The Remaining (2014) (A földi pokol)

RMN__QUAD_ftp_v4Egy kifejezetten megosztó filmről van szó, ennek okán pedig sok eltérő véleményre számítok a kommentelőktől. No nem ilyen egyszerű dolgokon fog múlni, hogy tetszik-e majd valakinek a darab, mint például, hogy szereti a zombikat, hogy viszonyul a gore-hoz vagy mennyire cselekménydús filmeket favorizál – ennél most sokkal komolyabb faktor, mégpedig a vallásról és hitről alkotott véleményünk állíthat minket egyik, illetve másik oldalra. Ez pedig a maga nemében kuriózum.

A történet középpontjában öt fiatal áll, a kiinduló helyszín pedig egy esküvő, amelyen a társaság két tagja egybekel. A boldogító igen kimondása után azonban nem sokkal az emberek egy része egyik pillanatról a másikra összeesik és meghal. A kérdés nem marad sokáig megválaszolatlan. Nem az idegenek, nem egy rejtélyes kór, hanem Isten és a vallás adja meg a választ. Az úgynevezett elragadtatásról van ugyanis szó, amikor is Isten magával viszi a jókat és a hívőket, a Földön pedig meghagyja a hitetleneket. A világvége tehát eljött, nem születnek már csecsemők, a bolygót katasztrófák sújtják, közeledik a vég.

remaining

A filmben többnyire kevésbé ismert színészek tűnnek fel, nekem egyedül Shaun Sipos arca volt ismerős. Ez kicsit meg is látszódik a színészi játékon, habár erre az is rátett, hogy buta módon szinkronosan néztem meg a filmet. A Remaining rendezői székében Casey La Scalát találjuk, akinek a 2003-as Deszkások című, fogalmam sincs, hogy milyen film után ez volt a második rendezése, de producerként dolgozott például a Donnie Darkóban, illetve a készülő Amityville: The Awakeningben is.

flix-remaining00

Annak ellenére, hogy a film elsősorban a hitről és a megmásíthatatlan elfogadásáról szól, egyáltalán nem cselekményszegény, sőt. Végig kellemesen szórakoztató és elgondolkodtató. Én a magam részéről az egyik végletet képviselem azzal, hogy teljes mértékben ateista vagyok, így tulajdonképpen tőlem lehetne várni a szélsőséges véleményt azzal kapcsolatban, hogy sok volt-e a vallási elem a filmben. Habár a 85 perces játékidő nagy részében nem zavartak sem a bibliai motívumok, sem az egyértelmű reklámozása az Istenben való hitnek, azért nem szabad letagadni, hogy kicsit vallási propagandaként is szolgál a mű. Mégis érdekes egyveleget alkot egy soft horrorral ez a fajta reklám, úgyhogy én összességében élveztem. Még ateistaként is! 🙂

Értékelés: 7/10

(Varin)

imdb-share-logo

youtube-logo

Be the first to comment on "The Remaining (2014) (A földi pokol)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .