Megszállós tematikus hetünkre készülve teljesen véletlenül futottam bele ebbe a turksploitation gyöngyszembe, ami tulajdonképpen nem más, mint az 1973-ban készült amerikai Ördögűző szinte az egyben történő lemásolása, csak persze jóval olcsóbb eszköztárral. És pont eme minőségbeli romlás miatt válik olyan hihetetlen mértékű bűnös élvezetté – már ha a fanatikus trash-rajongókon kívül valakinek egyáltalán van türelme ilyesmit végignézni!

Több szálon futó cselekményünk legfontosabb szegmense egy Ayten nevű szőke nő, és a tizenkét éves lánya, Gul. A gondok akkor kezdődnek, amikor ez utóbbi elkezd egymaga a Ouija-táblával játszani, és saját bevallása szerint egy Captain Lersen nevű alak válaszolgat neki. Később egy gyerekzsúr befejeztével a vendégek előtt maga alá vizel, majd az este folyamán azt állítja, hogy nem tud aludni, merthogy rázkódik az ágya. Majd pedig mentális erejével lelöki Ayten barátját, Ekremet a lépcsőn, aki kitöri a nyakát.

Halála előtt egészen véletlenül Ekrem még elmondja, hogy ismeri a padlásukon talált „Seytan” névre hallgató könyv szerzőjét, és ő hátha tud segíteni a kislány állapotával kapcsolatban. Így aztán Ayten fel is keresi az éppen anyja halálát gyászoló Tugrul Bilge nevű fazont, hogy ugyan már tegyen valamit egy szem lányáért. Ő mindenféle orvosi kezelésre küldi a lányt, de mivel semmiféle pszichológiai elváltozást nem találnak nála, békén hagyják. Aztán Tugrul mellé a fináléba becsatlakozik egy pap is, aki mindenféle egyházi dologgal kísérletezik, de nem sok sikerrel, mert hamarosan meghal. Végül Tugrulnak sikerül kiűznie a kislányból a gonoszt, és mikor éppen benne van az ördög, kiugrik az ablakon, és vége.

Nyilvánvaló, hogy ebben az időben nem volt a csúcson a török filmgyártás (és ha engem kérdeztek, még ma sem tért magához), így olyan iszonyatos marhaságokkal találkozhatunk, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja röhögés nélkül! Először is ott van a kb. tízpercenként random módon felcsendülő Excorcist Theme Song, amit pofátlanul lenyúltak az eredetiből – de ez legyen a legkisebb baj! Ugyanis a teljesen inkoherens vágások között még véletlenül sem ügyeltek a hasonló bevilágításokra, így a film végére valami szürreális, Ed Wood-szerű váltakozó fényjátékkal spékelt szobajelenetet láthatunk. De az egy filmben elkövetett legtöbb indokolatlan oda-vissza zoom-olások díját is simán zsebre vághatja, csak úgy mellékesen.

A hol kislányosan, hol pedig erősen dohányos férfihangon megszólaló török Linda Blair rendkívül hatásosan dobálja magát az ágyon (vagy azzal együtt), esetleg levitál, néha pedig grízszerű pacsmagot köp a szobában lévő emberekre, miközben sebhelyes arcával vicsorogni próbál, amint egy műtesten fordítja meg a fejét – szóval elég cool, wehehe! És akkor még nem is beszéltem a jelenetenként inget váltó Tugrulról, az olykor titokzatosan cigarettázó Superintendent-ről, vagy a film mindösszesen két jelenetében megjelenő, rendkívüli para-faktorral megáldott papírmasé-ördögről! Íme:

Végezetül azért a török orvostudományhoz is lenne egy-két keresetlen szavam, ugyanis a kislány mindenféle pszichotikus kivizsgálása lapockába történő injekcióval kezdődik és végződik, némi légkalapáccsal történő agykocogtatás, csokornyakkendővel a szájában, majd közlik, hogy nem pszichológiai az ok. Gratulálok!

De ugyanezt elmondhatnám a film készítőinek, hiszen egy minden szempontból maradandó kópiát állítottak elő a korabeli török viszonyoknak megfelelő minőségben. Akárcsak a többi turksploitation remekmű (Badi – Turkish ET, Turkish Supermen, Turkish Star Wars, Turkish Rambo és társai), ez is sokáig fogja kísérteni a vállalkozó szellemű nézőket!

Értékelés: 6/10 (nyilván nem releváns 🙂

eyescream