Detroit: Became Human (PS4, 2018)

Az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolata örök téma a sci-fi berkein belül. Az öntudatra ébredt gépek, vajon egyenértékű lényként kezelendők alkotóikkal, avagy továbbra is csak eszközök? Mi lesz ha a saját létezését felfogni képes mesterséges tudatok túl akarják szárnyalni, rosszabb esetben el akarják törölni az emberi fajt? A témát már számtalan módon, számtalan formában feldolgozták, ám eddig komoly videojáték adaptáció nem született. A Quantic Dream fejlesztő csapat ezt a rést kívánta betömni játékukkal.

Történetünk a közeljövőben játszódik Detroit városában. Az emberiség életét fejlett  androidok könnyítik meg, melyek az élet minden területén jelen vannak. A gépeket szakboltokban árulják, és adott feladatok elvégzésére tervezik: háztartási robot, építőipari munkás, rendfenntartó, takarító stb. Minden szép, és tökéletesen idilli. Egészen addig míg fel nem tűnnek az úgynevezett deviánsok, az első öntudatra ébredt androidok, akik tulajdonosuknak ellenszegülve, saját életüket és vágyaikat az ember elé helyezik.

Ilyen deviánsok felkutatására indítják az eddig legfejlettebb andoridot: Connort, a három főszereplő egyikét, aki egy lezüllött nyomozó társaként kezd kutakodni hibás fajtársai után. Eközben második szereplőnk: Markus nyugodt életét éli idős, kerekesszékes tulajdonosa mellett, aki szinte fiaként kezeli őt. Ám egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően, menekülni kényszerül, s nemsokára a deviánsok messiásáva válik (márha a játékos így alakítja, erről később). Utolsó főszereplőnk Kara, háztartásbeli robotként él, egy kábítószeres, erőszakos apa, és annak kislánya társaságában, amíg szemtanúja nem lesz a gyermek bántalmazásának, s felülírva a parancsait közbe nem lép. S a világ szép lassan átalakul azzá, amivé mi formáljuk.

Mindhárom szereplőn keresztül más-más nézőpontból ismerhetjük meg ezt az interaktív történet. Mert bizony Quantic Dream jó szokásához híven, nem egy szokványos játékot rakott le az asztalra. A Detroit inkább egy interaktív filmhez hasonlít, mintsem klasszikus videojátékhoz, ahol a mi döntéseink alakítják a történetet. A karakterek fölött többször is megkapjuk az irányítást, ám sokszor nem mindegy, hogy mit cselekszünk, vagy egy adott dialógus folyamán mit válaszolunk, mert az a későbbiekben akár komoly kihatással is lehet a cselekmény alakulására.

Ha valakinek nem lenne egyértelmű a dolog, itt álljon egy fiktív példa: éppen egy gyanúsítottat üldözünk házak tetején társunkkal, amikor társunk megbotlik és veszélyes helyzetbe kerül. Mit teszünk? Futunk tovább a bűnöző után, vagy megmentjük bajba jutott barátunkat? Ha az utóbbit tesszük, elmenekül a rossz fiú, aki két fejezettél később megöli az egyik fontos szemtanút. Vagy pedig elfogjuk a delikvenst, ezzel magunkra haragítva társunkat, aki egy veszélyes helyzetben nem fog a segítségünkre sietni, mert mi se segítettünk neki.

A játék számtalan ilyen és ehhez hasonló szituáció elé állít minket, melyek olykor komoly morális döntések lesznek, mélyen hatva az ember érzéseire. Ráadásul egyszer sem lesz időnk leülni és elgondolkodni azon, hogy mi is lenne a helyes válasz, mert minderre pár másodpercünk lesz csak, ahogy a való életben sem tudunk néhány nehéz döntés fölött napokig rágódni.

A játék éppen ezért nagyon szerteágazó, de még is minden apró részletében kidolgozott történetet tálal elénk, mely többféle választ adhat a bevezetőben feltett kérdésekre, és mindez a mi döntéseinken múlik. De nemcsak a történet, maga a világ is igen aprólékosan van megalkotva, hiszen ha kicsit elszakadunk a cselekménytől és elolvasgatunk pár digitális újságot – ahol a touchpadot használva tudunk lapozni -, bekapcsolunk egy-egy tv-t és megnézzük az éppen aktuális híradót, egy élő lélegző világot találunk ami rajtunk kívül is éli életét.

Ám sajnos ezen aprólékosság a játék kinézetére már nem mondható. Míg a belső terek, a karakterek és a menüben minket váró andriod – akivel érdekes interakciókat folytathatunk – gyönyörű szépen vannak kidolgozva, addig a külső helyszínek szinte szemet bántóan ütnek el középszerűségükkel. Sőt volt egy-egy rész ami még előző generációban is csúnyának számított volna, én pedig egyszerűen nem is értettem ezt a hanyagságot. Ám szerencsére ezt az egy dolgot leszámítva semmi negatívot nem tudok felhozni Detroit számláján.

A Detroit videojátékokban még sosem látott komolysággal és mélységgel tárja elénk az ember és gép kapcsolatát, mindezt egy végig érdekes és izgalmas, interaktív film keretein belül. Bár a grafika felemás, még is egy szinte tökéletes játékot vehet kezébe az aki beszerzi cikkünk alanyát. A téma iránt érdeklődőknek, sci-fi rajongóknak, és koca gamereknek is jó szívvel tudom javasolni, az amúgy teljesen magyarul kommunikáló játékot.

Értékelés: 9/10

wooltur

Be the first to comment on "Detroit: Became Human (PS4, 2018)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .