Hellboy 5. – Szólít a sötétség (2019)

A Vad Virágok Könyvműhely által (újra)indított Hellboy széria ötödik kötetében a boszorkányoké a főszerep. Miután elrabolják pokoli hősünket, olyan régi ismerősök tűnnek fel sorban, mint Igor Bromhead, Baba Jaga, vagy Gruagach, de az orosz mitológiai alakok mellett Hecaté, Ilsa Haupstein Giurescu, és Rasputin neve szintén felmerül. Különféle beszélő állatok, leláncolt démonok, visszavonult óriások és gigászi csontváz-hadsereg – egy biztos, unatkozni most sem fogunk!

A kötetben prológusként helyet kapó Anyajegy csupán egy furán misztikus bevezető, a hangsúlyt az eredetileg 2007-ben megjelent, hatfüzetes Szólít a sötétség című történetre fektetik, aminek lezárásaként nem egy, hanem rögtön mindjárt kétfajta epilógust is kapunk.

Hellboy alig élte túl a negyedik kötet megpróbáltatásait – vagyis az intézetnél való felmondása utáni afrikai kiruccanását és az azt követő tengeri kalandokat -, mikor a partra sodródva egy régi barátjánál Angliában próbálja meg kifújni magát. Ez így túl unalmas lenne, úgyhogy ebéd előtti sétája közben az erdőből különös lények rabolják el, és a boszorkányok tanácsa elé viszik. Természetesen minden követelésüket megtagadja – főleg azt, hogy ő legyen a Boszorkányok Királya -, így egyenesen út vezet, hogy ismételten régi ellensége, Baba Jaga vegye kezelésbe. Miközben pedig Koschei nevű halhatatlan (lélektelen) harcosával küzd, a világ másik felén másfajta bosszú kezd beteljesülni…

A Szólít a sötétség történetében egyrészt ugye visszakanyarodik a múltbéli eseményekhez (Igor Bromhead démonidézése, Ilsa Haupsten átváltozása, de Guirescu, Hecaté és Rasputin is előkerül), miközben a Hellboy-saga aktuális kalandjával tovább szővi azt. Helyszínünk ezúttal egy „az Óperencián túli” misztikus táj, ami nagyjából a kietlen orosz hómezőket jelenti, és ebben a környezetben aztán olyan mitologikus és/vagy szláv folklórból ismert lények bukkannak fel epizódszereplőként, mint Perun, a viharok istene, Leshii az erdők őrzője vagy Domovoi a háziszellem. Bár cselekménye egy-két helyen belassul, azonban a sejtelmes részeket gyakran követik ádáz összecsapások, színpompás harci jelenetek vagy valami egyéb felpörgető szituáció, szóval gond egy szál se!

Mivel Mivel Mike Mignola csak mesélőként (íróként) jegyzi a történetet, rajzokért ezúttal a brit Duncan Fergredo felelős, viszont az ő munkájában sem találtam semmi kivetnivalót, hiszen grafikailag közel hasonlóan oldotta meg a feladatot. Inkább csak a Dave Stewart által történő színezés sikerült a megszokottól eltérőre, mondhatni kevésbé komorra.

A kötetért köszönet illeti a Vad Virágok Könyvműhelyt, akiktől ITT rendelhető meg a könyv!

Értékelés: 10/10

eyescream

Be the first to comment on "Hellboy 5. – Szólít a sötétség (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .