Annak idején a méltán híres Amnesia, vitathatatlanul új irányt szabott a horror játékok műfajának. A videojátékok ezen rétegét mely már évek óta állott pocsolyában tengett, bár közel sem újszerű megközelítésével, ám még is nagyszerű tálalásával rázta fel. A sikeren felbuzdulva kiadók tucatja próbálja azóta is lemásolni a siker receptjét. Jelen cikkünk alanya a Layers of Fear is az említett játék jól kitaposott nyomvonalán indul el, hogy aztán azt a saját megoldásaival fűszerezve alakítsa a maga képére. S, hogy a végeredmény milyen lett? Azt alant olvashatjátok!

A Layers of Fear nem teketóriázik sokat. Egy rövid monológ meghallgatása után, már is kezünkbe kapjuk a belső nézetű irányítást és uccu neki. Nincs komolyabb sztori felvezetés, nincs iránymutatás, nincs térkép,  nincs semmi ami fogná a kezünket és vezetne előre, hogy mit merre és hogyan csináljunk. Mindent magunkat kell kiagyalni, ami lehet eleinte elrettentő lesz egyeseknek. De riadalomra nincs ok, mivel a játék egy roppant egyszerű sémán terel minket előre. Adott egy hatalmas kihalt ház, számtalan szobával, folyosóval, kamrával és hasonló fincsiséggel. Ha betévedünk egy terembe és a game bezárja mögöttünk az ajtót, akkor ott biza feladat van, és csak is előre vezet a tovább az út. Tulajdonképpen szobáról szobára fogunk előre haladni, minimális logikai feladványok megoldásával, avagy egy-egy fontosabb jelenet megélésével, és tulajdonképpen ennyi az egész. Se lövöldözés, se menekülés, se ugrabugra. Csak megyünk előre és kész. Feladatunk megszerezni a játék hat fontosabb elemét, aminek segítségével elkészíthetjük a játék fő mozgató szálát képező bizarr festmény. A festőszoba lesz a Layers of Fears úgyszólván központi helye, minden egyes fejezet innen rajtol és ide ér vissza, a felszedett dokumentumokat is itt tudjuk újra olvasni, és más gyűjthető tárgyakat is itt tudunk megvizslatni.

Unalmasnak hangzik? Koránt sem az. A készítők szerencsére – a házhoz mérten – nagyon is változatos helyeken kalauzolnak át minket, és váratlan eseményeknek vetnek alá, a minimális logikai részek pedig ügyesen lekötik a figyelmünket. Mindehhez pedig szorosan társul a játék pazarul eltalált parás hangulata. Az egész épületből csak úgy árad a nyomasztó, hátborzongató érzés, amit nemcsak a kiváló grafikai megvalósítás, a szőrfelállítós hanghatások (kötelezően fejhallgatóval játszandó), de a pont megfelelő arányban és helyen elszórt jump-scare részek is keményen fokoznak. Komolyan mondom, hogy ilyen jól eltalált atmoszférával már rég találkoztam horror játékban. Jár érte a piros pont. Egy szó mint száz, unalomra se időnk, se okunk nem lesz.

A játék sztorija nincs konkrétan az arcunkba tolva. Minden egyes felszedett dokumentumból saját magunknak kell összeraknunk, a kísérteties ház rejtélyét és történetét. Nagy piros pont jár a PS4 változatnak, ahol egyes fontosabbnak mondható tárgyak közelében a kontroller beépített hangszórójából hirtelen suttogással kevert statikus zörej zendül fel, hogy még inkább a gatyánkba csokizzunk, ha ezt már nem tettük volna meg.

De most jön az érem másik oldala. Sajnos amit negatívumként éltem meg a Layers of Fear során, az a játék teljes linearitása. A készítők csak is A-tól B-be opciót engednek nekünk. Nem járhattam be szabadon az egész épületet, nem volt lehetőségem több útvonalon elérni a kitűzött célt. Mint egy birkát a vágóhíd karámjában, úgy tereltek engem is előre. S bár tényleg nem volt a kezem fogva, hogy most itt csinálj valamit és ezzel, ahogy ma az már szinte elvárás a játékokban, de még is azt éreztem, hogy nem szabad a kezem. Bár ez az érzet ellen próbáltak tenni az olykor egy szempillantás alatt megváltozó környezettel, illetve az egy két mellékes szobákkal, ahova ha volt kedvem benézhettem, kinyithattam minden fiókot és szekrényt, de az egy szál felszedhető dokumentumot leszámítva semmi érdemlegesnek nem adott otthont az ilyen helyiségnek. Így hát a várt hatás még sem tudták elérni, hisz ott maradt bennem az a bizonyos tüske, hogy nem bóklászhatok szabadon. Másik negatívum, hogy a játékban kvázi halhatatlanok vagyunk, mivel gyakorlatilag nem lehet meghalni. A legveszélyesebbnek tűnő jelenet után is, szimplán egy ájulásból kelt homályos látású embert kapunk, és már is mehet tovább a játék. Ez komoly baj, mivel így a játékosban biztonság érzet alakul ki, ami által többé nem fog félni, hisz úgy sem eshet bántódása, minek tartson bármitől is. A harmadik negatívum amit muszáj még megemlítenem, az az újra játszahatósági faktor nem létezése. A készítők semmilyen motivációval sem szolgáltak annak érdekében, hogy ha befejezem – az amúgy igen rövidke kb. 5 óra alatt bőven kényelmesen befejezhető – játékot, akkor újra elővegyem és még egyszer átverekedjem magam rajta. Mindössze az esetlegesen elhagyott cuccok szedegetése kötheti le az egyszeri játékost a továbbiakban, de azon kívül semmi. Olyan érzésem ez számomra, mintha a készítők megcsinálták volna jó kisiparosként a dolgukat, és aztán feltett kézzel léptek volna el a tervező asztaltól, mondván “Mi megcsináltuk amit kértetek, most már hagyjatok békén minket!”

Összességében azt kell mondanom, hogy a Layers of Fear egy igazán ütős horror játék lett. Szép grafika, nagyszerű hangulat, egy pillanatig sem unalmas játékmenet. Ám sajnos nagyon lineáris, a készítők egy csöppnyi szabadságot sem adnak a játékosnak, és az újrajátszásra sem próbálják meg késztetni, ami mellé pedig szinte isteni halhatatlanságot is kapunk grátiszba. Ám én még is mindenkinek erősen javaslom a kipróbálását, mert egy üde színfolt a horror játékok között.

(Wooltur)

8/10

A játék PC, PS4 és Xone platfromokon érhető el. Cikkünk a PS4 változatot mutatta be!