Darker Than Black (2007)

darkerthan_thumbEgy megmagyarázhatatlan természeti jelenséget követően a csillagok megváltoztak az égen. Ezzel párhuzamosan néhány ember földöntúli képességekre tett szert, ők a Contractorok (lesznek kifejezések, amelyek lefordíthatatlanok, ezért angolul hagytam azokat). Van, aki képes megváltoztatni a külsejét és akad, aki fagyasztani tud. Csöppet sem veszélytelenek, pláne, hogy gyakorlatilag érzelemmentesen képesek cselekedni. Ezért a kormány természetesen – akiket tud – igyekszik egymás levadászására küldeni őket. De nem minden állam gondolja úgy, hogy csak erre alkalmasak. Van, amelyik szerint túl veszélyesek és van, amelyik szerint katonai célokra kimondottan jól használhatóak.

DTB1

Hei is Contractor és a Szindikátus tagja. A szervezettől többnyire egyszerűnek tűnő feladatokat kap: néha meg kell szereznie valamit, néha meg kell ölnie egy embert vagy Contractort. Mindezt nem egyedül teszi, vannak társai, akik vele dolgoznak, van felügyelője és segítője is.
Huang a kapcsolata szervezethez, közvetlenül tőle érkeznek a parancsok. Huang egy exzsaru, aki személyes okokból lépett be a Szindikátusba és vakon teljesíti a rá bízott küldetéseket.
Mao egy fekete macska, aki Contractorként segíti a férfit. Képes más állatok teste felett átvenni az irányítást, illetve kitűnő lopakodó.
Yin egy fiatal lány, aki mint Doll (Báb) tevékenykedik, ami azt jelenti, hogy médiumként működik. Megszállható, illetve képes lelkeket irányítani, elküldeni a szellemét körülnézni, így elég nagy segítség felderítőként, vagy ha éppen menekülő útvonalra van szükség.
Misaki Kirihara a rendőrségnek dolgozik és a Grim Reaper (Kaszás) néven ismert sorozatgyilkost keresi, így botlik bele lépten-nyomon Hei-be is.
Gai Kurasawa egy exzsaru magánnyomozó, akit több ügyben is felbérelnek olyan akcióra, amiben a Szindikátus tevékenykedik, így néha segítik, néha hátráltatják egymást.
Amber Hei régi társa, nagyon erős képessége van, ezért veszélyes. Ráadásul úgy tűnik, hogy a férfi ellen dolgozik.

Contractors

A Contractorok azon túl, hogy képességekkel rendelkeznek, árat kell fizetniük ezekért. Ez pedig lehet nagyon egyszerű és nagyon perverz is. Hei-nek például rengeteget kell ennie, hogy megtarthassa erejét. Van, akinek viszont valamit meg kell rágnia, majd kiköpnie. Akad olyan is, akinek le kell smárolnia valakit. Ezért ezek lehetnek könnyen kivitelezhetőek, de elég feltűnőek is − cserébe kényszercselekedetek, mint egy OCD-s, úgy hajtják végre ezeket, mechanikusan. Elsőre viszonylag nehéz megmondani bárkiről, hogy Contractor-e, de ezekkel könnyedén azonosíthatóak. Leszámítva a természetfeletti képességeiket.
Mindegyikük egy-egy csillagtól kapta az erejét, ezért kódnevüket ez alapján nyerték el. Így Hei a BK-201-es. A rendőrök gyakorlatilag ezek alapján azonosítják és keresik őket. Hiszen ahol egy Contractor aktív, ott megjelenik a csillaga is.
Az MI-6 ügynökei – ismeretlen okból – hónapok neveit kapták. Ami kissé meglepő, hogy van köztük olyan, aki hónap + nap fedőnéven fut. Így Júliussal, Áprilissal, Augusztus 7-tel és November 11-gyel is összefuthatunk.

MI-6

A Bábok azon túl, hogy képesek szellemükkel körülnézni, elég súlyos árat kénytelenek fizetni. Bár az irányítójuk is meglehetősen magas ingerküszöbbel rendelkezik a környezete iránt, a Dollok egyáltalán nem képesek adekvát módon reagálni, teljesen analitikusan gondolkodnak. Nem kötődnek volt családjukhoz, senkihez sem, hanem vakon, érzelemmentesen teljesítenek minden parancsot. Tökéletesek bevetésekhez, azonban minden további nélkül otthagynak bárkit a harctéren, ha az tűnik logikus megoldásnak és akár volt ismerőseiket is megölik. Azt hiszem eléggé világos, hogy nem feltétlenül jó ez nekik, még akkor sem, ha van választási lehetőségük és önszántukból döntenek úgy, hogy médiumként funkcionálnak – azonban itt nem erről van szó.

Doll

Hei fekete köpenyt és egy fehér maszkot visel, hogy elrejtse valódi énjét, amikor küldetésre indul. Képes manipulálni az elektromosságot, így le tudja állítani ellenfele agyát, szívét vagy kiütheti őket egy rövid időre. Kegyetlen kiszámíthatatlansága és tökéletes munkavégzése miatt a rendőrségtől a Grim Reaper becenevet kapta.
Az ő és társai kalandjait izgulhatjuk végig a 25 részes animében. Főleg a természetfeletti a téma és csak lassan bontakozik ki a háttérben húzódó fő szál. A cselekmény izgalmas, a küldetések érdekesek és a megoldások kreatívak, nem laposodik el a Darker Than Black. Folyamatosan ismerjük meg a történetüket, az ajándékot, amelyet kéretlenül kaptak és az átkot, mely ezzel együtt jár. Nyilvánvaló kérdés, meddig kontrollálhatóak ezek az emberek, mikor lázadnak fel és ha veszélybe kerülnek, vajon miként lehet megállítani őket. Kialakul-e egy harc a Szindikátushoz tartozó és az azon kívül tevékenykedők között? Tökéletes ügynökök vagy veszélyt jelentenek az emberiségre nézve?

Mask1

A mű egyébként kicsit emlékeztet a Noein és a Kurau: Phantom Memory című sorozatokra, még pedig abban, hogy hasonló gondolatkörrel foglalkozik. A természettudományokkal, a kvantumfizikával és a kísérletek lehetséges mellékhatásaival, veszélyeivel. Aki kicsit megpróbálja ilyen szemszögből is nézni ezt az animét, az talán könnyebben tud azonosulni a karakterek ”átkával” is és nem csak a hihetetlenül csábító erőket szemléli. A felelősség, amely az ismeretlennel történő játékkal jár nem új keletű kérdéskör. Sok sorozat, film foglalkozik ezzel a japán rajzfilmek világában. Szerintem kimondottan jó irányból közelítik meg ezeket, hiszen – bár bírálják – sosem foglalnak igazán állást egyik oldal mellett sem. Inkább felhívják rá a figyelmet, hogy milyen veszélyekkel járhatnak, illetve milyen pozitív hatásai lehetnek például a kvantumfizikai kísérleteknek. A CERN Nagy Hadronütköztetőjének megépítését rengeteg médiafigyelem kísérte és természetesen sok író fantáziáját megmozgatta. Hogy mi köze is van ennek Darker Than Black-hez, azt nem fogom elárulni, ehhez végig kell nézni.

A rendező, Tensai Okamura korábban már a Cowboy Bebop filmjén is dolgozott, de animátorként a neve már a Jin-Roh – The Wolf Brigade-ből, a Ninja Scrollból és a Ghost in the Shellből is ismerős lehet. A karakterekért most Takahiro Komori (Escaflowne: The Movie, Fullmetal Alchemist franchise, Jin-Roh – The Wolf Brigade) felelt, a zenéért pedig Yoko Kanno, aki egyik személyes kedvencem.
Nem is véletlenül, hiszen rengeteg híres, hatalmas műhöz főződik a neve. Cowboy Bebop, Escaflowne: The Movie, Ghost in the Shell Stand Alone Complexei, Wolf’s Rain, The Vision of Escaflowne… Aki kicsit is otthon van az animék világában, az bizonyára ismeri a nevét.

A sok kis nyomozás, küldetés önmagában is elegendő lenne, de természetesen itt is lassan felszínre kerül a fő történetszál és a mögöttes tartalom, bár kicsit később, mint szokás. Nem kimondottan horror műről van szó, viszont egy roppant izgalmas thriller, ezért ajánlom mindenkinek, aki szereti a természetfölötti történeteket. A sorozat folytatásáról sem maradtok le, viszont a spoilerezés elkerülése végett egy másik cikkben lesz róluk szó.

Érdekesség, hogy a sorozat 26 részesnek van írva, viszont valójában csak 25 epizódból áll. A 26. egy extra OVA és a DVD kiadáshoz készült. Érdemes megnézni, de nem kapcsolódik szorosan a történethez, inkább egy kis spin-off.

Mask2

Értékelés: 8/10

ANN

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Darker Than Black (2007)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .