Dark Waters ((Temnye vody)) (1993)

Horrorfilmek világában ritkán indulok el keletre, mert amit eddig tapasztaltam az orosz rémfilm-gyártás területén, az nem győzött meg teljesen. Ám most, az aktuális felfedezőkörutam keretében sikerült egy olyan műre bukkannom, ami nemhogy megugrotta nálam a lécet, hanem egészen új perspektívákat adott nekik. Hogy ne húzzam tovább a szót, elmondom, hogy egy Mariano Baino által rendezett, Lovecraft-hangulatú angol-orosz koprodukcióról van szó.

A kezdő képsorokban láthatjuk, amint egy kislány különös amulettel a kezében egy apácához fordul, aki pedig szörnyűködve viszi azt az atyához, nemsokára pedig mindketten halálukat lelik egy rejtélyes hullámzás által, mely szinte az egész templomot alámossa. Húsz évet ugrunk az időben, amikor is Elizabeth barátnője hívására Londonból erre a kis szigetre jön, hogy vele együtt kutasson az apátság könyvtárában. Mire megérkezik, barátnőjének hűlt helyét találja, viszont az apácák rejtélyes viselkedése felkelti a figyelmét. Miközben az apátságon kívül és belül próbál titkok után kutatni, egyre világosabb lesz számára, hogy múltja szoros összeköttetésben van a rejtélyekkel…

Ez az Ukrajnába forgatott angol-orosz koprodukció hangulatában leginkább a Lovecraft-művek misztikusságára hajaz, vagyis a számunkra ismeretlen felsőbb hatalmak általi irányítottság, amely idegtépő lassúsággal bontakozik ki előttünk, kéz a kézben járva a saját szakállra történő nyomozás közben fellépő földöntúli őrülettel.

A bizarr kultuszukat titkoló apácák csoportja mellett a gyönyörűen megkomponált képek és a szinte végig a háttérben lopakodó muzsika az, ami különlegessé teszi ezt az alkotást. Felejthetetlennek sajnos nem mondanám, mert amúgy főként költséghatékony belső terekben zajlik a cselekmény, némi vérrel és bizarr halálokkal, viszont a végén a földöntúli monster is megmutatja magát pár pillanatig. A lezárásról pedig csak annyit, hogy máshogyan nem is lehetett volna elképzelni a történet lekeverését.

Kinek ajánljuk? Kevésbé ismert horrorfilmeket felfedezni vágyóknak, illetve Lovecraft-rajongóinak mindenképpen érdemes próbát tenniük vele.

Értékelés: 7,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Dark Waters ((Temnye vody)) (1993)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .