7 Days ((Les 7 jours du talion)) (2010)

1.1A kanadai-francia film zanzásított sztorija nem új-keletű, Bruno Hamel 8 éves lányát, Jasmine-t, egy pedofil megerőszakolja, majd megöli. A rendőrség hamar elkapja a fazont, azonban az apa – aki nem zen buddhista -, úgy gondolja, hogy egyszemélyes haderővel, saját kezébe veszi a revans irányítását. Az akkurátus kínzások mibenlétét fokozza, hogy Hamel orvos, így  praktizálása eszközeit oly’ ékességgel használja, akár burzsuj nők a strucctollat; mindeközben pedig a rendőrség próbálja felkutatni a dokit, hogy szabotálják jövőbeni tervét. A nyomozó(k) kettős érzelmi impulzussal viseltetnek az ügy iránt, mert bár kétség nem fér hozzá, hogy a rendőrök megértik az apa indítékát, mégis a törvény keretein belül kell cselekedniük, ennek ellenére inkább Hamel, mintsem a pedofil szemétláda megmentése a cél.

“Jasmine-ért csinálom.
Tartozom neki ennyivel.”

A film voltaképp horror helyett drámába hajlik, s habár a véres gyötréseket viszonylag naturalista ábrázolással tolják elénk, mégsem lépi át az öncélúság mezsgyéjét. A nyomasztó atmoszféra, a képi világ, valamint Hamel tépázott lelki gyötrődésének tragikus elegye meghozza a várt hangulatot, amiben a redukált párbeszédek, valamint a zene hiánya nemhogy hátrányos tényezőként funkcionál, épp ellenkezőleg, pluszként toldja meg azt.

2
A 7 napos Zimmer Frei alatt ezer fokos intenzitással nem túrunk bele az apa érzelmi mélyútjába, mégis érezhető Bruno morális-hánykolódása, hiszen a gyilkossal ellentétben, nem a természetéből fakadó, állatias emóciók irányítják az egyszemélyes testi terrorizálásban.
Aligha szorul bizonyításra a tény, miszerint nehéz beleképzelni magunkat hasonló helyzetbe: a fájdalom, a Charles Bronson típusú bosszúvágy, valamint a tettlegesség által kiváltott elégtétel mixtúrájába, ami miatt lelkünk igencsak meg lenne tépázva, akár az ázott lombtenger, hiszen gyilkosnak “születni kell”, s hiába érezzük a revans végett jogosnak a cselekedetet, nehezebb feldolgozni, mintsem azt gondolnánk.

Néhol hiányoltam kicsit több intenzitást, de a film összességében jó, Claude Legault jól viszi a hátán a filmet, s bár a végét lezáró utolsó mondat remekül el lett kapva, azonban magát a befejezést, kicsit elsietettnek éreztem.

Értékelés: 7/10

Dolores

Be the first to comment on "7 Days ((Les 7 jours du talion)) (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .