Deadmob (2017)

A decemberi Hungarocomix-on egy másik hazai újdonság is debütált Pádár Ádám és Pápai Gábor közös kiadványa (Below) mellett. A Szalma Gábor által írt és rajzolt, horror-elemekkel operáló, noir stílusú képregény-széria első része a Frike Comics pályázatának díjazottjaként jelenhetett meg most.

A főszereplő Ian utolsó munkája elég rosszul sül el – kvázi meghal -, de a következő napon egy temetőbe ébred. Szellemi vezetője (értitek a poént?!) Alfie próbálja meg szárnyai alá venni a jövevényt, és bemutatni neki a túloldalt, de hősünknek hamar meg kell tapasztalnia, hogy itt is működik a szervezett bűnözés, és pedig meg akarja védeni a még élő családját, bizony csatlakoznia kell…

A 24 oldalas, fekete-fehér kiadványt teljesen egyedül készítő (író, rajzoló, kihúzó, betűk) Szalma Gábor nem tekinti munkáját ízig-vérig horror-képregénynek, az viszont kétségtelen tény, hogy horror(közeli) elemekkel van tele. Olvasása közben nekem kapásból olyan képregény-klasszikusok jutottak eszembe, mint a Dellamorte Dellamore, Dylan Dog, vagy a R.I.P.D., és talán nem véletlenül. Ugyanis a történet voltaképpen egy természetfölötti nyomozás a noir jegyében.

Sajnos még csak az első epizódot volt szerencsém kezembe fogni, tehát magvasabb gondolatokkal nem tudok előállni a cselekmény mibenlétét illetően, mindenesetre igazán tetszetős grafikákkal dolgozik ez az első epizód, és csak remélni tudjuk, hogy a második részre igazán beindulnak majd a dolgok!

Megrendelhető: https://www.facebook.com/frikecomics.net/

Értékelés: 9/10

eyescream

Be the first to comment on "Deadmob (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .