The Dead Don’t Die (2019)

A főként művészfilmjeiről ismert Jim Jarmusch (Szellemkutya, Halott ember, Kávé és cigaretta, Halhatatlan szeretők stb.) ezúttal egy jópofa zombi-vígjátékba vágta fejszéjét, ami már önmagában is kíváncsivá teszi az embert, hát még, ha olyan színészeket nyert meg magának a produkciójához, mint Bill „Zombieland” Murray, Adam Driver, Chloe Sevigny, Tilda Swinton, Steve Buscemi vagy Danny Glover. 

A történet elején több alkalommal is megtudhatjuk, hogy bizonyos északi-sarki rétegrepesztések miatt Földünk tengelye megváltozik, és ezáltal egy csomó minden. Akadoznak a televízió- és rádióadások, nem működnek rendesen a mobiltelefonok, ja és esténként is tök világos van. Ha ez mind nem lenne elég, a világ többi pontjához hasonlóan Centerville békés és unalommal teli kisvárosát is elözönlik a sírjukból kikelt élőhalottak. Néhányan – többek között a helyi remete, a rendőrőrs teljes állománya, javítóintézetes fiatalok, valamint farmerek és boltosok – a maguk módszerével mégis megpróbálják túlélni ezt a zombi-inváziót.

A szerzői filmekben (és videóklipekben) utazó Jim Jarmusch aktuális munkájában nem igazán csodálkoztam azon, hogy iszonyatosan lassan indul be cselekménye. De miután belefolytunk az isten háta mögötti amerikai tucatváros gondos-bajos ügyeibe (például csirkelopás), és feltűntek a relevánsnak nem igazán mondható szereplői, valójában semmi izgalmas nem történik. Mintha direkt kispolgárian unalmassá szerkesztette volna, így dacolva a mainstream zombi mozik ellen. Már szinte a film felénél vagyunk, és két kezünket összetéve könyörgünk, hogy jöjjenek már azok a címben szereplő zombik, hátha kicsit felpörgetik az eseményeket, és elkezdhetünk végre szórakozni. Valamennyire tényleg összekapja magát a film, de sajnos még így is messze van az elvárt szinttől.

Technikai szempontból nem tudtam mibe belekötni, mert az élőhalottak megjelenítése korrekt, és igényesen néznek ki  – még ha nem is feltétlenül csúnyán vagy ijesztően -, és a lefejezésük után fekete füstként elpárolgó „lelkük” ötletét sem vettem zokon. Iggy Pop meg aztán ritka zseniálisan eltalált, elsőrangú undead-alapanyag, haha!  A szereplőgárda is szép színesre sikerült: Bill Muray, Adam Driver és Chloe Sevigny mellett kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik még Tilda Swinton, Steve Buscemi, Danny Glover, Selena Gomez, valamint Tom Waits. Elnézzük őket, mert a maguk módján szórakoztatnak, de túl sok mindent nem tesznek hozzá a Jim Jarmusch által írt forgatókönyvhöz. Mert az szimplán csak egy sokadik, unalmas társadalomkritika akar lenni, ahol a sírjukból feltámadó élőhalottak ahhoz ragaszkodnak, amit életükbe is szerettek csinálni. Maximum más produkciókban ezt nem mondják ki hangosan, mint ennél, csak imitálják.

Kapunk néhány mosolygásra késztető humoros geget (ufós WTF?!), pop-kulturális utalást, meg egy-két jópofa meta-szituációt („Olvastam a forgatókönyvet, Jim odaadta az egészet.”), de igazából a folyton visszatérő slágeren kívül nem sok minden maradt meg a megnézést követően. Jóval többet vártam volna ennél, mert ez elég közepesen sikerült.

Kinek ajánljunk? Akik ezredszerre is kíváncsiak egy igencsak lassú tempót diktáló, társadalomkritikával élő zombifilmre, ami gyakorlatilag néhány poéntól eltekintve nem is igen tud szórakoztatni.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "The Dead Don’t Die (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .