Dear God No (2011)

deargodno_thumbA kívülálló motorosok szubkultúráját bemutató explotation mozik világát idézi vissza James Bickert grindhouse produkciója, melyben a brutális erőszak és női testek kendőzetlen ábrázolásával próbál zsigerig hatoló élményt okozni úgy, hogy agresszióban jeleskedő kétkerekű kompániánk megannyi rablás-gyilkosság-fosztogatás után egyszer csak összetalálkozik egy titokzatos ex-náci tudóssal, de a cselekményben – ha hiszitek, ha nem – még egy bigfoot is felbukkan!

Nem fukarkodik a film brutalitásban – már rögtön azzal nyitnak, hogy a másnapos motorosok egy (feltehetően megerőszakolt) félmeztelen apáca testén koptatják a gumit, majd elindulnak szokásos – rablással és gyilkossággal teli – körútjukra.deargodno_1Miközben félmeztelen lányok lejtenek kéjes táncot Nixon álarcban, motorosaink azzal szórakoztatják egymást, hogy ki tudja meginni a pultos csaj (tamponnal turbózott) frissen facsart pisijét. Aztán a hátsó szobában rövid dumát követően megölik a klub vezetőjét, mire az még az utolsó erejével riasztja a többieket. Ennek folyományaként pedig a topless álarcos macák óriási mészárlásba kezdenek.

deargodno_4Nem sokkal később motorosaink – miután kinyírtak útközben egy benzinkutas csókát meg két zsernyákot – betörnek Dr. Marco erdő széli rezidenciájára, ahol a fazon éppen vendégeinek számol be szenzációs felfedezéséről. Nem sejtik, hogy a látszólag antropológus – valójában azonban ex-náci übertudós – lányával egy különleges teremtményt rejteget a pincében…

deargodno_3A házigazdát szimplán meglövik, és miután a lánya betépett, ráveszik a vetkőzésre, motorosaink meg unaloműzésből nyakalják a vírussal felhígított bort. Aztán a pincéből kiszabadítják a doktor halottnak hitt (húsra éhes) feleségét, aki egyből felajánlja magát egy kis numerára, majd a kéjtől elborult agyú hőseink a vendégként jelen lévő terhes nőt is partiba vágják. Amikor pedig eleget szórakoztak vele, felnyitják a hasát, és kiveszik a babát.

deargodno_2És nemsokára eljön az a pont, ahol nem várt fejleményként egy bigfoot tör be az ablakon, és beleinél fogva rángatja ki az egyik motoros csókát, majd pedig egyenként következnek a többiek. Ezalatt a fogságban tartott anya megpróbálja megerőszakolni a lányát, de az még az aktus előtt gyorsan végez vele. A fináléra a tudós félpucér lánya az erdőbe menekül, ahol az őt üldöző motoros arcot a bigfoot kivégzi. Majd a lányt is, csak hogy ne legyen happy end.

deargodno_5Már rögtön az első képkockákat látva sejtettem, hogy nem fogok csalódni – és szerencsére ez a nyolcvan perces játékidő után sem volt másként. Viszonylag alacsony költségvetésből sikerült olyan masszív, zsigerig hatolóan bűnös grindhouse-atmoszférát előállítaniuk, hogy egy pillanatig sem  tűnik fel a pénz hiánya. Száz százalékig explotation-feeling, vagyis túlburjánzó – néhol tabuba menő – erőszak-ábrázolás (pl. apácák és terhes nők aktusra kényszerítése), valamint brutális és egyben röhejes halálnemek. És persze az is tendencia, hogy a jelenetben megjelenő nők előbb-utóbb vetkőzni fognak.

deargodno_6Motoros zenék, vagány ripacskodás, megfelelő mennyiségű badass duma („Mindjárt sötét lesz, józan vagyok, és még senkit sem öltem meg!”) és persze iszonyúan agyament baromságok. Ilyen produkciók láttán pedig azt kell mondjam, talán mégsem volt annyira hiábavaló a Tarantino-féle revival-grindhouse hullám!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Dear God No (2011)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .