Gerald’s Game (2017) (Bilincsben)

Gerald's GameA Stephen King műveiből készült filmadaptációk mindig joggal tölthetik el várakozással a műfaj szerelmeseit, annak ellenére, hogy sajnálatos módon több esetben is csalódnunk kellett már. A Gerald’s Game az író 1992-ben megjelent könyve – amit magyarul Bilincsben címmel ismerhet a hazai közönség- alapján készült, a Netflix és Mike Flanagan jóvoltából.

A Gerald’s Game főszereplői egy házaspár két tagja, Gerald és Jessie, akiknek kapcsolata finoman szólva sem nevezhető ideálisnak. Geraldék kísérletet téve arra, hogy kettejük viszonyát valamelyest jobbá tegyék, elhatározzák, hogy egy romantikusnak szánt hétvégét töltenek egy olyan helyen, ahol senki és semmi nem zavarhatja meg a meghitt együttlétet. A vidéken álló, tóparti házikó valóban idilli környezetnek bizonyul, azonban rövidesen láthatjuk, hogy Gerald és Jessie elképzelése nem teljesen egyezik a helyzetet illetően; Gerald sajátos szexuális hóbortjait akarja feleségére erőltetni, a próbálkozásnak pedig tragikus vége lesz.

A férfi egy heves vita, és a mértéktelen Viagra-fogyasztás következményeképp szívinfarktust kap, és meglehetősen értelmetlen, groteszk halált hal. Az ágyhoz bilincselt Jessie rendkívül kellemetlen helyzetben találja magát: magára utaltan, kiszolgáltatott helyzetben, dicstelen, tragikomikus véget ért férje holtteste mellett kell kitalálnia, miként tudna kiszabadulni az egyre horrorisztikusabbá váló szituációból.

Gerald's Game

A Gerald’s Game több szinten, többféle problémakört jár körbe, és mutat be igencsak érdekes szempontok szerint. Jessie fizikai és lelki értelemben véve egyedül marad, és a korántsem kellemes igazságot mutató tükörbe kell néznie egy kényszer szülte helyzetben. A magányos küzdelem során főhősnőnk kénytelen szembesülni azokkal a traumatikus eseményekkel, amelyeknek köszönhetően végső soron ebben a kilátástalan, nyomorúságos helyzetben találja magát. Az idegösszeomlás hatására a kierőszakolt önreflexió hallucinációk formájában testesül meg, többek közt néhai férjét, és önmagát afféle tanácsadóként vizionálva. A borzalmakat még fokozza, hogy Jessiet egy ismeretlen, ám annál rosszindulatúbb erő fenyegeti, így a szabadulásnak még nagyobb tétje van, és még sürgetőbbé válik.

Gerald's Game

A Gerald’s Game kiválóan felépített szerkezettel rendelkezik, annak ellenére pedig, hogy szinte az egész cselekmény egy hálószobában játszódik, egy percig sem válik unalmassá. Szerencsére Stephen King ezen műve nem jutott a The Dark Tower, vagy épp a The Mist-sorozat sorsára, így az író munkásságához méltó alkotást sikerült létrehozni. A metaforákkal teli eseménysorok, a remekül használt szimbólumrendszerek mind-mind külön plusz pontként értékelhetők az összképet tekintve. A film elejétől a végééig szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre, az egyébként nem túl fényes felhozatallal rendelkező 2017-es esztendő egyik legjobb darabjaként.

Értékelés: 9/10

Kinek ajánljuk: Bárkinek, aki egy kifejezetten szórakoztató, színvonalas eszköztárat felvonultató horror-thrillerre vágyik.

(Absvrd)

              

Be the first to comment on "Gerald’s Game (2017) (Bilincsben)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .