Tau (2018)

Néhány hete jelent meg a Netflix gondozásában a Tau című sci-fi, amely igen vegyes kritikákat kapott a tengerentúli sajtóban. A Gary Oldman nevével fémjelzett film különösen a mesterséges intelligencia és a futurisztikus filmek szerelmeseinek tetszését nyerheti el – bár laikusként úgy vélem, a hardcore fanok ezen igénye talán kielégítetlen marad. A néhány megkérdőjelezhető logikai bukfenc és a már-már drámaiba átcsapó sztori ellenére azért így is egy közepesnél jobb pontszámot megér a film, így a megtekintését a magam részéről szívesen javaslom.

Julia pitiáner, lecsúszott tolvajként tengeti életét, mígnem az egyik sikeres missziója után elrabolják otthonából. Harmadmagával ébred egy szuperintelligens számítógépes rendszer és egy pszichopata férfi fogságában. A lány hamar rájön, hogy ő csak egy kísérleti patkány a mesterséges intelligencia tökéletesítésében, így meneküléséhez a Tau névre keresztelt, Gary Oldman hangjával megszólaló számítógép bizalmát kell elnyernie. Ideje azonban fogytán, hiszen a kísérlet a végéhez közeledik…

Kezdeném a pozitívumokkal. Alapvetően a film felkelti az ember kíváncsiságát, no nem annak tekintetében, hogy hogyan alakul a főszereplők sorsa, mert bár Julia (Maika Monroe – It Follows, The Guest, The 5th Wave, Independence Day: Resurgence) jól játssza szerepét, Ed Skrein pedig elvégzi az “egydimenzós” karakter vászonra vitelét, alapvetően szerintem inkább a téma iránti érdeklődésünk viszi a fonalat. Érdekel minket, mi vár ránk a jövőben, mégis mi történik, ha már a robotok uralják mindennapjainkat és egyáltalán, miért történik főszereplőnkkel az, ami.

A válaszokat azonban talán egy kicsit más köntösben kapjuk meg, mint szeretnénk. Persze nem várhatunk olyan izgalmakat és talányokat, mint mondjuk a Kockában, de olykor-olykor Tau már átesik a ló túloldalára, kicsit hiteltelenné és abszurddá téve ezzel karakterét. A téma kétségtelenül sokat ígér, nem véletlen, hogy egyre több film és sorozat vesézi ki az MI jelentőségét, de talán kicsit összecsapták a netflixes srácok ennek a forgatókönyvnek a megírását. A film végi wow-faktor is sajnos elmarad, pedig igazán nagy lehetőségek rejlettek volna a lezárásban, ám ez egy elmulasztott opció maradt csupán.

Alapvetően joggal várhattunk volna valamelyest többet a témától, így úgy hiszem, a hardcore sci-fi-fanoknak kevés lesz ez a mennyiségű izgalom. Engem, mint a téma iránt kevésbé fogékony nézőt, azért lekötött a 93 percre, még akkor is, ha szívesebben láttam volna a képernyőn több vért, több kérdőjelet és kevesebb barátságos beszélgetést, amely mellé csak néha ékelődött be egy-egy elhulló testrész.

Értékelés: 6/10

(Varin)

Be the first to comment on "Tau (2018)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .