Az animékről jellemzően elmondható, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. Erre tökéletes példa a Blood-C, ahol azonnal érezzük, hogy valami nem stimmel a képpel, és a Higurashi no naku koro ni is, amelynél a cukiság faktor akkora, hogy minden egyéb hatalmas pofonként csapódik az agyunkba. A Big Order című sorozat sem úgy indul el, ahogyan a műfajai alapján képzeltem, de aztán idővel helyreáll a kép, és kellemesen csalódunk benne. Amennyiben szeretjük a kissé nyakatekert és fordulatokkal teli sorozatokat.

Eiji Hoshimiya nagyon szereti a kishúgát, és így vigyázni szeretne rá, miután a szüleik meghaltak. Minden nap bejár hozzá a kórházba, és együtt nézik a Maszkos Bosszúálló történetét. Ám egyszer valami megváltozott, amikor egy tündér, Daisy, megkérdezte tőle, hogy ha bármit kívánhatna, mi lenne a szíve vágya. Nem emlékszik rá pontosan, hogy mit is válaszolt, de annyi bizonyos, hogy ezután a világ egy része megsemmisült. Ennek már tíz éve, azóta igyekszik leplezni, hogy egyfajta erővel ruházták fel, és ő is egy Order.
Az Orderek olyan emberek, akik különleges képességek birtokosai, annak a függvényében, hogy milyen álmot, vágyat rejtegetnek a szívűkben. Mindannyijukat meglátogatta Daisy, és jelenleg jót szórakozik azon, hogy engedi őket játszadozni kényük-kedvük szerint. De ennyire azért nem egyszerű a képlet, nyilván húzódik valami rejtély az egész jelenség mögött.

A fiú azonban egy napon mégis lelepleződik, úgy tűnik valaki vagy akár többen is az életére törnek. Ám meglepetésére teljesen más tervei vannak az elrablóinak, ráadásul kényszerítik, hogy újra használja a furcsa képességét is. Egy viszály kellős közepébe csöppen, egy háborúba, melynek fő tétje Japán teljes kontinensének az irányítása. Annak a kontrollnak a visszaszerzése, amelyet pont tíz évvel ezelőtt, a sajnálatos események hatására sikerült elvesztenie. Azóta az ENSZ küldöttsége próbál rendet tartani az országban, és minden egyes régióját vissza kell, hogy hódítsa – mint egy régi számítógépes játékban –, csak úgy szerezheti vissza kishúgát az elrablóitól – vagy talán szövetségeseitől (?). Ebben sosem lehet biztos, mert minden tag köpönyegforgató, egyedül Rin Kurenai-ban bízhat, a lányban, akinek a szülei anno, a nagy pusztulás idején odavesztek. A nő az egyetlen, akiről biztosan tudhatja, hogy gyűlöli őt, és pontosan úgy fog cselekedni, ahogyan azt elvárja tőle. Mert egyedül Rin személyisége kiszámítható, a többiek csak hazudnak neki és félrevezetik, hogy a saját céljaikat elérhessék. Ami valljuk be, elég abszurd hangulatot kölcsönöz a sorozatnak, ezért igencsak tetszetős.

A Big Order cselekménye során Eijinek ki kell derítenie, mi is történt pontosan tíz évvel ezelőtt, és hogyan mentheti meg a lányt, akit a húgának nevez. Eközben fiatal fejjel olyan döntéseket kell meghoznia, melyek egy harcedzett stratégának is dicsőségére válnának. Egyik feladat sem egyszerű, mert a győzelem érdekében ki kell őket játszania egymás ellen, úgy, hogy közben őt is csak parasztnak tekintik a virtuális sakktáblán. Ő azonban a királynő, amellyel ráadásul mindenki tisztában van, mégis reménykednek, hogy nem jön rá a fiú, hogy mire is képes valójában. Eiji lassan fedi fel valódi hatalmát, és ráébred, mit is akart neki Daisy mondani azzal, hogy nagyon érdekes ereje van, és szeretné látni, amikor még egyszer használja. Lehetséges, hogy csupán az árnyékát látjuk a fiú képességeinek, de az is előfordulhat, hogy valaki még szunnyad a háttérben, aki csak mozgatja a bábokat és kivár, míg learathatja a babérokat.

A központi kérdésünk sajnos eléggé szájbarágós, és annyira nem dolgozták jól ki, mint más, hasonlóan poszt-apokaliptikus animék (The Melancholy of Haruhi Suzumiya, Interlude, Jigoku Shōjo, Un-Go) esetében. Sokkal jobb verziókat láthattunk már erre a kaptafára, így számomra eléggé csalódás volt, pedig jóval többet kihozhattak volna belőle. Ehelyett elsősorban a vágyak és az álmok irányába terelték el a művet, hogy arról értekezzenek, mennyire veszélyes dolog valamit is kívánni, mert nem biztos, hogy úgy valósul meg, ahogyan azt mi szerettük volna. Ez jelen esetben eléggé elcsépelt és felületesen vizsgált problémakör, egy átlagos fantasy is jobban ki tudja ezt fejteni.
Nem baj, ennek ellenére a látvány és a speciális effektek a helyükön vannak, a karaktereket szépen kidolgozták – már amelyikre szükség volt – és azért ott a morális tanulság is, csak nem tíz részbe tuszkoltam volna bele ezt az egészet, hanem vagy egy kétórás filmbe, vagy egy hosszabb sorozatba.

Nobuharu Kamanaka első önálló rendezése fokozatosan bontakozik ki, az egyszerű tragikomédiából először csak akciósorozat alakul ki, majd a természetfeletti thriller kerül előtérbe. Sakae Esuno másik alkotásával, a Mirai Nikkivel már korábban foglalkoztunk, de a Big Order sem bizonyult elhanyagolhatónak. Chika Kojima karakterdizájnja és Naoki Aoyama művészeti vezetése, Evan Call (Violet Evergarden) zenéjével párosulva fantasztikus összhangot alkotnak. A részek elején Yousei Teikoku (Garo the Animation, Mirai Nikki, The Seven Heavenly Virtues) DISORDER, míg a végeken Aki Hata (Phantom ~Requiem for the Phantom~, The Melancholy of Haruhi Suzumiya, Mirai Nikki, Chrono Crusade) Kire Sekai Tsuiware című száma hallható.

Ha nem éreztem volna kissé nyögvenyelősnek a közepét, és kicsivel gördülékenyebb volna a koherencia is, akkor teljes szívemből ajánlanám a Big Order-t. Azonban számomra kissé sántítottak egyes mozzanatok, amik ugyan a végére szépen összeálltak, de a közepe nekem eléggé összecsapott.

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány