Fermat’s Room (2007) (Fermat szobája)

Általánosságban elmondható, hogy az iskolai tapasztalatokra alapozva legtöbbünk számára a matematika valamiféle távoli, rejtélyes világként él tovább emlékezetünkben, amelyet csak bizonyos szerencsés kiválasztottak hívatottak megérteni. Ennek ellenére, a filmgyártás már jónéhány olyan művel örvendeztette meg a közönséget, amelyek készítői ezt a nagy többség által kevésbé kedvelt és még annál is kevéssé ismert tudományágat választották történetük egyik alapköveként. 

Nincs ez másként a 2007-es Fermat’s Room című spanyol alkotással sem, az eredetileg La habitación de Fermat névre keresztelt film ugyanis egy thriller keretein belül kalauzol el bennünket a matematika világába, amely ez esetben jóval izgalmasabb képet nyújt, mint az iskolapadokban átküzdött órák idején. Történetünk főhősei négy matematikus, akiket egy rejtélyes, Fermat álnév mögött rejtőző illető hív egy rendhagyó szakmai konferenciára, miután mindannyian sikerrel megfejtették a beugrónak minősülő rejtvényt.

A négy idegen különféle utasítások révén, szigorú megkötések keretein belül jut el a megbeszélt helyre: egyikük sem használhatja valódi identitását, ehelyett a titokzatos vendéglátó által kijelölt keresztneveken kell egymást szólítaniuk, valamint egyikük sem hozhat magával mobiltelefont. A négy vendégnek fogalma sincs, miféle kalandba csöppentek; azonban, az idő előrehaladtával egyre világosabbá válik, hogy vendéglátójuk célja nem más, minthogy egy játék keretein belül próbára tegye tudásukat, a játszma tétje pedig nem más, mint a négy briliáns elme élete.

A Fermat’s Room megtekintése során sokan joggal asszociálhatnak a Kocka című filmre, hiszen rengeteg rokon vonást fedezhetünk fel a ’97-es klasszikussal. Nyakatekert matematikai fejtörők, pár idegen, akikben látszólag – hivatásukat leszámítva – semmi közöst nem találunk, és egy titokzatos játékmester, aki minden áron minél kellemetlenebb és ijesztőbb helyzetbe akarja hozni vendégeit. A nagyjából másfél órás játékidő szinte minden perce érdekes, a néző aligha unatkozhat a film megtekintése alatt. A színészi játékkal sincs gond, mint ahogyan a hangulatra és a képi világra sem lehet panasz, és amely ezúttal is hozza a spanyol filmektől elvárt, félig-meddig  már megszokott színvonalat. Összegzésképp, a Fermat’s Room egy kiválóra sikerült, ám a nagyközönség számára – jogtalanul – kevéssé ismert mű, amelyet jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek.

Értékelés: 8,5/10

Kinek ajánljuk: A spanyol filmek kedvelőinek, és bárkinek, aki szeretne megnézni egy izgalmas, fordulatokban gazdag thrillert.

(Absvrd) 

             

Be the first to comment on "Fermat’s Room (2007) (Fermat szobája)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .