A legelső Gacy-filmet is elővettük nektek, bár előre jeleztük, hogy a Guiness Rekordot tartó sorozatgyilkos életéről és munkásságáról nem születtek túlságosan erős alkotások. Pedig rengeteg potenciál volna ebben a kissé bizarr sztoriban, így egy forgatókönyv írót és egy rendezőt is várunk, hátha egy okos, igényes feldolgozás is születik belőle a jövőben. Addig is az Elkapni a gyilkost címet viselő műre fogunk koncentrálni, legalábbis egyetlen cikk erejéig mindenképpen kitérünk rá.

Chicagoban nem ritkaság, hogy egy-egy gyermek elcselleng otthonról, évente körülbelül tizenhat-tizenhét ilyen esetet regisztrálnak belőlük, így a rendőrség nem nagyon töri magát, hogy a szökevényeket megtalálja. Joe Kozenczak (Michael Riley – Black Swan, Kocka 3) nyomozó, ahogy közelegnek az ünnepek, különösen mozgalmas napok elébe néz, hiszen ez idő tájt megszaporodnak az eltűnések. Mikor Chris Grant-nek is nyoma vész, ráadásul előtte azt állítja, hogy munkát ígértek neki, a szemtanúk John Gacy-hez (Brian Dennehy – Trükkös halál 1-2, Gorkij Park, Óvakodj a törpétől) fordulnak, hiszen ő nagyon sok figyelmet fordít a fiatalokra. Természetesen a hatóságot sem hagyhatják ki az értesítendők közül, akkor pedig Chris munkatársnője beismeri, hogy az állást valószínűleg Mr. Gacy ajánlhatta a fiúnak.

De hiába kérdezik ki őt, mindent tagad, a bizonyítékok pedig elég haloványak, John Gacy köztiszteletnek örvend, bár a múltban akadtak problémái a törvénnyel, de mostanra teljesen megjavult. A korábbi erőszakos férfi mára a társadalom hasznos tagjává vált, rengeteg barátja van, és előszeretettel segít a fiatal fiúknak; munkát ajánl nekik, lehetőséget az újrakezdésre. Joe azonban nem adja fel, érzi, hogy valami nincs rendjén, ezúttal nem egy átlagos tinédzserről van szó, aki csak úgy elszökött a kegyetlen családi fészekből. Nagy nehezen elintézi, hogy átkutathassak az egyetlen gyanúsított házát, de Gacynél sajnos semmilyen nyomot nem találnak, ami arra utalna, hogy találkozott volna Chris-szel. Viszont érdekes dolgokra annál inkább bukkannak, ami édes kevésnek bizonyul a letartóztatáshoz, így a férfi szabadon elsétálhat és folytathatja titokzatos tevékenységét.

Eric Till (The Girl Next Door) elsősorban tévéfilmeket készített, így nem meglepő, hogy ez a két részre bontott alkotás is csupán a televízió képernyőjéig jutott el. A maga száznyolcvankét percével igencsak impozáns darabnak gondolhatnánk, legalábbis addig, amíg meg nem próbáljuk átrágni magunkat rajta. Így viszont szörnyen elhúzódó a cselekmény, amely egyéb iránt nagyjából Terry Sullivan: The Killer Klown című regényét követi. Az irodalmi művek feldolgozásában pedig legtöbbször az a probléma, hogy túlságosan részletesen próbálják mg követni az eredetet, illetve előszeretettel térnek el a történettől, valamint a valódi szereplők nevétől, valószínűleg jogi kiskapukat keresgélve. Így itt is némileg átírták az áldozatokkal kapcsolatos tudnivalókat, de még Gacy személye is erősen eltér attól, amilyennek egyébként gondoltuk. A hangsúlyt inkább a nyomozás kapja, amit macska-egér játéknak aposztrofáltak a kritikusok, de ami az életben működőképes, az egy film megtekintése alatt unalmassá válik.

A bürokratikus problémák, a bizonyítékok keresésének háttere, a házkutatási parancsokhoz vezető jogi útvesztő, valamint a jogi kiskapuk kavalkádja szépen megjelenik a To Catch a Killer-ben, de iszonyatosan vontatottan jutunk el minden egyes checkpoint-ra, ami persze betudható annak, hogy ezt is éreztetni szerették volna velünk, de huszonhat év elteltével nem állta ki az idő próbáját az alkotás, nehéz beleélnünk magunkat a karakterek helyébe és helyzetébe.

Annak ellenére, hogy Brian Dennehy élete egyik legjobb alakítását nyújtja, sajnos vajmi kevés köze van a színészi játéknak John Wayne Gacy-hez. Ami természetesen nem probléma, a szituációt, a stílust nagyjából visszakapjuk, de valami mégis hiányzik belőle. Ahogyan Ted Bundy esetében a jellegzetes sármot, itt a köpcös, nagyszájú, megbecsült, de pénzügyi problémákkal küzdő férfira vártunk, de teljesen mással találkozhatunk. Számomra pedig itt elvész a hitelessége, bármennyire is szuper a filmben.

Az IMDb hét és feles átlaga ellenére a To Catch a Killer erősen elhúzott cselekményt vetít elénk, jócskán megvághatták volna, a lényeges mozzanatok kiemelésével a kevesebb mélyebb benyomást tenne a nézőközönségre a jelenben is. Ha nem két részletben vetítették volna, valószínűleg semmilyen díj jelölésére nem lett volna esélyes, így viszont nem csak a főszereplő reménykedhetett az Emmyben, de a rendezőt is meglephették volna egy plakettal, azonban ezt szerencsére nem lépték meg a kritikusok sem.

Van, ami működik a valós életben, és a regények világában is olvasmányos, hiszen ott megfelelő részletességgel elénk tárhatják a történetet. Azonban egy filmben megöli az élményt, ha elhúzzák a cselekményt, ha túl sok információval próbálják megtömni a fejünket. Ennél csak az a rosszabb, ha céltalanul vetítenek elénk olyan jeleneteket, melyek nélkül tökéletesen élvezhetőbb volna az alkotás. A To Catch a Killer valószínűleg nagyon jól működött a Gacy-gyilkosságok idején, illetve a televízióban, két epizódra szedve, de manapság más elvárásaink vannak egy ilyen alkotással kapcsolatban, pláne, ha a Serial Chillers rovatunkat írjuk. Egy próbát azért megér, főleg azoknak, akik a retro televíziós műveket is szeretik.

Értékelés: 5/10

Smaragd Sárkány