666: The Child (2006) (666: A gyermek)

666child_thumbMivel alapvetően nem túlzottan rajongok az ördögűzős, pontosabban a megszállós filmek tematikájáért – ami azért a horror műfajának egyik elmaradhatatlan alappillérét jelenti -, ezért bátorkodtam ez alkalommal két olyan különleges alkotást bemutatni, amely ugyan koncepcióban ide tartozik, azonban valamilyen okból mégsem mondható e zsánerben túl sikeresnek. Elsőként tehát fogadjátok sok szeretettel az Asylum stúdió saját képére formált Ómen-változatát.

A repülőgép-szerencsétlenséget egyedül túlélő kis Donaldot az egyik napról a másikra anyai ösztönökre ébredő bemondónő Erika Lawson, és operatőr párja fogadja örökbe. Előbb egy, az árvaházban a takarodó utáni stikában kefélő pár esik áldozatul a gonosz fiúcskának, majd az őt játékból labdával arcon dobó (egyébként katona múlttal rendelkező) nagypapa, és a sebét ellátó orvosok következnek a listán. Egy tűzben elhunyt apáca szelleme ugyan próbálja figyelmeztetni az örökbefogadó pár férfi tagját, hogy Donald maga az Antikrisztus, de ő persze egy szavát sem hiszi el. Később még egy új dadus is jelentkezik hozzájuk, hogy a gonoszt szolgálja…

666child_1Legnagyobb baja a filmnek, hogy bár egy természetfölötti atmoszférát tükröző, meglehetősen ősi vallási koncepciót tűz zászlajára, egyáltalán nincs semmiféle hangulata, ami kicsit is visszaadná ezt. Most direkt nem térek ki az Asylum stúdiójában készült mockbusterek olyan védjegyszerű elemeire, mint az ócska forgatókönyv (Donaldot a nyelvén található 666 felirat buktatja le!), bagatell dialógusok („éhesek vagytok? mit rendeljek?”), idegesítően béna színészi játék vagy az amúgy csapnivaló haláljelenetek (fáziskéséssel indokolatlanul odalocsolt vérpermet), pedig hosszasan megtehetném.

666child_2Maga a produkció egy szedett-vedett költségvetésből felépülő igénytelen próbálkozás, aminek feltett célja, hogy egy n+1-dik tételként a DVD-tékák polcaira felkerüljön, és megnézesse magát azokkal a szerencsétlenekkel, akik voltak olyan felületesek, hogy nem az Ómen remake változatát választották helyette.

Értékelés: 4/10
imdb-share-logo
eyescream

Be the first to comment on "666: The Child (2006) (666: A gyermek)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .