A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál horror-rajongó szempontból legérdekesebbnek ígérkező alkotása minden kétséget kizáróan a tavalyi Cannes Filmfesztiválon debütáló francia-belga koprodukcióban készült kannibálos coming of age mozi volt. Sajnos az első vetítést nem sikerült elcsípnem, de a másodikat már semmi pénzért sem hagytam volna ki, szerencsére a várakozás ezúttal is kifizetődő volt.

Kicsit megijedtem a filmet megelőző pletykák kapcsán, miszerint nézők ájultak el a vetítések alatt, mivel egy hatásos filmnek szerintem nincs szüksége ilyen jellegű reklámra. Julia Ducournau alkotása egy remekül összerakott, érzékeny történet, ami egy lány nővé válásának kulcsfontosságú időszakát hivatott bemutatni. Természetesen ez a szinopszis nem igazán utal horrortörténetre, de az gondolom senki számára sem titok, hogy mindezt a húsevés metaforájával nyakon öntve prezentálja nekünk a francia író/rendezőnő.

Justine (Garance Marillier) épp elkezdi az állatorvosi egyetemet, a beilleszkedés amúgy sem egyszerű folyamatát, pedig a gólyák életet megkeserítő szertartások tetőzik. Van itt jelenet a Carrie-ből, matrac kidobálás az emeletről, de a történet igazi kiindulópontja a nyers hús megevése. Mivel Justine, ahogy az egész családja, vegetáriánus, ez az a pillanat, amikor először fogyaszt húst életében. A szüzesség szimbolikus elvesztésének momentuma pedig örökre megpecsételi a sorsát. Az ezután kezdődő testhorror-jelenetek a korai Cronenberg filmek legszebb jeleneteit idézik, de a lélekben zajló változások még sokkal elsöprőbbek. Justine nagy reménységnek számít az egyetem, hiszen mindkét szülő állatorvos, nővére pedig egy évvel előtte jár.

Először azt gondoltam nincs jelentősége annak, hogy pont az idősebb testvére tömi a szájába a húst, de aztán a film felénél kiderül, hogy itt bizony nincsenek véletlenek. Elemi erejű jeleneteket követik egymást, ahol egy homoszexuális srác is a testvérek közé keveredik, ennek pedig csak tragédia lehet a vége. A főszereplő szexuális étvágya párhuzamosan nő a hús iránti vágyával, de Justine nem éri már be csirkével. Ahogy említettem is a bevezetőben ez elsősorban egy felnövés-történet, de a direktor nem tagadja meg önmagát, mivel nagy horror-fanatikusról van szó. Gondosan összerakott 100 percet kap a néző, de azt nem árt leszögezni, hogy a cím utalása igencsak találó, valóban nyers jeleneteknek lehetünk szemtanúi.

A Raw szépen illeszkedik a francia extrém palettájára, bár sok hasonszőrű társával ellentétben itt nem öncélú az erőszak. Igazi művész-horrorról van szó, sok hasonló film nem is jut eszembe, talán a Trouble Every Day (Kínzó mindennapok, 2001) hasonlít rá egy picit, de ez jóval összeszedettebb darab. A fenti sorok azonban jelzik, hogy ez a móka bizony nem való mindenkinek, főleg nem a gyengébb gyomrú nézőknek, de ha valaki nekifut, garantálom, hogy nem bánja meg. A remek kritikai visszhangok mellett egy teltházas vetítéssel zárt a Titanic-on, a nagy sikerre való tekintettel 20-án lesz még egy pótvetítés. Ha kedveled a különleges horrorfilmeket, mindenképpen tégy vele egy próbát! Olyan jófej a Cinegore szerkesztősége, hogy két darab jegyet ingyen és bérmentve adunk is hozzá, lásd a Facebook-oldalunkat!

értékelés: 9/10

afiaf