As the Gods Will (2014) (Kamisama no iu tôri)

Takashi Miike (Ichi the killer, Visitor Q, Meghallgatás) alkotásait általában belengi valami megmagyarázhatatlanul beteg hangulat. Egyszerűen fantasztikus ez a rendező, hogy olyan műveket képes létrehozni, melyeknek látszólag a világon semmi közük sincs a valósághoz, és pont ez a zseniális bennük. Ha már világ körüli útra indultunk, akkor úgy gondoltam, hogy az As the Gods Will a leginkább idevaló horror, ha Japánról beszélünk.

Shun Takahata átlagosan unalmas életet él, és azt kívánja, bárcsak valami történne, ami felrázná ebből. Arra vágyik, hogy ne csak otthon üldögéljen, és a konzolt nyomogassa, hanem a valós világban is csöppenjen egy is izgalom az életébe. Mikor a történelem óra kellős közepén felrobban a tanár feje, és egy Daruma baba jelenik meg az osztályteremben, bizony elgondolkodik, hogy legközelebb ne ábrándozzon ekkora baromságokról. Ugyanis kezdetét veszi egy iszonyatosan bizarr és véres játék, melynek az első fejezete ehhez a fejhez kapcsolódik, ami az iskolában manifesztálódott. Itt még viszonylag egyszerűnek tűnnek a szabályok, hiszen, amikor Daruma megfordul (Daruma-san ga Koronda – szövege végére érve) és bárkit mozogni lát, az hasonlóan végzi, mint a szerencsétlen történelemtanár. Robbanó fejek, és a sebből vörös üveggolyók záporoznak, melyek megnehezítik a mozgás az egyre véráztattábbá váló helyiségben. Így elsőként túl kell élniük ezt a próbát, anélkül, hogy bepánikolnának, de nem árt megnyerni is a játékot, ha szeretnék túlélni ezt a napot.

Azonban a folytatás nyilvánvalóvá teszi Shun számára azt is, hogy nem egy egyszerű rémálomról van szó, sőt, nem is csak vele esett meg ez a képtelenség, hanem az egész iskolával, sőt, kiterjesztődik Japánra is a játék. Minden egyes lépcső egy-egy szint lesz ebben a véres és beteg mókában, amit talán pont az istenek rendeztek meg a fiataloknak. Hiszen, akárcsak a Battle Royale esetében, itt is gimnazista generációra korlátozódnak az események hatásai. Azzal a különbséggel, hogy valami természetfeletti találta ki ezt az egészet és a túlélés mellett ki kell deríteniük, mi a célja a játszadozásnak. Lehet, hogy a legerősebb fogja megnyerni ezt a furcsa versengést, az is előfordulhat, hogy a legokosabb kiválasztása zajlik, de az sincs kizárva, hogy a legrátermettebb maradhat csak meg közülük. Nyilvánvalóan a legrémisztőbb az volna, ha ez az egész egy őrült agyszüleménye lenne, és csupán a játék öröme mozgatná a szálakat a háttérből.

A játékok fokozatosan változnak egyre groteszkebbé, és a szabályokra nagyon oda kell figyelniük a túlélőknek, ha tovább akarnak jutni. Egyszerre lesz versengés és csapatmunka a tevékenység, sosem lehetnek biztosak, hogy jó ötlet-e megszabadulni valamelyik társuktól, mert akár kulcsfontosságúnak is bizonyulhat a következő kihívás során.

Takashi Miike ismét zseniálisan bizarr művet hozott létre, amely méltó a hírnevéhez. Kicsit fricska is lehet az amerikaiak számára, mert az ő játékos filmjük, a Pixels igencsak gyatrára sikeredett. Az As the Gods Will kimondottan szórakoztató és hátborzongató mű egyszerre, nézése közben pedig vakarhatjuk a fejünket, hogy rájöjjünk, mit is látunk. Igazi mindfuck horror, csak szuperlatívuszokban érdemes róla beszélni. Persze sokan pont azért nem fogják élvezni, mert fogalmunk sincs, hogy pontosan mit is látunk. Számomra viszont pontosan ezért működik, mert beindítja az agytekervényeket, ráadásul képileg is felülmúlhatatlan a fantázia és a valóság keveredése a film eseményei során. Annyira tűnik hihetetlennek minden egyes jelenete, amennyire magával ránt bennünket ez a teljes képtelenség.

Az egész alapkoncepció, miszerint tradicionális japán gyerekjátékok változnak halálossá egyszerűen fenomenális ötlet. Hiszen a bizarr események sokkal hátborzongatóbbá teszik a horrort. Nem beszélve arról, hogy a gyermeki ártatlanság és a brutális halálok ellentéte zseniálisan emelik ki a mű hangulatát. Az As the Gods Will ezért olyan kérdéseket kezd el boncolgatni, amelyeket már az összes ilyen túlélőjáték során megismerhettünk, de mégis képes újat mutatni a számunkra. Iszonyatosan beteg, ennek ellenére olyan szituációkat vázol fel, melyek gyermeki ártatlanságunkat erőszakolják meg, ugyanakkor nem tűnnek elképzelhetetlennek. Bár minden egyes élethelyzet erősen eltúlzott, a fantázia világát idézi, de valahogy egy Fűrész-szerű esemény környezetbe illesztve tökéletesen illenének ezek a játékok.

Nyilván nem okozok nagy meglepetést senkinek sem azzal, ha leleplezem, hogy az As the Gods Will Takashi Miike újabb munkái közé tartozik, melyek mangákat, animéket dolgoznak fel és live-action formájában tárják a közönség elé. A Kami-sama no Iu Toori Muneyuki Kaneshiro alkotása, és annak első „évadát” adaptálta a rendező mester. Így már kicsivel érthetőbb lesz a lezárás is azok számára, akik esetleg látták már, és a fejüket vakarták, hogy mit is akar jelenteni. A folytatás (As The Gods Will The Second Series) csupán 2016-ra fejeződött be, így nem kizárt, hogy egy második epizódot is láthatunk ebből a horrorból.

Ha valami igazán pikáns, bizarr, beteg és mindfuck élményre vártok, akkor az As the Gods Will a ti filmetek lesz. Ha kedvelitek a mangák és az anime világát, valószínűleg kevésbé hökkentek meg majd a művön és könnyebben be tudjátok fogadni.

Értékelés: 10/10

imdb-share-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "As the Gods Will (2014) (Kamisama no iu tôri)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .