Escape Room (2019) (Végtelen útvesztő)

Az utóbbi két-három évben a rémületért rajongó közönség egyre-másra kaphatta fel fejét az ún. escape room horror, vagyis szabaduló játékokon alapuló horror-produkciókra. Mivel az általam látott alkotások – Escape Room (2017), No Escape Room (2018) – olcsó és silány, kvázi az ominózus divathullámot hirtelen meglovagolni óhajtó, rapid módon összecsapott, felejthető alkotásnak bizonyultak, így eleve egészséges pesszimizmussal álltam az aktuális címhez. Szerencsére azonban, most az egyszer tévedtem!

Hat, egymástól teljesen független fiatal és/vagy középkorú idegen egy kockába rejtett üzenettel meghívást kap egy 10.000 dolláros jutalommal kecsegtető szabadulószobába. Van itt magányos egyetemista, alkoholista bolti alkalmazott, menő ügyvéd, nagydumás kamionsofőr, ex-katona és persze akad egy megszállott szabadulószoba-szakértő. Alighogy megkezdődik a játék, többekben felmerül a kérdés, hogy itt valami nagyon nem stimmel, hiszen olyan, mintha játék helyett valójában meg akarnák ölni őket…

Mint a bevezetőben már említettem, hogyha az escape room zsánerben készült horror-produkciókat nézzük, igazából nem voltak elvárásaim a filmmel kapcsolatban, egy szimplán közepes(en felejthető) és vagy iszonyatos blőd műre számítottam – ahhoz képest viszonylag kellemeset csalódtam. Hőseink eleve egy fokkal szimpatikusabbnak tűntek, mint egy átlagos klisés horrorfilmes karakter, ráadásul az előzőekben látott produkciókkal szemben, itt azért meglehetősen több lóvé állt a rendelkezésre.

Mikor szereplőink a harmadik szobába helyszínre érkeztek, ott merült fel bennem először a gondolat, hogy itt vagy tényleg valami nagyszabású és szürreális mega-baromság kezd kibontakozni vagy már megint (kb. ezredszerre is) előhozakodnak minden csattanók legbotrányosabbikával: jelesül a mind-halottak-vagytok-és-a-purgatóriumból-nincs-menekvés c. fejezettel, amire egyébként a béna magyar fordítás is utal(hat). Szerencsére a folytatásban az első opció bizonyosodott be; és ha ennek tudatában bizonyos fokig  képesek lesztek majd ti is átszellemülni erre a szintre, akkor bizony egészen jól fogtok szórakozni!

Mivel a cselekmény kilóg a fantáziátlan és low-budget szabadulószobás játékok hagyományos (szó szerint is jellegtelen szobákban játszódó) keretei közül, ezért a helyszínválasztás egészen egyénire sikerült. Akad itt égető problémát jelentő óriástűzhely, fagyos hangulatú téli csendélet, vertikálisan megbolondított kocsmai szín vagy éppen a Fűrész-filmeket idéző kórházas környezet stb. Szóval ötletes, na. És, ha már Jigsaw tortúrákkal teli szadista világát említettem, talán nem véletlen a párhuzam: csapdába esett hőseink látva spoilerek nélkül is hamar eszünkbe juthat a James Wan-tól induló, és aztán egyre inkább földbe álló franchise atmoszférája. Az események tükrében nekem még két másik (egyébként általam igen nagyra tartott) mozi villant be: egyik a Kocka, másik pedig a Ház az erdő mélyén című instant-klasszikus, bár mindkettő majd csak a film vége felé érezteti pszeudo-hatásait.

Arra a kérdésre, hogy JÓ FILM volt-e, kategorikusan NEM a válaszom, viszont engem baromira szórakoztatott. Nem tudom pontosan elmondani miért. Talán az ötletes fordulatai, pörgős ritmusa vagy az izgalmas csapda-együttesei miatt?! Szerintem az ok inkább az egész koncepció teljesen agyament, szinte brutális túltolásában és a szürreálisba hajló CGI-parádézásba keresendő. Ha tehát nincsenek elvárásaid, és félúton még a komolyságodat is elhagyod, nyert ügyed van!

Értékelés: 7,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Escape Room (2019) (Végtelen útvesztő)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .