Don’t Hang Up (2016)

Manapság a telefonbetyárkodás már nem olyan menő, igaz? Így talán ilyen témában filmet készíteni is kicsit túlságosan merész vállalkozás. Ha pedig ezt két olyan ember jegyzi, aki korábban főleg csak vizuális effektekkel foglalkozott, ráadásul középkategóriás sorozatszínészekkel kívánják ezt megvalósítani, akkor sok reményünk aligha lehet arra, hogy izgalmas művet látunk a Don’t Hang Up megtekintése során.

Sam és Brady igazi gyökerek. Tinédzser éveiket telefonbetyárkodással töltik, méghozzá a legrosszabb módon: magukat drogdílernek kiadva követelnek pénzt, esetleg rendőrként telefonálva rémisztgetnek gyanútlan áldozatokat betöréssel, rablással, stb. De ismerjük a mondást, addig jár a korsó a kútra, amíg egy horrorfilm főszereplője lesz, a fagyi pedig természetesen visszanyal. A két fiatalt egyik este egy ismeretlen idegen hívja fel azzal, hogy le ne merjék tenni a telefont, különben szeretteik meghalnak. És hát úgy tűnik, azon bizonyos hím nemi szerv másik oldalán lenni már közel sem olyan humoros.

Tulajdonképpen a filmnek voltak egészen fogyasztható részei. Ha eltekintünk az első pár perctől – leszámítva a fasza kis főcímet -, az eleje például egészen jó. Sajnos a filmnek azonban vannak hatalmas gyermekbetegségei, amelyek hegyomlásként vitték le a pontszámot.

Egyrészt baromi nehéz elhinni, hogy ezeket a fajta szívatásokat megússzák rendőri felelősségre vonás és kiadós verés nélkül. A srácokról mindenki tudja, hogy kicsodák, nem is titkolják, mégis képesek meglepődni, amikor a “gonosz” felfedi, hogy mindent tud róluk. Ez kicsit nonszensz…

Másrészt egy halvány momentumunk sincs arra, hogy kicsit is együtt érezzünk az áldozatokkal, teljesen reménytelen, hogy bármilyen szimpátiát keltsenek bennünk a szorongatott helyzetük ellenére.

Harmadrészt híján vagyunk a feszültségnek, a gore-nak, a vérnek és az izgalomnak is. A film teljesen lineárisan halad a maga útján, az első perctől az utolsóig kiszámítható és néhol érthetetlen vonalat vesz fel. Ezzel sajnos nem meglepi a nézőt, hanem sokkal inkább teljesen máshová kalauzolja, ami nem tesz jót az amúgy rövidke, 83 perces játékidőnek.

Így visszaolvasva a fentebb leírtakat, bizony sok sebből vérzik a Don’t Hang Up, ezért pedig azok felelősek, akik nem rendezőként befutott embereknek arra adnak pénzt, hogy rendezzenek.

A Don’t Hang Up összességében azért nézhető, hibái ellenére sem kínosan rossz. Ám ha olyat akarunk látni, amit még sosem és szeretnénk meglepetéseket, csavarokat és kiszámíthatatlan befejezést, ezt a lemezt bizony nyugodtan tegyük vissza a polcra.

Értékelés: 4/10

(Varin)

Be the first to comment on "Don’t Hang Up (2016)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .