A szoba (Room) (2015)

A szobaEzzel a választással egy kicsit különböző vizekre evezünk és nem teljesen a megszokott stílus által igyekszünk elnyerni olvasóink figyelmét. Ugyanis A szoba nem horror, nem thriller, sem pedig sci-fi besorolású alkotás. A szoba egy olyan független dráma, amely cselekménye egy lelkünkig hatoló történetet tár elénk, sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nem egy rangos díjat ítéltek neki több kategóriát illetően is. Lássuk, mit is várhatunk el tőle a sokat ígérő beharangozás után.

Többek között azért is adtuk hozzá repertoárunkhoz, mert egy komoly lélektani drámát tár elénk a történet, amelyben anya és fia, Joy és Jack olyan lelki terroron megy keresztül, amiről mondhatnánk, hogy nem mindennapi, de sajnos nem ismeretlen számunkra.

Az kiindulópont a következő: adott egy fiatal lány, akit feltűnés nélkül elrabolnak és évekig tartanak fogva egy lyukban, megfosztva őt korábbi életétől és minden kapcsolatától a külvilággal. Erről sokaknak feltehetőleg azonnal beugrik Natascha Kampusch megrázó története, a hölgyet ugyanis gyermekkorában rabolta el Bécsben egy szintén osztrák férfi és nem kevesebb, mint nyolc évig tartotta fogságban a pincéjében. A szoba egy alapjaiban véve hasonló sztorit mutat be: Joy Newsome tizenhét évesen esik áldozatul és hosszú évekig raboskodik egy fészerben, amelyet „a szoba”-ként emlegetnek csak, ő, és ötéves fia, Jack, aki nem éppen a szerelem gyümölcseként született, hanem Joy elrablójának „köszönhető”. (Aktuális negatív szereplőnket az eredeti változatban Old Nick névre keresztelték, azonban a magyar szinkronban ezt sikerült Patásra változtatni, ami ad egy komikus jelleget a helyzetnek, így talán jobb lett volna hűnek maradni az angol verzióhoz.) Joy, akit kisfiának köszönhetően főleg a nagybetűs Anyaként ismerünk meg, egy komplett történetet, mesét kerekít förtelmes életük köré annak reményében, hogy Jack nem veszi majd észre, hogy ők tulajdonképpen rabok és odakint egy egészen más élet várhatna rájuk.

A szoba

A szobát, mint egy egész világot mutatja be neki: ők ketten a lakói, rajtuk kívül az egyetlen eleven lény a „Patás”, minden más, amit a TV-ben látnak, nem valóságos. Az egyetlen szál, amin keresztül a való világ megfoghatóbbá válik, a véletlenül betévedő rovarok és egyéb kártevők jelenléte és a tetőablak, amin kitekintve csak egy kis négyzet látható a világból, messziről, homályosan. Joy egy napon azonban végleg besokall és elhatározza, hogy nem ilyen körülmények közt fogja felnevelni kisfiát. Komplett stratégiát talál ki arra, miként juttatja ki Jack-et, őt pedig alaposa felkészíti arra, hogy kell majd viselkednie, mikor sor kerül a tervük megvalósítására. De mi van akkor, ha sikerül egyáltalán? Mit kell majd átélniük, ha fenekestül felfordul minden? Egy eddig hazugságban, teljesen más értékek, elvek, körülmények szerint nevelkedett ember hogy fog azonosulni az igazi, való élettel? Hogy lehet minden eddigi megélt élményt, megtanult fogalmat sutba dobni és az ismeretlenhez igazodni? Évek fájdalma és szenvedése után egy mára már felnőtt ember hogy fog szembenézni múltjával és jelenével? Hiszen ez sosem múlik el nyomtalanul.

A szoba

A szoba Emma Donoghue azonos című regényén alapul, Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díj nyertes alkotás, a nézőközönség által nagy általánosságban pozitív fogadtatásra lelt, viszont ezektől függetlenül is jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy komolyabb művel szeretné bővíteni a listáját. Számba véve a színészek teljesítményét, a cselekményt, a megvalósítást, egyetlen szóval jellemezném: igényes.

Értékelés: 8/10

(grey tabby) 

              

Be the first to comment on "A szoba (Room) (2015)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .