Egy egyedi (mini)sorozatot mutatunk be nektek, ami az arab mitológia teremtményén, a “Ghoul”-on alapul. Egy poszt-apokaliptikus indiai világban, ahol a könyvek tiltottak és teljes a diktatúra, Nidu, egy fiatal vallató a saját apját kénytelen feladni a hatóságnak. Ezt követően élete első igazi kihívása több lesz, mint amire számított – a mitológia és a valóság keveredik ebben az érdekfeszítő minisorozatban, ami izgalmas perceket hoz a nézőknek.
Ghúl: “Démoni teremtmény, ami temetkezési helyeken és más elhagyatott helyeken kísért. Az ősi arab folklore-ban a jinnek (szellemek) egy ördögi alfajai, akik Iblis, a Sötétség iszlám Hercege leszármazottjai. Képesek más testet ölteni, de a jelenlétük felismerhető a pata által, amit minden formában hordoznak.” – Britannica
A Ghoul “nem férfi és nem nő….sem szörny, sem ember” – Edgar Allen Poe
A Netflix az utóbbi időben egyre gyakrabban foglalkozik a horror/sci-fi műfajával – 2017-es Gerald’s Game vagy az idei Annihilation például kifejezetten szórakoztató alkotás lett.
A Ghoul-al Patrick Graham rendező nem kis fába vágta a fejszéjét – egy Indiában játszódó indiai horror film az első nagyobb alkotása – ami jövő diktatórikus (az orwelli 1984 világát megidéző) világát mutatja be. A terrorizmus még mindig probléma, de a robbantások mellett már aki az elvárttól mást tanít, vagy könyveket olvas – szintén ebbe a kategóriába esik, és nem sok jóra számíthat a hatóságok részéről.
Nida Rahim (Radhika Apte – Sacred Games) egy frissen végzett vallatónő, akinek nehéz döntést kell meghoznia – feladja édesapját a rendszer elleni bűneiért. Ezt követően a Meghdoot 31 központba rendelik, ahol rábízzák, hogy kevesebb mint 24 óra alatt szedjen ki mindent Ali Saeed-ből, az embertelen terroristavezérből.
A vallatás azonban nem megy simán, és a kérdés, hogy valami nem stimmel-e Alival, vagy az csak mesterien játszik a vallatók elméjével?
A Ghoul egy zárt, sötét helyszínen játszódó történet, és az arab legendavilág szövi körbe a történetet. A központ vezetője Sunil Dacunha ezredes a többiek rosszindulata ellenére bízik a fiatal nőben, akinek azonban a saját szellemeivel is meg kell küzdenie.
A Netflix három részre osztotta fel a Ghoul-t, ami egy hosszabb filmet tesz ki – 135 perc a teljes történet. Lassan indul, az első rész felépíti a környezetet és a hátteret – a folytatás, azaz a “Rémálmok elkezdődnek” epizód az, ahol már horror elemek megjelennek.
A sötét környezet, a jövő indiai totalitárius világa és a történet együtt egy olyan nyomasztó hangulatot ad a Ghoul-nak, amin a lezáró rész cselekménye még egy szintet emel.
Érdekes, izgalmas és fura világot mutat be nekünk a Netflix rövid sorozata!
Értékelés: 7/10
(Fixxerx)
Be the first to comment on "Ghoul (2018)"