Never Cry Werewolf (2008) (Ne kiálts vérfarkast)

nevercry_thumbHa nem ismernénk a Fright Night című mozit – az most teljesen mindegy, hogy a klasszikus változatról vagy a borzalmas remake-ről van szó -, akkor még talán egészen eredetinek is gondolhatnánk ezt a jópofa koncepciót, így viszont közel sem az. Adott ugye a főszereplő tinédzser, akinek nem hisz senki, mikor kimondja, hogy a szomszéd egy gátlástalan fenevad, majd jön egy televíziós (szörnyírtó) celeb, aki segít neki kiiktatni, merthogy aztán kiderül, mégiscsak egy vérre szomjazó bestia az illető…

Loren a teljesen átlagos tinédzserek életét éli, mígnem szomszédjába költözik egy középkorú idegen, akiről semmit nem tudni. Öccse kapásból összehaverkodik vele, sőt barátnőjének is bejön a motoros szerzet, egyedül ő kezd gyanakodni, hogy a fazon bizony vérfarkas. Ezen kijelentését pedig arra alapozza, hogy szőrös a tenyere. Egészen addig dilisnek könyvelik el, mígnem egy-két helybeli eltűnése után holtan találják barátnőjét és annak pasiját, a nyomok pedig hozzá vezetnek. Így hát segítségül hívja a tévében látott univerzális vadászt, Redd Tuckert…nevercry_2Egy televízióra készült filmről van szó, tehát a jobb híján ráaggatott ’horror’ címszó alatt senki nem várjon vérbő trancsíros jeleneteket, elégedjünk meg pár odalocsolt málnaszörp tócsával meg néhány, leginkább a sötétben fogant szőrös-lény-egy-pillanatra-bevillan szekvenciával, de ha ez kevés lenne, kitaláltak nekünk az alkotók egy iszonyatosan nevetséges, rózsaszínű, bőrtelen, démoni CGI-négylábút, hátha majd attól valamelyest a gatyánkba fosunk. De inkább csak röhögünk rajta, meg azon például, hogy a szerencsétlen srác átváltozik.

nevercry_1Főszereplőnk, Nina Dobrev az eyecandy funkción kívül nem sok vizet zavar, de a többi karakter is csak a megszokott tévés dolgok színvonalát hozza, viszont. A Herkules óta Kevin Sorbo egyre-másra vállalja az idétlen és gagyi vígjátékos szerepeket, de ebbe a filmbe például kivételesen jól hozza a szerencsétlenkedve csetlő-botló (ál)vadász szerepét.

nevercry_4Összességében a film azt adja, amit az ember elvár egy átlagos, otthoni szórakoztatásra gyártott, vértelen ’horror’ címszóval, az esti műsorsávba pozicionált produkciótól.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Never Cry Werewolf (2008) (Ne kiálts vérfarkast)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .