Splatter Beach (2007)

splatterbeach_thumbA Polonia-testvérek, John és Mark (Splatter Farm, 1987) teljesen komolytalan hangvételű filmjében a címmel ellentétben ugyan nem törnek a csontok, és szakadnak ki a belek, ötvenezer liternyi vér társaságában, viszont egy jópofa, humoros trash-moziként egész kellemes programnak ígérkezik a szórakoztató hulladékokat kedvelő közönség számára!

Egy oknyomozó riporter utazik a lakosság által csak szimplán Splatter Beach-nek nevezett helyre, hogy utánajárjon a több mint rejtélyes eltűnéseknek. Előbb egy-két (senkit sem különösebben érdeklő) horgász esik áldozatául a fura hal-ember mutánsoknak, majd később a kvázi-főszereplő párosunk is megmurdel, végül a riporter egy helyi arccal és egy szende kis szemtanúval a közeli házba menekül á lá Night of the Fishman-creatures, de a szörnyek oda is utánuk lopakodnak…

splatterbeach_1Hetven percnyi játékidő rögtön egy zuhanyzós jelenettel nyit, majd a mellek alapos megtekintése után egy jópofa, animált főcím próbál minket arra biztatni, hogy ne vegyük már komolyan ezt az egészet, mert csak egy amatőr szinten elkövetett hülyéskedés.

splatterbeach_5Annál is inkább, mivel szereplőink nagy része megmosolyogtató módon, direkt túljátssza a karakterét, az odavetített tengerpart előtt zenélést mímelő banda, és a vadul táncoló fiatalok kompániája pedig szintén több mint röhejesbe fordul, és ekkor még nem is említettem a rendkívül „félelmetes” luchador-maszkos szörny támadásait, vagy az állandóan súlyzót emelgető dagadt csávó karakterét. Az meg már csak hab a tortán, hogy pont a meztelenkedéseiről híres Erin Brown játssza az amúgy szende kislányt, akinek senki nem hisz a szörnyet illetően, haha!

splatterbeach_4Ha valami laza kikapcsolódásra vágysz a nyolcvanas-kilencvenes évek, buja fiatalság vs rejtélyes szörny on the beach szellemiségében, akkor ez a humorban gazdag múltidéző marhaság neked született!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Splatter Beach (2007)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .