Ami teljesen meglepett, hogy a három mű (Psycho-Pass, Psycho-Pass 2 és Psycho-Pass Movie) mennyire jól felépített és még a film is képes újat mutatni, új szintre emelni az alapproblémákat, amelyekkel foglalkoznak. Ez az anime mégis képes arra, amire sok folytatás képtelennek bizonyult: érdekes, meglepő, és ezen túl logikus kérdéseket is vet fel, illetve magyarázatot találhatunk benne olyan problémakörökre is, amelyek felmerülhetnek bennünk egy átlag sci-fi kapcsán. Szerencsénkre ezek a művek bőven ki tudnak emelkedni a mainstream animék világából, bár talán ezért kissé nehezebb megtalálniuk célközönségüket.
Hogy pontosan hova illik bele, azt nem feltétlenül tudnám megmondani, mert szorosan egyik évadból sem indul ki. Ezért gondolom úgy, hogy lehetséges függetlenül tárgyalni az aktuális művet. Akane Tsunemori már teljesen új csapattal dolgozik, elsősorban a második évadból ismert arcokat ismerhetünk fel közöttük. Ebből az következne, hogy átvezető epizódról van szó, de a hangulata és a témája egészen más, inkább arra utal, hogy bőven utána járunk. Tokyoba angolul beszélő gerillák érkeznek, hogy valamilyen illegális üzletet kössenek az alvilággal. Azonban az alakulatnak mindenhol van szeme és füle, így hamar rajtuk ütnek, és szétszórják a bandát. Az egyetlen túlélő, akit sikerül foglyul ejteniük, egykori társára, Kōgamira emlékezteti Tsunemorit. Ráadásul egy olyan könyv esik ki a ruházatából, ami valószínűleg tényleg az övé lehetett. Ez önmagában is elég gyanús lenne, de az igencsak szokatlan kihallgatás során kiderül, hogy a kapcsolat nem véletlen.
Az embertelen és engedély nélküli eszközök bevetése ellen ágálna főhősnőnk, de az igazgató úgy dönt, hogy a nyomozást máshol kell folytatnia. A Délkelet-Ázsiai Unióból (SEAUn) érkeztek a behatolók, és amúgy is diplomáciai kapcsolatok építésére, illetve a szerződés betartásának ellenőrzésére van szükség, így ezzel az ürüggyel szabadon mozoghat arra és kiderítheti, mi az igazság. A Sybil-rendszer a kontinensen egészen más formában van működtetve.
Az egyezség szerint a helyi vezető közvetlenül nem lehet kapcsolatban a Sybillel, azonban a technológiát – tokyoi felügyelet mellett – használhatja, a látens bűnözők kiszűrésére. Őket viszont teljesen másképpen kezeli, mint a japánok. Munkásokként tevékenykedhetnek, de egy olyan nyakörvvel vannak felszerelve, ami, ha emelkedést észlelt a Psycho-Pass értékben, nyugtató, vagy halálos adag gyógyszert fecskendez az illetőbe. Így totális a kontroll, bár valljuk be, kissé bizarr.
Hogy miért vív a SEAUn ellen gerillaharcot Kōgami, és miért engedélyezi a Sybil-rendszer egy egyértelműen diktátori vezető működését, azt Tsunemorinak kell kinyomoznia. Nem tudhatja, hogy kiben bízhat meg, és kinek mi a valós szándéka. Fel kell térképeznie a kontinens működését, rá kell jönnie, hogy hol és hogyan találhatja meg régi társát, hogy felelősségre vonhassa és letartóztathassa bűneiért, amelyet mindkét helyszínen elkövetett. A kérdés csupán annyi, hogy mit akartak a terroristák Tokyoban és hogyan keveredik ki a kalamajkából, amibe került.
A Psycho-Pass Movie kitágítja a világot, amelyet eddig elénk tárt. Globális irányba tolja el a kérdéskört, avagy ha a Sybil-rendszer kontrollja akár az egész Földet is érintheti, akkor milyen problémák merülhetnek fel. Tokyoban már megismertük a gyengeségeit, illetve az erősségét, hiszen bevezették, és az emberek legalább látszólagos biztonságban érzik magukat, melynek megzavarása lehetséges, hogy komolyabb gondokat is okozna. De most egy teljességgel ismeretlen talajon járunk, ahol más irányelvek működtek ez idáig. A háború után katonai puccsokkal követték egymást a vezetők a SEAUn-ban, ami hasonlít a mai dél-amerikai, illetve közép-afrikai viszályokra és állapotokra. Így érkezünk meg a film első számú felvetéséhez:
„Vajon egy diktátor milyen magas Psycho-Pass értékkel rendelkezhet?”
Ez egy elég durva és kardinális kérdés, hiszen úgy tűnik, hogy a SEAUn irányítója Tokyo minden támogatását élvezi, mert a Sybil-rendszer engedélyezi a működésüket. Egy erőszakos megtorlás, a gerillák kiirtása során sem jelzi, hogy bármiféle probléma lenne, avagy látens bűnözővé, kontrollálhatatlanná válna egyetlen katona is. Egyértelműen nem stimmel ezzel valami, de mindehhez meg kell tekinteni a filmet, hogy értelmet nyerjen és kiderüljön, mi a titok nyitja.
A Shambala Float messziről bűzlik, és pontosan azt teszi meg, amelyet egy sci-fi folytatásnak nyújtania kell. Új alapokra emeli a kérdéskört és kiszélesíti a látókörünket. Másik helyszínen vagyunk, de kapcsolatban állunk az eredeti Sybil-rendszerrel. A módszert mások használják fel, látszólagos kontroll alatt, mégis a saját érdekeiket érvényesítve. Gyakorlatilag visszaélnek vele, de mindezt nem csak, hogy nyíltan, hanem szemérmetlen módon úgy, hogy emellett senki sem tűnik boldognak. A pozitív hatás helyett itt minden totálisan ellentétes. Az illúzió csupán azt jelenti, hogy mindez legálisnak tűnik.
Ami viszont nem annyira egyértelmű, mégis jelen van, hogy simán párhuzam vonható a két rendszer között. A valóságban egyik sem tökéletes és mindkettő rá van kényszerítve a népességre. A különbség talán annyi, hogy Tokyoban mindezt elfogadták és nem ismerik a hibáit. Shambala Float-on viszont erőltetett, kierőszakolt és visszavonhatatlan. Csak lázadással megdönthető, de az ugyanaz az eszköz, amellyel a kormány élt egykor. Erre kell Tsunemorinak is ráébrednie. Innentől pedig nincs könnyű dolga.
A kontroll egészen új formáját ismerhetjük meg a filmben, mely elsőre talán kegyetlennek tűnhet, de sajnos vannak társadalmak, ahol ez normának is számíthat. Nem szeretném bármely állam belpolitikai ténykedését elemezni, de szerintem mindenki fel tudna sorolni olyan országokat, amelyek örömmel alkalmaznának egy ilyen legitimnek látszó béklyót. Elegendő egyetlen pszichopata tulajdonságokkal rendelkező vezéregyéniség, vagy megfelelő körítéssel felturbózott, támogatott valaki és kész a tökéletes…katasztrófa. Természetesen nézőpont kérdése és abból is ki lehet indulni, hogy az ember alapjában véve szereti, ha irányítják, és önmagában nem tud mit kezdeni saját magával. Ez is egy érv és sok esetben igaznak is mondható, de ettől még nem feltétlenül helyes.
Részemről a Psycho-Pass Movie egyik legfőbb üzenete, hogy gondolkodjunk el, mi a hasonlóság a különbségen túl a két bemutatott rendszer között.
Az alkotókról szintén olvashattatok a Psycho-Pass első évadának kapcsán, így most ettől eltekintek. A Ling Tosite Sigure Who What Who What című száma – a nightcoret meg azért, hogy szokjátok – hallatszik a film legelején, és a zárás, az első évad második nyitó dala, Namae no Nai Kaibutsu az EGOIST-tól.
Értékelés: 8/10
Smaragd Sárkány
Be the first to comment on "Psycho-Pass (movie) (2015)"