Alighanem ismeritek már annyira szerkesztőségünket, hogy tudjátok, tele van UFO-buzikkal. Ha idegeneket látunk, Absvrd kollégával egymást ütlegelve versenyt futunk a legújabb remekekért, hogy aztán elsőként mutathassuk be nektek E.T. haverjainak kalandjait. Ha azonban van egy 2012-es angol mű, amit ráadásul Jean-Claude Van Damme nevével próbálnak eladni, viszont vagy egyikünk sem hallott róla, vagy agyunk egy olyan távoli szegletébe zárta, amiről mi sem tudtunk, hogy létezik, na, akkor az a film olyan, amit nem feltétlenül emlegetnek majd egy szinten mondjuk a Ben Hurral 50-60 év múlva.

A történeten nem kell sokat agyalni, nem is azzal van a legnagyobb probléma. Öt fiatal egy átbulizott éjszaka után arra ébred, hogy minden technikai készülék bekrepált. A telefon nem működik, áram nincs, a mobilok lehaltak, az órák megálltak. Hamarosan a válasz is megérkezik: a Föld légkörébe idegen űrhajók érkeztek, céljuk pedig nem éppen barátságos.

A fene tudja, hol kéne kezdenem a hibák felsorolását, annyi van. A legnagyobb gond, hogy nem tudom, ez a film mennyire szerette volna komolyan venni magát. Humoros filmnek humortalan, komoly filmnek viszont elképesztően gagyi. Nyilván Van Damme jelenléte ad az egésznek egy amolyan mindblowing faktort, de én a magam részéről egyszer sem nevettem fel a film alatt, max kínomban mosolyogtam.

A szereplők közötti dialógusok értelmetlenek, nevetségesek, céltalanok, a karakterek egydimenziósak. De arra persze jó volt a film költségvetése, hogy Pierce Brosnan és Jean-Claude Van Damme csemetéjét is benyomják ide. Az ide-oda beugró, logikátlan, értelmetlen flashbackek és olykor flashforwardok csak összezavarnak, szerepük alig van. Olyan az érzésem, mintha random jeleneteket vágnának be, mert az “majd úgyis illik oda valahogy”. Az operatőri munka csapnivaló, a CGI kínos, a nevetséges lassításokat pedig azt hittem, mind ellőtték a Resident Evil-szériában. Tudjátok, hogy kik azok, akik élvezni fogják? A trance-fanok.

Előre is elnézést, ha rossz zenei stílusra böktem, bár nagyot nem tévedhettem. De a legendásan hosszú főcímet végigkísérő és az ide-oda bevágott zenei betétek mindenképpen alkalmasak, hogy mondjuk a filmet levetítsék egy diszkóban, hosszú szórakozást nyújt ugyanis az adott zenei stílus kedvelőinek. Ennél nagyobb gondunk persze soha ne legyen, de azért joggal teszem fel a kérdést: miért?

Van Damme-ról kár is bármit írnom, a “fiatal voltam, kellett a pénz” szlogen motiválhatta az amúgy is számtalan török, francia és orosz direct-to-DVD-re készülő trashekben megjelent karatepapát. Itt is kapunk tőle néhány pörgőrúgást a biztonság kedvéért.

Azt már könnyelműen elengedem kritikus billentyűzetem mellett, hogy amúgy a film storyline-ja komolytalan, a vége kaotikus és érthetetlen.

Nem tudom, mégis milyen pozitívumot írhatnék. A film tökéletesen alkalmas a “hogyan csesszünk ki másokkal” dologra, így ezúton is köszönöm a filmajánlást Fixxernek… Egyszerűen nevetséges, nézhetetlen, gagyi és kész. Engedjük el.

Értékelés: 2/10

  

(Varin)