Black Jack The Movie (1996)

BJMiniNem mindegyik anime szeretne hozzánk bővebben szólni, ahogy ezt már a filmeknél és a rajzfilmeknél is megszokhattunk, nem mindegyiknek van üzenete. Van, hogy egyszerűen a szórakoztatás a célja, vagy a történet jó, amit elmesél. És ez nem is von le az értékéből, bár kétségtelenül fontos, ha van valami mögöttes is, rengeteget segít a megkedvelésén, bár néha túlságosan emészthetetlenné teszi. A Black Jack szerencsére nem ilyen. A Black Mirror gondozásában jelent meg a magyar kiadás is, és a horror igencsak kellemes, ügyes kritikai felhanggal.

Osamu Tezuka (Astro Boy, Crime and Punishment, Lost World, The Merchant of Venice, Metropolis) mangája 1973-ban indult útjára és meglehetősen kinőtte magát, hiszen nem csak ez a film készült el belőle, hanem egy 62!! és egy 17 epizódos sorozatot, valamint egy 12 részes OVA-t is adaptáltak belőle. Valljuk be, egy 17 (+12) kötetes animéből ez nem kis teljesítmény. Én a Black Jack: The Movie-t mutatnám be, hiszen ennek legalább volt magyar megjelenése is.

BJ1Egy egészen közeli jövőben az aktuális olimpiai játékokon újdonságnak számít, hogy olyanok is részt vehetnek rajta, akiken génmanipulációs kezelést hajtottak végre. Az eredmény pedig minden várakozást felülmúl, hiszen fantasztikus, emberfeletti teljesítményre tesznek szert és minden rekordot megdöntenek az indulók. Évekkel később ez már kevésbé szenzációs, de rengeteget lehetőséget látszik biztosítani olyanok számára, akik valamilyen genetikai defektusban szenvednek, illetve adottságaik miatt nem tudnak olyasmivel foglalkozni, amivel szeretnének.

Kurō Hazama egy titokzatos orvos, aki különleges sebészeti technikával dolgozik és világhírűnek számít a szakmájában. Mikor egy olyan pácienssel kerül szembe, akin egykor elvégezték a beavatkozást, rá kell ébrednie, hogy valami nincs rendben az egésszel. Hivatástudata egyértelműen abba az irányba űzi, hogy rájöjjön, milyen misztérium lappang a műtétek jellege mögött, és hogy a veszélyes mellékhatás visszafordítható-e, ugyanakkor igyekszik távol tartani magát az illegális tevékenységektől.

Az alkotás néhány műtéti beavatkozást meglehetősen grafikusan ábrázol és bár technikáját illetően már nem feltétlenül állja meg a helyét a magasabb költségvetésű animék között, mégis zseniálisan sikerül megteremtenie az alaphangulatot, illetve fantasztikusak az érzelmi ábrázolásai. A filmről egyértelműen az Animátrix ide vonatkozó epizódja (World Record) jut eszembe. A sportteljesítmény fokozása valószínűleg az első olimpiai játékok óta foglalkoztatja az embereket. Nyilvánvalóan minél nagyobb lett a presztízse, minél több pénzzel és rangosabb hírnévvel járt, annál inkább próbálkoztak az állóképesség, erő, gyorsaság fokozásával, valamint a fáradékonyság, az izomraktárak kiürülésének csökkentésével. Természetesen nem szeretnék ebbe jobban belemászni, hiszen akkor már egy szakmai folyóiratba írhatnám meg ennek bővebb taglalását, de a lényeg, hogy rengeteg támadásponton van lehetőség arra, hogy befolyásolhassuk ezeket a tényezőket. Ez az anime pedig azt a nézőpontot választotta, hogy vajon mi történne, ha… nem, nem spoilerezem el, lényeg, hogy egy egészen izgalmas megközelítésre tesz kísérletet. Ezzel pedig felvet olyan finom kérdésköröket, mint az orvosi etika, a Hippokratészi eskü, a lehetőségek használatának felelőssége, illetve lehet-e a veszélyeket félretéve potenciális pozitív kimenetele egy-egy kísérletnek.

BJ2

Szerintem elég sikertelenül belerejtettem az utolsó kérdésbe, hogy szabad-e egyáltalán ilyesmiből kiindulni. Nem hinném, hogy létezik olyan orvosi, pláne genetikai beavatkozás, amely ne rejtene magában egy kis veszélyt sem. Az állásfoglalást viszont meghagyom, hogy Ti magatok tegyétek meg. Kíváncsi vagyok, hogy ki választana valamiféle felturbózott emberi képességet, tulajdonságot, ha előre tudná a veszélyeit. Bátran írjátok meg!

A rendező, Osamu Dezaki (Air, Golgo 13: Queen Bee, Golgo 13: The Professional) szerencsénkre itt sem teszi le egyértelműen a voksát a kérdéssel kapcsolatban. A karakter dizájnban a manga írója, Osamu Tezuka mellett Akio Sugino (Golgo 13: Queen Bee, Golgo 13: The Professional). Hangulatos zenéjét Hiroshi Sakonjo szerezte, a főcímdalt pedig Mai Yamane adja elő: Invisible Love.

youtube-logo

Kellemes történet, érdekfeszítő téma, aki kedveli az orvosi thrillereket, annak mindenképpen ajánlani tudom.

Értékelés: 7/10

ANN

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Black Jack The Movie (1996)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .