Scream (2015-) (Sikoly) 2. évad

screams2_thumbA Sikoly első évada egy meglepően jól összerakott és szórakoztató széria volt, a Scream Queens-szel együtt az egyik első hírnöke a tévéképernyőkre adaptált slashereknek. A legfőbb problémám talán az évad túlzottan megalkuvoló jellege volt – csak remélni tudtam, hogy ezt a második szezonra javítják, és egy hasonlóan érdekes, intenzív történetet tesznek majd le az asztalra.

 

screams202

Három hónap telt el, mióta Ghostface feldúlta Lakewood lakóinak életét. A túlélők Emma hazatérésére készülnek, akit nem sokkal a gyilkos halála után egy PTSD kiváltotta roham pszichiátriai intézetbe küldött, amikor a helyi moziban dolgozó Audrey-t néhány gimis évfolyamtársuk egy online streamelt tréfával próbálja megszívatni. A dolog számukra végződik rosszul, Audrey ugyanis az egyik vitrinben tárolt kést beledöfi a Ghostface-nek álcázott idiótába, a támadás jellege miatt pedig a rendőrség is önvédelemnek tudja le az esetet. A tréfa azonban csak a kezdet volt. Ahogy arra az előző évad befejezése is hintett, Audrey jóval többet tudott Ghostface kilétéről és tetteiről, mint azt be merte vallani, a két szenzációhajhász mellett pedig volt egy harmadik társuk, aki személyesen nem jelent meg a tréfán, viszont rendszeres névtelen üzenetekkel kezdi zaklatni a lányt. Noah balsejtelmei kezdenek beigazolódni – az előző Ghostface-nek volt egy társa, aki néha maga is felvette a fehér maszkot, hogy alibit biztosítson az eredetinek – Emma visszatérésével pedig elindítja bosszúhadjáratát, hogy pokollá tegye a lakewoodi hatos életét. A tetteit különösen szadista módon Audrey felé irányítja – kihasználja, hogy a lány minden áron megpróbálja titkolni az elődjéhez fűződő kapcsolatát, így folyamatosan kompromittálóbbnál kompromittálóbb tettekre és helyzetekbe kényszeríti.

screams201

A Sikoly előző szezonjával pusztán néhány problémám volt: többnyire megalkuvó hozzáállás a gore-hoz, irgalmatlan mennyiségű populáris zene és erőtlen befejezés, az elmúlt egy év, és az azalatt felbukkanó, igen erős konkurencia (Slasher, Scream Queens) fényében pedig kíváncsi voltam, hogyan próbál megbirkózni ezekkel a hátrányokkal. És őszintén szólva – bravúrosan. A brutalitást, a vér mennyiségét a többszörösére növelték, az új Ghostface gyilkosságai sokkal kegyetlenebbek, sokkal részletesebbek, az épp felkapott semmilyen zenék mennyiségét is sikerült az első szezon töredékére csökkenteni. Egyedül az évadzáró hagyott bennem felemás érzéseket – azonban az addig vezető út idén annyira intenzív és jól felépített volt, hogy ezúttal még keserű ízt sem tudott maga után hagyni. A történet hihetetlenül izgalmas, az első részektől kezdve remekül pörög, Ghostface felbukkanásai és gyilkosságai tökéletesen időzítettek, karakterépítés terén pedig a készítők egyszerűen fantasztikus munkát végeztek. Az összes előző évadból megmaradt szereplőt remekül építették, fejlesztették tovább, kifejezetten tetszett, hogy nem csak a final girl krízisen áteső Emmára koncentráltak teljes erőbedobással – bár tény, egy kicsit jobban megoszthatták volna a figyelmüket, mivel új szereplőkből hiába nincs hiány, többségük szinte teljesen súlytalan, eldobható karakter lett a már ismert arcokhoz képest. A színészi játék nem kiemelkedően jó, de különösebb problémám sem volt vele (hacsak azt nem számítom, hogy az összes színész továbbra is látványosan idősebb a karakterénél), ellenben a forgatókönyv logikai hibáival (és a franchise-hoz képest szokatlanul gyenge öntudatos-műfajelemző vonallal). Míg Emma és társai már többnyire sokkal racionálisabban állnak az újabb gyilkosságokhoz, kikérik a rendőrség segítségét, nem mozognak egyedül sötét, lezárt helyszíneken, ezúttal a felnőttek korosztálya követ el baklövéseket… Komolyan csak a második gyilkosságsorozat során hajlandóak leleplezni egy olyan kritikus információt, hogy Brandon James talán túlélhette az eredeti lakewoodi mészárlást?

screams203

Ezektől eltekintve a Sikoly második évada látványosan sokat fejlődött, remek széria – sajnos a nézettségi adatok ezt közel sem indukálták, és még nem egyértelmű, hogy lesz-e harmadik évad. Erre azonban nem is biztos, hogy szükség lesz – az MTV Halloweenre egy két órás mozifilmmel készül, amely várhatóan véglegesen lezárja majd a lakewoodi történetszálat, így ha lenne is harmadik évad, annak a történet jelenlegi állása alapján már muszáj lenne kockázatot vállalnia, és új helyszínre, új szereplőkre, egy új típusú Ghostface-re váltania. Ettől függetlenül szorítok, hogy egy ilyen típusú folytatás is összejöjjön, a Sikoly ugyanis változatlanul lenyűgözött, nagyon remélem, hogy a készítők még legalább egy-két évadig folytathatják majd.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Scream (2015-) (Sikoly) 2. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .