Okkultizmus 5 – Årsgång

Ez alkalommal eltérünk az eddig taglalt judeo-keresztény forrásokból származó okkult kirándulásunktól és kitérőt teszünk a skandináv folklór felé. A tét: millióféleképpen meghalni. A nyeremény: látni a jövőt.

Az Arsgang egy ősi pogány skandináv szokás volt, amely során a gyakorló bepillantást nyerhetett a jövő évbe. A legtöbb feljegyzés a 16-17-ik század során készült, viszont a hagyomány sokkal régebb óta jelen volt, és azok közé a pár pogány rítusok közé tartozott, melyek nem koptak ki a kereszténység elterjedése után. Aki látni akarta a jövőt, annak el kellett zárnia magát egy teljes napra egy sötét szobába étel és ital nélkül, és éjfélkor (leginkább szenteste, vagy az év utolsó napján) egyedül el kellett jutnia a templomhoz. A kalandozó az utazása során egy sor furcsa, de annál veszélyesebb teremtménnyel találkozhat a skandináv mitológiából:

Huldra: általában szőke, meztelen nő képében jelenik meg, aki elcsábítja a kalandozókat és megöli őket. A Huldra alakváltó is lehet, és sokszor róka-, illetve tehénfarkkal is rendelkezik.

Backhasten: vízi teremtmény, szintén alakváltó, aki leginkább fehér ló formájában jelenhet meg. Általában gyerememeket csábít el, akik a hátukra ülnek, a lény pedig alámerül és megfullasztja őket.

Mylingen: megkereszteletlen gyermekek lelkei, akik addig járják a földet, ameddig a testük rendes temetést nem kap. Érdekes, hogy itt már megfigyelhető a kereszténység és a pogány mitológia összefonódása.

Nattravnen: az éji holló, kinek szárnyait lukak ékesítik. A holló magasan repül kitárt szárnyakkal, és a lukakon való átnézés azonnali halált von maga után.

Kyrkogrimen: a templom őrzője, mind közül a legveszélyesebb lény. Kecskefejű teremtmény, aki a rosszakat örök kárhozatra kényszeríti, még a holtak is féltek a Templomi Grim büntetésétől. Ha az illető túléli a lényekkel való találkozást és kiállja a Grim próbáját, elvileg bepillanthatott a következő év rejtelmeibe.

Érdekes ez az Arsgang. Ha belegondolunk, egész hatásos tud lenni. Az illető durván rápörög, hogy találkozik majd a lóval, hollóval, stb. (tehát részben olyan állatokkal, melyek amúgy is gyakran előfordulhatnak egy erdőben), és egy napig minden ingertől megvonja magát, majd halálfélelem közepette nekivág a -20 fokos éjjelnek: garantáltak a hallucinációk. Nem csoda, hogy sokáig fennmaradt ez a tradíció. Készült egy rövid, de remek játék Year Walk néven, ami gyönyörűen visszaadja ezt a kalandot, önmagában is jópofa, de abszolút eltalálták ennek a fagyos, mesebeli magányos éji kirándulásnak a hangulatát.

levyathan

Be the first to comment on "Okkultizmus 5 – Årsgång"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .