Lady Death (2004)

ldminiLady Death karaktere 1991-ben tűnt fel először Brian Pulido és Steven Hughes alkotásaként a Chaos Comics kiadványában. Hányattatott sorsa ellenére kimondottan sikeres képregény lett, ezért az ADV Films anime adaptációt készített belőle 2004-ben, Andrew Orjuela rendezésében. Hetünk témáját figyelembe véve adta magát ez a film, hogy ideje leporolnunk és bemutatnunk nektek. Hiszen központi figurája nem más, mint maga a sötétség hercege, Lucifer.

ld01Matthias gonosz és kegyetlen helytartó, naponta kilovagol és összegyűjti az ifjú és életerős fiatalembereket, hogy sereget toborozzon magának. Lévén a 15. századi Svédországban járunk, így erre minden felhatalmazása megvolt, hiszen az alárendeltek gyakorlatilag semmilyen joggal nem rendelkeztek, a nemesek bátran játszhattak a parasztok életével. Ritkán kérdőjelezték meg a hatalmukat, illetve cselekedetüket, általában nagyon súlyos hibát kellett elkövetniük, hogy a nép fellázadjon ellenük. Természetesen a szerzetesek nem nézték jó szemmel a zsarnokok ténykedését és időnként szót emeltek a rendeletek és kegyetlenségek ellen.

Hope fiatal és belehabarodott Niccoloba, az orvostanhallgató fiúba. Azonban Matthias lánya nem mehet feleségül egy közönséges parasztgyerekhez, még akkor sem, ha nagy tudású felcser válhat belőle. Ráadásul a srác otthagyta az egyetemet, hogy együtt lehessen kedvesével. A helytartó hatalmas haragra gerjed és Niccolot kényszerrel felveszi a seregébe tábori orvosnak. Hope dacosan ellenáll apja döntésének, de mikor szembesíteni akarja Matthiast lázadó természetével, rá kell jönnie, hogy a férfi nem az, akinek eddig gondolta.

A szerzetes által fellázított nép bevonul az erődítménybe, hogy véget vessenek a kegyetlen zsarnok uralmának. A szentelt bot véráztatta fegyverré változik a haragos férfi kezében és Hope-pal szinte egyidejűleg érkeznek meg a toronyszobába, ahol Matthias éppen átküldi a másvilágra a testében tárolt lelkeket. Niccolot megpillantva a lány ráébred, hogy apja valójában a Hazugságok Ura (Lord of Lies), és a férfi nem is tagadja tovább valódi kilétét, megmutatkozik az igazi Ördög a nép előtt, Lucifer hatalmas robbanással otthagyja a lázadók tetemét és visszatér a pokolba.

ld02Az anime azt az utat mutatja be nekünk, hogy a fiatal és naiv Hope-ból hogyan válik fokozatosan Lady Death. Az eredettörténetben bemutatják nekünk a pokol hazugságait és csábításait, valamint azt, hogy Lucifer lánya milyen erővel bírhat, és ez mekkora fenyegetés jelent az ősidők óta fennálló zsarnoki uralkodó hatalmára. A kérdés adott, hogy valójában milyen tervei voltak Hope-pal a gonosznak, aki Matthiasként tévesztette meg anyját. A bosszú nem könnyű egy látszólag megdönthetetlen és elpusztíthatatlan lénnyel szemben, nem beszélve arról, hogy a lány még saját erejét sem képes használni, nem hogy irányítani.

Desire Equals Power

ld0A Lady Death teljesen klasszikus és szerethető képregény adaptáció, ügyesen kidolgozott karakterekkel és frappánsan megválasztott történettel. Az ADV Filmstől már egyébként bemutattam nektek a Sint. Annál szerencsére itt sokkal jobban ki vannak fejtve a hátterek és sokkal dinamikusabbra sikeredett az alkotás is. Én kimondottan élveztem azt, hogy a felvezető rész is megfogalmaz némi kritikát az emberiséggel kapcsolatban, ugyanakkor nem marad el a pokolban élő, Luciferrel szövetkezett lényekkel szembeni fricska sem. Így finom egyensúly jön létre a két világ között.

Itt most arra gondolok, hogy a lázadó szerzetesnek rója fel Lucifer, hogy ugyanolyan eszközöket alkalmaz, mint ő maga és ez tetszik neki. Hiszen az erőszak és a katonák megölése nem kimondottan istennek tetsző cselekedet. Ugyanígy az inkvizíció kegyetlenségét mutatja be az is, hogy a teljesen ártatlan Hope-ot nemes egyszerűséggel halálra ítélik apja bűnei miatt. De pontosan ez volt jellemző a korra, melyben az események történnek. Nincs idealizált világ és Lady Death dühe teljesen indokolttá válik mind apja, mind a földi halandók irányába is. Tökéletes a felépítés ilyen szempontból is, hiszen a képregények inkább azt sugallja, hogy a végső csata a magáért a Földért lesz, nem pedig Lucifer trónjáért. Egyfajta ítéletvégrehajtó szerepét töltheti be a fiatal lány és erre minden felhatalmazást megkaphat.

ld03A Hazugságok Ura, a félrevezetés mestere hatalmas erővel bír, de elsődleges fegyvere mindig is az, hogy hamis illúziókba ringat bennünket. Kiszemelt áldozatait a végsőkig kínozza, aztán elhiteti velük, hogy hasznosak vagy, hogy van kiút a számukra. Természetesen a vége ugyanaz, hiszen ez a pokol lényege minden vallásban az, hogy örök kárhozat és gyötrelem vár a vétkezőkre. Lucifer az igazi gonosz démon, ő az egyetlen valódi Ördög, alattvalói csupán árnyékok és rettegnek tőle. Ezt gyönyörűen be is mutatja rajzfilm nekünk. Félelemmel könnyedén irányítható mindenki és így egyszerű őket befolyásolni. De a felvillanó remény esetén az emberi lélek képes arra is, hogy megpróbáljon ellenállni, ha úgy látja, nem teljesen veszett az ügye. Ezt gyönyörűen szimbolizálja a csatára készülés utolsó mozzanatsora, mikor Lady Death megszerzi a Deathbringert (Halálhozó).

ld04Aki kedveli a klasszikus képregényeket, azoknak mindenképpen ajánlani tudok, illetve azoknak, akik az animét ugyan nem szívlelik, de az amerikai stílusú szuperhősös rajzfilmekért rajonganak. Egyértelműen felnőtt nézőknek készült, de szerencsére nem vitték el túlságosan pornós irányba a jeleneteket, megmaradt a kellemes erotika, ezért nem véletlen, hogy a karaktert beválogatták a 100 legszexisebb női képregényhős közé.

Értékelés: 8.5/10

ANN

Smaragd Sárkány

2 Comments on "Lady Death (2004)"

  1. “100 legszexisebb női képregényhős”: ugyanaz a dögös bige különböző színű hajakkal, szemekkel és jelmezben – már amennyi van rajta! 🙂

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .