a harmadik részt idézték, a legötletesebbnek mondható húzás az új ügynökpáros bemutatása volt. Nem mondanám, hogy kifejezetten gyenge teljesítmény lett volna, de ennél már láttuk fényévekkel jobbat is…

Eyescream: Az epizód témája (terrorizmus) korunkban sajnos igencsak aktuális, de ezt az alapvetően globális fenyegetettséggel bíró kiindulási alapot a készítők olyan sikeresen ötvözték az ironikus humorral átitatott „ikszaktasággal”, hogy az említett tény drámai oldalát szinte alig vesszük észre. A fiatal doppelganger ügynökök szerepeltetése zseniális húzásnak minősült, akárcsak az ügyet párokban, egymástól merőben eltérő módszerekkel megoldani akaró mechanizmus, de az egymás szapulását eredményező dialógusok rettentő jópofák.

x-files-babylong-e1455635657718

És bár az epizód misztikusságát ezúttal minimálisra szorították, abban szerintem mind egyetérthetünk, hogy a bekészült Mulder ügynök (minden eddiginél nagyobb szórakoztatási faktorral rendelkező) tripje sorozattörténeti jelentőségű, ergó mindenképpen felejthetetlen perceket okozott, ugye komám?!

Varin: Érdekes, hogy a három szerkesztőnek mennyire eltérő a véleménye, én pont erre az epizódra tudom azt mondani, hogy “nem jött át”. Ahogy már említette a kolléga, hiányzott a misztikum a részből és az alapsztori is felejthető volt. Az új ügynökpáros valóban jó ötlet volt, miként a poénok is ültek és Mulder kirándulása is aranyos volt, ámde nekem kicsit sorozatidegen. Ráadásul igencsak nagy csalódás, hogy az általam imádott Lone Gunment így hozták vissza, ennyire jelentéktelenül. Szinte fel sem ismertem őket elsőre, Byers például fel sem tűnik, ha Langly és Frohike nincs ott. Megszokott az X-Akták-univerzumban, hogy az évadzárót egy könnyedebb epizód vezeti fel, és alapvetően nem is volt annyira rossz a mostani 45 perc, ugyanakkor nálam az évad legkevésbé érdekes része volt.

the-x-files-duchovny-babylon

Az ötödik rész után elérkeztünk az évadzáróhoz. Az első néhány percben Scully rövid monológja után rögtön a dolgok közepébe vágva, viharos gyorsasággal kezd kibontakozni a végkifejlet. A finálé témája nem más, mint a sok évad óta már emlegetett nagy terv utolsó lépései. A világ országainak infrastruktúrája dominószerűen dől össze, mivel az embereket tömegesen támadják olyan betegségek meg, mint a lépfene, az influenza, vagy a pestis. A totális káoszban Mulder és Scully, valamint az előző részben megismert Einstein és Miller ügynökök próbálnak rendszert találni és rájönni a titok nyitjára…

x-files_0-715x400

Absvrd: Már az első rész után kíváncsisággal töltött el, hogy vajon hogyan szeretnék a készítők lezárni a több, mint kétszáz epizóddal rendelkező sorozat hat részbe sűrített folytatását. Függetlenül attól, kinek hogy tetszett az évadzáró, el kell ismernünk, hogy a feladat korántsem mondható egyszerűnek. Az igazat megvallva, vegyes érzésekkel tölt el a hatodik rész. Az első epizódhoz képest itt is kaptunk egy hatalmas adag konteót, azonban a cselekmény valami egészen másba torkollott. Az évadzáró rendelkezik kiváló rendezői húzásokkal, ilyen például Scully monológja, ami Mulder első részes felvezetőjét hívatott egésszé tenni. Azonban nem tudok szó nélkül elmenni, amellett, hogy mi vitte rá a forgatókönyv írókat arra, hogy egy kicsivel több, mint negyven perces játékidőbe hollywoodi filmekre hajazó kliséket sűrítsenek be.  Arról már nem beszélve, hogy mennyire idegennek tűnt egy ilyen jellegű, kifejezetten irreális világmegmentő akció az X-Akták világától.

Természetesen nem szeretném panaszkodással zárni a tizedik évadot. A széria megújulásának köszönhetően kaptunk néhány fantasztikus részt, amik minden bizonnyal örömmel töltötték el a sorozat rajongóit, az elmúlt napok híreit tekintve pedig reménykedhetünk a további folytatásban..

THE X-FILES:   L-R:  Gillian Anderson and guest star Annabeth Gish in the “My Struggle II” season finale episode of THE X-FILES airing Monday, Feb. 22 (8:00-9:01 PM ET/PT) on FOX.  ©2016 Fox Broadcasting Co.  Cr:  Ed Araquel/FOX

Varin: Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sírok, mert méltatlan lenne ez a rész egy ilyen volumenű, ennyire szenzációs sorozat lezárásához, a záró képsorok pedig nyilván további magyarázatra szorulnak. Ámde nevetek éppen ennek okán, hiszen ha innen nem folytatják, ha ezek után sem lesz 11. évad, azt én kisebb csodának értékelem. Tehát habár nem tetszett a záró epizód, én bízom benne, hogy nem most láttuk utoljára Mulderéket a képernyőn.

És hogy mi is volt a probléma a hatodik résszel? Egyrészt engem őszintén meglepett, hogy nem William volt a központi téma, hanem kvázi a pilotot göngyölítették kicsit tovább. Sajnos 40-42 perc nem elég arra, hogy belesűrítsenek ennyi cselekményt, ennyi történést, ennyi karaktert, ennyi izgalmat. Egyszerűen nem alkalmas rá sem az X-Akták-univerzum, sem pedig a játékidő. Élvezhető volt ugyan a lezárás, de kicsit túl sok… Pozitívum viszont, hogy láttuk újra Reyes ügynököt. Doggettet legalább említés szintjén visszahozhatták volna azért. Tekintsünk tehát pozitívan a látottakra, és várjuk izgatottan a 11. évadot. Mert lennie KELL!

Eyescream: Ahogy már azt az előttem értekező kollégák is kivesézték, az utolsó rész – amit magamban hanyagul csak Scully VS the Supervirus-nak kereszteltem el – nem egy szokványos epizódnyi, újabb konteóra hívogat bennünket, mindinkább egy (újabb) X-akták mozifilmre hajazó, kolosszális (és persze hatásvadász) végjátéknak ad teret. Tény, hogy csupán háromnegyed órában nem lehet egy ilyen kaliberű mega-koncepciót negatívumok nélkül kifejteni, de ahogy az egész 10. évad egy hatalmas, retrospektíven értelmezett fan-service hivatott lenni, úgy hiszem, hogy a cliffhangerrel ellátott záró epizód is csak egy újabb, étvágygerjesztő momentum. És, ha a hírek nem csalnak, ez könnyen lehet valami újnak a kezdete…

Be the first to comment on "X-Akták 10×05-06"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .