Ray Bradbury: Októberi vidék (2017)

A fantasztikus irodalom számtalan zseniális írót tudhat magáénak, akik számtalan művel kényeztettetik az erre fogékony olvasót. Sokuk novellistaként kezdte a pályafutását, amikor is különféle magazinoknak írtak röpke történeteket. Évekkel később szinte mindegyikük újra elővette régi novelláit, amikor is leporolva őket, egy novelláskötet keretein belül összegyűjtve újra kiadásra kerültek. Nem volt ez másként cikkünk alanyával sem. De, hogy ki is volt Ray Bradbury és mit is nyújt az olvasók számára az Októberi vidék? Nos ezt mind megtudhatjátok cikkünkben.

 

1920. augusztusában, az amerikai egyesült államokbeli Ilinois államban született Ray Bradbury már gyerekkorától kezdve élénken érdeklődött az irodalom iránt, ezen belül is főként Jules Verne és Edgar Rice művei forogtak a kezében. Először 11 éves korában ragadott tollat, amikor is jobb híján csomagoló papírokra írt, kezdetleges történeteket. A család 1934-ben Los Angelesbe költözött, ahol a fiatal Ray megkezdte középiskolai tanulmányait. Itt fedezték fel íráshoz való tehetségét tanárai és ösztökélték eme pálya elmélyítésére. Első művét, iskolai tanulmányai befejezte után 1938-ban jelentette meg, egy elenyésző kis fanzinban. Ezután folyamatosan publikált különféle magazinokban, az igazi áttörést azonban az 1950-ben írt, azóta alapműnek számító Marsbéli krónikák jelentette számára, amivel egyenes utat nyitott magának a világhír felé. Műveit számos díjjal jutalmazták, s Ray lassan bekerült korunk legnagyobb fantasztikus írói közé. Ma már több helyen a science fiction egyik óriásaként emlegetik, aki nagy befolyással bírt a 20. század sci-fi irodalmára. Ray Bradbury végül 2012-ben, 92 évesen hunyt el Los Angelesben. Halála után még maga Barack Obama is hivatalos közleményben méltatta az író munkásságát és annak világra gyakorolt hatását.

Ennyi nagy szó és érdem után, az ember nagy elánnal veti bele magát az Októberi vidék című novellás kötetnek. Az olvasó miután átrágja magát a Bradbury által írt röpke felvezető szövegen, máris elmélyedhet a 19 történetben, amit a novelláskötet tartalmaz. Sajnos a válogatás nem valami szerencsésen sikeredett, mivel pont az elejére került a 19 novella három leggyengébb darabja. Ezen művek nemcsak cselekményükben, hangulatukban, hanem kivitelezésükben is érezhetően karcsúbb darabok, mint társaik. Talán szerencsésebb lett volna szétszórni őket a többi történet között, hogy ne adja Isten, ne szegje kedvét az olvasónak. Aki viszont túljut a lagymatag nyitó trión, azt kamatostul kárpótolja a többi novella. Ezek között az ember talál elborult horrort, szimpla fantasy-t, valamint sci-fi és egyéb művek is kerülnek elő. A paletta igen színesre és változatosra sikeredett. Minden mű bemutatásától most eltekintenék, de még is volt két darab, ami annyira elnyerte a tetszésemet, hogy néhány mondat erejéig muszáj megemlékeznem róluk.

Az első ilyen a Csontváz címen szerepel, mely egy hipochonder férfiről szól, aki egy napon undorodni kezd a saját csontjai iránt. Az agybaja odáig fajul, hogy már külön személyiséget kreál neki, és mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye azt, mert megvan róla győződve, hogy át akarja venni a teste fölött az uralmat. A történet érdekes durva továbbgondolása az úgynevezett idegenkéz-szindrómának, ahol a beteg egyik kezét vagy lábát külön élőlényként kezeli, saját indentitással ruházza fel. A Csontváz főszereplője is hasonló cipőben jár, s elkeseredett küzdelme saját teste irányába, igen bizarr történetet szül.

A másik novella, A kis orgyilkos nevet kapta, ahol egy anya beteges undorral fordul saját újszülött gyermekéhez, betegesen ragaszkodva ahhoz az elképzeléshez, hogy a csecsemő gyűlöli őt, sőt meg akarja ölni. Ray Bradbury itt is egy létező, valós jelenséget gondolt tovább, sarkított le, és vetett papírra. Pontosabban a szülés utáni depressziót torzította el a maga szájíze szerint, és kerekített belőle egy több mint morbid történetet. A mű nagy pozitívuma, hogy egészen a lezárásig maga az olvasó sem tudja eldönteni, hogy vajon igaza van e az anyának avagy sem, ami nagyszerű feszültségforrást jelent az egész novella alatt.

Én azt mondom, aki még nem találkozott Ray Bradbury munkásságával, az mindenféleképpen tegyen egy próbát az Októberi vidék novelláskötettel, mert tökéletes betekintést nyújt az író stílusába. Sajnos az eleje kicsit laposan rajtol, de utána többszörösen kárpótolva lesz az ember. Szerintem egy próbát mindenféleképpen megér, ha szereted az elborult sztorikat. Az író kedvelőinek pedig egyenesen kötelező!

Wooltur

A könyvvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől most -25%kedvezménnyel megrendelhetitek Ray Bradbury novelláskötetét! 

Be the first to comment on "Ray Bradbury: Októberi vidék (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .