Counterpart (Képmás) (2017) – 1. évad

Különféle műfajok ötvözése, keresztezése mindig izgalmakat tartogathat mindkét fél – a néző és a készítők – számára egyaránt. Az első hangzásra sem egyszerű feladat bevállalásával valóban ingoványos talajra tévedhetünk, hiszen  – ha csak a filmtörténetet tekintjük, ebben a zsánerben is rengeteg félresikerült művel találkozhatunk, amelyek esetében ez a fajta hibridizáció kevéssé volt sikeresnek mondható. A Counterpart kiagyalója, Justin Marks viszont nem hőkölt meg a kihívás láttán, és létrehozott egy sci-fi-krimit, lássuk, milyen eredménnyel.

A Counterpart a Starz gondozásában rajtolt 2017 végén, az első évad pedig kereken tíz darab epizódot tartogat az érdeklődő számára. A történet jelen korunkban játszódik, főhőse pedig egy Howard Silk névre hallgató úriember. Howard karakteréről első ránézésre kijelenthetjük, hogy kiváló példaként szerepelhetne az egyébként rendkívül modoros, de oly sokat használt ‘kisember’ kifejezés megtestesítőjeként. Az ENSZ-nek jó harminc éve dolgozó úr igencsak sivár és monoton életvitelt folytat, azonban ez a szürke, fájdalmasan unalmas élet egy nap egy csapásra megváltozik. Howard munkája ugyanis meglehetősen különös, hiszen ő maga sem tudja, valójában mit csinál. A kedves olvasó most joggal asszociálhat több olyan, sok esetben rendkívül jól jövedelmező szakmára, akiknek jeles képviselői hazánkban is hasonló módon ténykednek, de ebben a helyzetben másról van szó. Az Egyesült Nemzetek berlini illetőségű, szigorúan őrzött, kasztrendszer-szerűen felépített hierarchiával működő egységében ugyanis olyan titkot őriznek, ami ha kitudódna, feje tetejére állítaná társadalmunkat; Howard előtt pedig ez a titok tárul fel.

A Counterpart története szerint 1987 tájékán egy némiképp elfajult katonai kísérlet folytán világunk egész egyszerűen megkétszereződött. A hasadás által létrejött parallel univerzum történelme pedig szép lassan külön utat kezdett járni, egyre inkább különbözővé vált a miénktől, a drasztikus különbségek pedig mindkét világ életére kihatással vannak. A két részt összekötő portál a Howard munkahelyéül szolgáló épületben található, a feljebbi szinteken dolgozó emberek pedig igyekeznek megőrizni a törékeny egyensúlyt. Egy nap azonban váratlan fordulat következik be, egy egyre inkább elharapódzó diplomáciai összezördülés, és az emögött felsejlő konspiráció kaotikus helyzetet idéz elő; főhősünk ebbe önkéntelenül sodródik bele, amely során kénytelen lesz megismerni a másik oldal Howard-ját, aki finoman fogalmazva is különbözik tőle.

Biztos vagyok benne, hogy az olvasók közül is sokan fantáziáltak, merengtek már arról, hogy mik voltak létük meghatározó eseményei, amik ha annak idején máshogy alakulnak, talán mára életük, és ezáltal személyiségük is gyökeresen eltérő lenne. Ilyen, az embereket évezredek óta foglalkoztató paradox gondolatmenetek – a mi lett volna ha… – kezdető elmélkedések ihlették meg a Counterpart készítőit. Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz, a ponthoz, ahol kitérhetünk a sorozat legerősebb tényezőjére, a színészi alakításra. J. K. Simmons ugyanis fergetegesen alakítja a két világ eltérő Howard-ját, ez a teljesítmény pedig gyakorlatilag elviszi a hátán az egész szériát. Ebből az aspektusból valami miatt a Dark Knight-trilógia harmadik fejezete ugrott be, ahol Tom Hardy az arca háromnegyedét eltakaró maszk folytán két szemével, és a testbeszédével leiskolázta a modern filmipar egekbe magasztalt színészállományának egy nagyobb hányadát. Valami hasonlót tapasztalhatunk itt is, a Simmons által megformált Howard-ok sokszor apró, de mégis szembetűnő különbségei teszik kézzel foghatóan életszerűvé mindkét karaktert. A Counterpart esetében bátran kijelenthetjük, hogy remekül sikerült elosztani a sci-fi és a krimi sajátságos elemeit.

Értékelés: 9/10

Kiknek ajánlott: Azoknak, akik szeretik az apránként adagolt, egyre fokozódó izgalmakat, és a sci-fi, valamint a krimi/thriller műfajai sem állnak tőle távol, kötelezően javasolt  sorozatról beszélhetünk, aminek minden epizódja külön érdekességeket tartogat a néző számára.

(Absvrd)

             

Be the first to comment on "Counterpart (Képmás) (2017) – 1. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .