A cikksorozat korábbi részeiben szándékosan nem az igazán “népszerű” rejtélyes állatokkal foglalkoztam. Próbáltam rámutatni, hogy a mindenki által ismert példákon kívül is milyen sokszínű a kriptozoológia állatkertje. Ha kriptidek kerülnek szóba a világ különböző tájain, az emberek többségének más és más ugrik be elsőnek. Európaiaknak Nessi, Ázsiában a Jeti, Ausztráliában a bunyip, az Egyesült Államokban a Nagylábú. Közép-amerika “nemzeti” rejtélyes állata pedig nem más, mint a chupacabras.

A chupacabras szó eredetileg kecske-szívót, kecske fejőt jelent (mely egyébként egy madár neve is). Nevét nem túl barátságos és főleg nem vegetáriánus életmódja okán szerezte: az elmondások szerint hajlamos kiszívni áldozatai vérét. Élőhelye lakosságának legnagyobb szerencséjére azonban zsákmányai leginkább kecskék, juhok, szarvasmarhák és csirkék közül kerülnek ki, emberek elleni halálos kimenetelű chupacabras-támadásról mindezidáig nincsen tudomásunk. Igen komoly pusztítást képes azonban véghez vinni a háziállatok között, nem egy beszámoló szól egyszerre több száz szárazra szívott és megcsonkított állattetemről, melyeket mind a chupacabras számlájára írnak. Az elhullot állatok torkán vagy tarkóján sokszor csupán apró, egyvonalbanvonalban, vagy háromszög alakban elhelyezkedő véres pontok árulkodnak arról, hogy a pusztításban a chupacabras a ludas. Több esetben számoltak be arról is, hogy az állat bizonyos szerveket is kitépett áldozatai hasüregéből.

Érdekes módon, ez a szörnyeteg nem annyira fotogén, mint hasonlóan népszerű társai, leginkább szemtanúk elmondásai és a hátrahagyott áldozatok árulkodnak létezéséről. A beszámolók sokszor meglehetősen eltérően festik le ezt a fajt, de nagy általánosságban a következő mondható el róla: körülbelül másfél méter hosszú testét rövíd, helyenként foltos, szürke bunda borítja, mely egyesek szerint kaméleonra emlékeztető tulajdonságokkal rendelkezik, nevezetesen képes felvenni közvetlen környezete színét. Feje relatíve nagy és kerek, szemei nagyok, vörösek, mandula alakúak, a szemhéj pedig hiányzik. Fülei és orrlukai aprók, ajkai hiányoznak, szájából éles agyarak türemkednek elő. Hátán hegyes tüskék meredeznek a tarkójától végig a gerince mentén, egyes beszámolók szárnyakat is említenek. Mellső lábai vékonyak, három karmos újban végződnek, hátsó lábai erősek és izmosak, mely kenguru-szerű megjelenést kölcsönöz az állatnak. Ezt a képzetet erősíti az is, hogy nyílt terepen ügyetlenül, szökkelve mozog. Többen számoltak be rettenetes bűzről az állat közelében, illetve megmagyarázhatatlan rosszullétekre is volt példa, melyet szintén a chupacabras jelenlétével hoztak összefüggésbe. Élőhelye Közép-amerika és az Egyesült Államok déli része: Puerto Rico, Dominikai Köztársaság, Mexikó, Florida, Arizóna, Nicaragua, Costa Rica, El Salvador és még számos más hely szerepel azon országok listáján, ahol 1975 márciusától napjainkig észlelték.

A chupacabras története mindössze tehát 1975-ig nyúlik vissza, Puerto Ricoban tűnt fel először. Egy rejtélyes vadállat ritkította a háziállatokat, az áldozatok testén mély, szúrt sebek éktelenkedtek. A leírás szerint egy “tollakkal borított rettenetes teremtmény” több emberre is rátámadt, ám a tömeghisztéria néhány hét alatt alábbhagyott, miként az állatok elleni támadások is. A lény a keresztségben a moca-i vámpír nevet kapta. A hivatalos verzió szerint az állatcsonkításokat sátásnista szekták követték el. A következő találkozásig egészen 1995-ig kellett várni, mikor is egy bizonyos Madelyne Tolentino de Canóvanas, puerto rico-i lakos adta az első részletes leírást arról a lényről, melyet akkorra már közel 150, a környéken elpusztult állat haláláért tartottak felelősnek. Leírása nagyjából megegyezett a fentebb leírtakkal. A következő két év folyamán még számos észelést jelentettek. A chupacabras név állítólag Silverio Perez komikus és előadóművész kreálmánya és közvetlenül az első támadások után pattant ki a fejéből, utalván a rejtélyes lény kedvenc csemegéjére. A puerto rico-i események után nem sokkal más országokból is jelentettek hasonló eseteket. Az észelések száma az 1996-os év után fokozatosan csökkent, majd 2000 után ismét növekedésnek indult a riportált események száma.

Néhány kiragadott eset a Chupacabras “tombolásának” idejéből:

• Puerto Rico, 1995 november 15. – egy szőrös, vörös szemű fenevad a hálószoba ablakon átjutva szétcincált egy kitömött játékmackót, majd bűzös, nyálkás foltot hagyva az ablakpárkányon, eltűnt az éjszakában.
• Puerto Rico, 1996 január 8. – egy chupacabras két birkával végzett. Az állatok gazdája rátalált a lényre, ahogy az egy tamarind fa ágán üldögél. Amikor a fenevad meglátta az embert, leugrott a fáról és eltűnt a bozótosban.
• Mexikó, 1996 március és május között számos chupacabras támadást jelentettek, május végére 300 elhullott állat és 4 sebesült ember szerepelt a 46 támadás áldozatainak listáján. A mexikói chupacabrast rágcsálószerűnek és kevesebb, mint egy méter magasnak írták le.
• Chile, 2000 májusának eleje – közel 200 juhot mészároltak le, a tettes állítólag egy félig állat, félig ember lény volt. A közvélemény a NASA balul sikerült genetikai kísérletének számlájára írta az eseteket.

Számos elképzelés létezik a Chupacabras eredetére, és ahogy már megszokhattuk, ezek az elméletek elég széles skálán mozognak abban az értelemben, hogy mennyi fantáziára is van szükség ahhoz, hogy azokat hihetőnek fogadjuk el. Szó esik balul sikerült genetikai kísérletekről, idegenekről, sátánista szektákról, sőt egyszerű tömeghisztériáról is. Ez utóbbit támasztja alá egy érdekes egybeesés: A Madelyne Tolentino által leírt lény közeli rokonságot mutat egy Puerto Ricoban éppen akkoriban bemutatott film, a Lény (Species – 1995) “főhősével”. Mivel minden további észlelés (leszámítva az 1975-öset) visszavezethető a nevezett hölgy leírására – mint kiindulópont -, a felvetés legalábbis megfontolásra érdemes. A 2000-es évek folyamán számos alkalommal felbukkant a sajtóban, hogy végre megoldódott a chupacabras rejtélye: megtalálták a lény tetemét, vagy vadászok ejtették zsákmányul a szörnyeteget. A lelkesedés azonban mindannyiszor hiábavalónak bizonyult, a feltételezett chupacabrasokról mindannyiszor kiderült, hogy semmi természetfeletti, vagy rejtélyes nincs bennük. Mindössze arról volt szó, hogy a fellelt – és valóban a chupacabras leírására emlékeztető – állatok a rühösség súlyos formájában szenvedtek (a rüh egy apró bőrparazita – rühatka – által okozott betegség) ezen kívül pusztán kutyák, prérifarkasok, vagy más hasonló, egyáltalán nem egzotikus állatok személyesítették meg rémálmaink vérszívó szörnyetegét, melyet még genetikai vizsgálatokkal is igazoltak. A bőrparazita jelenléte magyarázza a fakó, foltos bundát, a szárnyak, illetve gerincnyúlványok a lesoványodott állat írháján átütő csontok megfelelői lehetnek és az, hogy állat legyengülése okán képtelen a természetes prédaállatai elejtésére, magyarázza miért támad háziállatokra. Na de felvetődik a kérdés, hogy a rühösség vajon képes-e vérdiétára szoktatni egy kutyát, vagy prérifarkast? A válasz természetesen nem, ahogy viszont az sem bizonyosodott be soha hitelt érdemlően, hogy a chupacabras áldozatainak vérét valóban kiszívták. Nincs állatorvosi jelentés, boncolási jegyzőkönyv.

Akárhogy is, minden ésszerű megfontolás ellenére a chupacabrast körüllengő mítosz nem látszik csillapodni igen zsíros táptalajt szolgáltatva mind a fikciós irodalom, mind pedig a filmek számára. A rémálomba illő, vörös szemű, kaméleonként a színét változtatni képes, bűzös nyálkát folyató, vérivó, tarajos fenevad sokkal inkább képes megmozgatni az emberek fantáziáját, mint egy rühös prérifarkas, vagy néhány igen rossz humorú tréfacsináló, vagy kultista. Ameddig pedig így működik az emberi psziché, addig a hívők továbbra is kutatni fognak a chupacabras után és szorgalmasan gyártják összeesküvés elméleteiket dzsungel mélyi laboratóriumokról, ahol őrült tudósok talán éppen most készülnek friss kecskevért tölteni dédelgetett chupacabrasaik itatótáljába.

 

Gabblack