Southbound (2016)

southbound_thumbDe, igen. Az utóbbi időben egyre-másra érkező antológiák után (VHS 1, 2, Viral, ABC’s of Death 1-2, Tales of Halloween, All Hallow’s Eve, A Christmas Horror Story) ismét egy újabb, egymással többé-kevésbé összefüggő rövidfilmekkel operáló gyűjtemény próbál maradandó élményeket okozni. Ahogy az a címből is kiderülhetett, a koncepció ezúttal maga a mindentől távoli, kopár és kietlen délvidék, ahol olyan dolgok történnek, amik túlmutatnak a józan ész határain…

Az első történetben két, meglehetősen fáradt és egyebek mellett véres fickót különös (majdnem félelmetesen kinéző) szárnyas csontváz-démonok üldöznek. Aztán a második szegmensben egy lánybanda tagjai kapnak defektet kisbuszukkal, de szerencsére felveszi őket egy kedves, már-már negédesen segítőkész házaspár, akik este éppen barátaikkal tartanak különleges vacsorát…

southbound_5A harmadik epizódból megtudhatjuk, mi van akkor, ha a sivatagban véletlenül elgázoltál valakit, és egy üres kórházban neked kell életben tartanod az illetőt, miközben a telefonból valaki instruál téged. Elszánt apa keresi évek óta eltűntnek hitt lányát, de amikor végül ezen az isten háta mögötti helyen megtalálja, a lány teljes mértékben elutasítja. Végezetül pedig az első történet kezdete elevenedik meg: maszkos egyének törnek be egy család otthonába, látszólag minden különösebb ok nélkül…

southbound_2Amiért megéri megnézni ezt a többé-kevésbé a VHS első és második részének írói, rendezői és producerei által készült, másfél órás kis nowhere trip-et, az egyértelműen a hangulata. Már rögtön a nyitó epizódban ízelítőt kaphatunk abból a totális magányosságot és kétségbeesettséget sugalló, torkunkat szorongató atmoszférából, amely szépen-lassan mind az öt történeten végigvonul.

southbound_4Miközben peregnek a percek, baromi kínosan érezzük magunkat, hogy szinte semmit sem tudunk meg a képernyőn éppen zajló eseményekről, amiket csak néha szakít meg egy rádiós hang, aki a múltról, jövőről, pokolról, bűnről és a megváltásról zagyvál valamit. Tehát legfeljebb csak találgathatunk, hogy ez a bizarr szereplőket és hihetetlen történeteket felvonultató territórium akkor most valószínűleg a purgatórium. Vagy mégsem?!

southbound_3Külön figyelmet érdemel a sztorik összefűzése; nekem iszonyatosan bejött, ahogy például az egyik karakter szinte észrevétlenül átmegy (mit átmegy, inkább átsiklik!) egy másikba, ahol aztán egy tőle teljesen független események láncolata kezd kirajzolódni. Illetve, ahogy a nyitó és a záró rész közrefogja az egész művet.

southbound_1Ha úgy vesszük, nincs kimagaslóan jó vagy rossz szegmense, inkább csak olyan középutasan lavírozik, hol a groteszk, hol az abszurd, hol pedig a fekete humor határmezsgyéjén, konkrét megfejtésektől mentesen. Nem okoz maradandó élményeket, de a nyugalom megzavarására, valamint komfortzónánkból való kibillentésre kiválóan alkalmas thriller-gyűjtemény.

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Southbound (2016)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .