Robowar aka Robot da guerra (1988)

robowar_thumbHa már úgy döntöttünk, hogy külföldi filmekkel foglalkozunk a tematikus héten, mindenképpen meg szerettem volna említeni az olasz trash-filmgyáros Bruno Mattei – aki ezúttal éppen a Vincent Dawn név mögé bújt – híresen hírhedt Predator ripp-offját, melyben arcátlanul másolja az eredeti akció-horror koncepcióját, csak éppen egy Robotzsarura emlékeztető központi figurával, és ami még ennél is fontosabb: költséghatékony módon!

A hadsereg egyik titkos fejlesztésű robotja programhiba következtében meghibásodik, és mindenkit likvidál maga körül a szigeten, ahol éppen tesztelték. Ezért hát összehívják a KOB-t – vagyis a Kőkeményen Odabaszók alakulatát; ez mondjuk angolul kicsit jobban hangzott: Big Assed Motherfuckers, de hát ez van -, hogy egy programozó szakival utazzanak a szigetre, és hatástalanítsák a robotot.

robowar_3

Mielőtt azonban még megtalálnák a szerkezetet, egy gerillatábort fedeznek fel, amit aztán annak rendje és módja szerint felszabadítanak, sőt még egy csajszi is hozzájuk csapódik. Ezután pedig megkezdődik a kommandósok és a robot közötti dzsungelharc, amelyben a szereplőink száma egyre fogyatkozik…

robowar_1

Bruno Mattei és brigádja meg se próbálta leplezni, hogy a kor nagy klasszikusának számító Predator-t másolják – erre számtalan részletből rájöhetünk -, de persze a költséghatékonyság elvén működő produkció a közelébe sem érhet az eredetinek. Egységünk (amúgy is komolyan vehetetlen színészi kvalitásokkal bíró) tagjai mindenféle taktika nélkül, össze-vissza hadonásznak fegyvereikkel, csak lőnek a nagyvilágba meg dobálják a gránátokat, hátha eltalálják az ellenséget. Apropó, ellenség. Maga az Omega-1 névre keresztelt harci robot inkább néz ki egy bukósisakot viselő, félresikerült Robotzsaru-klónnak (megtudjátok a végén, hogy miért), mintsem félelmetes Ragadozó lenne, ráadásul irritálóan torzított hangjával engem speciel állandóan röhögésre késztetett.

robowar_4

Trasfilm-ügyi szakemberek bizonyára értékelni fogják az alkotás báját, de egy hétköznapi halandó szemében fárasztóan felesleges időtöltés lehet, amit azonban megfelelő mennyiségű alkohollal simán át lehet vészelni.

Értékelés: 5/10

eyescream

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Robowar aka Robot da guerra (1988)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .