A sáskák nem azok, amiknek látszanak. Azért jó az Ördögűző franchise, mert mindenféle filmet kaptunk. Az első rész örök klasszikus marad, a 2004-es duplázás jó kis beszélgetéseket, vitatémákat adhat, de az Eretnek alcímre hallgató második rész, mindenidők legrosszabb folytatása, sőt önmagában is gyalázatos munka. De végül is a sáskák néha csak sáskák. Igaz Kokumo?

Richard Burton (hívjuk eztán Lamont atyának) megbízást kap az egyháztól, hogy nyomozza ki Father Merrin halálát, mintha a háttérben lenne valami susmus. Vagy csak megint a sáskák zizegnek. A szállak elvezetik Lamont atyát Reganhez (Linda Blair), aki mintha ott lett volna Merrin halálakor. Meg mintha valami ördögi jelenlét is tetten érthető lett volna. Nem baj, mert a pszichiáter úgynevezett szinkronizátor használatával rátudja kötni Lamont elméjét, Regan tudatalattijára, így mikor a lányt hipnotizálják, és katatón állapotban leledzik, az öreg pap is látja a lány gondolatait.  Bazz, akkor már inkább a sáskák.

Ja!! A sáskák. Latinul acridoidea, a tojókampósok alrendjébe tartoznak és jelentős szerepet töltenek be a gonosz megjelenésében. Pazuzu ugyanis (köszönjük William Goodhart írónak) sáskajáraton, vagyis sáskajárások idején, egyik rovarról a másikra ugorva közlekedik, így Afrikából hamar eljut Amerikába is.

John Boormannek vannak lehengerlő rendezései (Gyilkos túra), de itt valaki azért – ha mást nem is – de az első részt megnézethette volna vele, csakhogy tudja, mi az a horror, és hogy kell azt rendezni. Persze ha valami nem működik, akkor semmi nem jön össze, Morriconét sem ezért fogjuk szeretni, csendben írom le.

Vetített háttér, makettek, idióta történet, és fantasztikus dialógusok: „Én autista vagyok! Tényleg? Engem csak megszállt az Ördög!”…

Röhejes, összefüggéstelen, zavaros és ostoba film. Valahol ezt szerettem volna visszaadni, ezzel a kusza írással…én kérek elnézést!

Értékelés: 1/10

Miskei